Alaposan visszavágott az OSC a Debrecennek

2016. február 05. 18:35

Az E.ON férfibajnokság 11. fordulójának egyetlen pénteki mérkőzésén Vincze Balázs együttese az első negyed után nem adott esélyt ellenfelének, amelyből ezúttal három meghatározó játékos is hiányzott. A vége 13–5 lett, Kovács Gábor öt gólig jutott.

Fotó: OSC waterpolo/arhív

Tekintettel arra, hogy a két csapat októberi, szintén M4 által közvetített összecsapásán némi meglepetésre a Debrecen 7–5-re legyőzte esélyesebb ellenfelét, az OSC-nek nem lehetett más célja, mint a visszavágás. Vincze Balázs együttese szerdán a Bajnokok Ligájában megszerezte első győzelmét (a Galatasaray volt az áldozat), és voltaképpen ezzel a lendülettel gyűjtötte be a bajnoki pontokat is. Varga Tamás nem a legerősebb csapatát tudta kiállítani a mérkőzésre, ám fiai így is felettébb bíztatóan kezdtek, s csak azért nem zárták 2–1-es előnnyel az első negyedet, mert a végén a túlzott hév miatt újabb gólt akart szerezni, és végül ebből kapta aztán Salamon Ferenc lövése után a második gólját.

A második negyedben még képes volt egyenlíteni a vendég együttes, ám aztán robbantott a házigazda, és hamar eldöntötte a partit. Kovács Gábor öt gólig jutott, Drasko Brguljan remek passzokkal vétette magát észre, de különösen az OSC-védekezése volt tanítanivaló. A vége aztán 13–5 lett, magabiztosan győzött tehát a fővárosi alakulat.

Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője:

„Látszott, ez a Debrecen kicsit könnyített kerettel érkezett. De ha teljes csapattal jön, akkor is kötelező lett volna a győzelem. Külön öröm számomra, hogy ennyire masszívan védekeztünk emellett a gólok is igazi OSC-gólok voltak.”

Varga Tamás, a Debrecen vezetőedzője:

„Meglátszott a csapaton a három ember hiánya, mint ahogy meglátszott ősszel az OSC-n is ugyanez. A különbség az, hogy egy kisebb csapaton, mint a miénk, talán jobban érződött, rövidebb volt a padunk. Ennek ellenére két negyedig jól játszottunk, az elején volt esélyünk meglépni is, nem sikerült, de semmi szégyenkeznivalónk nincs."

Eredmény – E.ON férfibajnokság, 11. forduló

B csoport

A-Híd-OSC-Újbuda–Debreceni VE 13–5 (2–2, 4–2, 4–0, 3–1)
Gólszerzők:
Kovács G. 5, Salamon 3, Decker Á., Bátori, Juhász, Hegedűs G., Gór-Nagy, ill. Szőke 2, Kállay 2, Fekete G.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)


A 11. forduló további programja

2016. február 6., szombat
A csoport


EBP-Tatabánya–ContiTech-Szeged-Diapolo, Tatabánya, 16.00
Szolnoki Dózsa-Közgép–BVSC-Wáberer Hungária-Zugló, Szolnok, 16.00
Pannergy-Miskolc–Valdor-Szentes, Miskolc, 17.00
ZF-Eger–Kaposvári VK, Eger, 18.00

B csoport

KSI SE–UVSE-Hunguest Hotels, Budapest, Komjádi u., 11.00
PVSK-Mecsek Füszért–RacioNet-Honvéd, Pécs, 19.00

2016. február 7., vasárnap
B csoport


VasasPlaket–FTC-PQS Waterpolo, Komjádi u., 18.00 (tv: M4)



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok