Merész Andrással az öltöző mélyén beszélgettünk, miután lezuhanyozott az idegfeszítő negyeddöntő után – melyet végül 11-7-re nyertünk meg a hollandok ellen úgy, hogy 7-1-re vezetett a félidőben.

Fotó: Kovács Anikó

Egy éve, Londonban az volt a baj, hogy mindig kapaszkodnunk kellett a fontos mérkőzéseken – most pedig akadt olyan pillanat, amikor azt mondtuk, túl jól kezdtünk, ezt az előnyt iszonyú nehéz lesz megtartani... Persze, megint kiderült, ez sokkal jobb változat.
Tényleg jobb így kezdeni, mint esetleg végig kapaszkodni az eredmény után. De talán egy 11-7-es győzelem után meg lehet említeni, hogy a harmadik-negyedik negyedben nem igazán tudtunk támadást végigvinni, mert folyamatosan kontrát fújtak ellenünk. Ennek a felében mi is ludasak voltunk, a többinél viszont teljesen érthetetlen, miért ítéltek ellenünk. Illetve, én értettem, kicsit számítottam is rá... Mégis, az egészben az a legfontosabb, hogy a csapatnak volt tartása, nem jött zavarba. Sok mindenki tett sokat azért, hogy összezavarodjunk, ám nem járt sikerrel.

A kulcs a védekezés volt, mind mindig.
Úgy gondolom, az végig rendben volt. Bár két negyed alatt kaptunk egyet, utána pedig hatot, abból a hatból viszont legalább négy abból jött, hogy elöl belekavarodtunk valamibe – sokszor nem magunk miatt –, amiből aztán eljöttek és belőtték. Igaz, nekünk erre is megvolt az ellenszerünk, a délelőtti videózáson elég szépen kitaláltuk, mit kell csinálni az ellentámadásaiknál, és amíg frissek voltunk, ezzel sem volt gond – a második félidőben, amikor fáradtunk, azért bele-belehibáztunk ebbe. Hál’ Istennek, közben az ellenfél is fáradt, azaz összességében jól, jobban bírtuk fizikálisan.

Edzőtáboroztunk velük egy hónapja – mi tanultunk többet a közös együttlétekből?
A közös edzőtáborozás során egyszer nagyon elvertek minket, nagyjából úgy, vagy még jobban, mint mi most őket. Akkor megnyugtattam a játékosokat, hogy ne aggódjanak. Ez a holland csapat már nagyon pörög, pedig még csak június vége volt, ennél jobban már nemigen fog, miközben mi nagyon lent voltunk. Ez is számított. Aztán az is rengeteget számít, hogy a szövetség jóvoltából van velünk egy videós, említsük meg a nevét, Kesbaum Norbert, aki felveszi az összes meccset, amit csak kérünk, mi Németh Zsoltival megvágjuk, és mindig csak az előttünk álló mérkőzést elemezzük ki a lányoknak.

A kollégáknak azt mondtad, zsinórban ötödször jutottunk a négy közé, de ebből most már elegetek van, tovább szeretnétek lépni. Ennek megfelelő állapotban van a csapat?
Minden zokszó nélkül mindent megcsinálnak. Tegnap reggelre futást találtam ki nekik, meg lépcsőzést, néztek egy nagyot, nyeltek egyet, de végigcsinálták. És azt is elviselik, hogy már súlyozunk a csapaton belül. Azt is elviselik, hogy volt, akinek lépcsőznie kellett, volt, aki lépcsőzhetett, és volt, aki a konditeremben biciklizett. Ez nagyon fontos. Egy éve Taki (Takács Orsi) mondta azt, hogy ezt a csapatot a közösen elvégzett munka szenvedése tartja össze. Most viszont nem beszélhetünk közös szenvedésről, hiszen az egyik fut, a másik lépcsőzik, a harmadik konditeremben volt, a negyediknek meg nyújtania kellett – mégis, ezt nagyon szépen tolerálják a játékosok, és ennek van meg az eredménye.