Egri győzelem a Spandau ellen

2016. február 03. 20:20

A Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek 5. fordulójában magabiztos játékkal 10–7-re nyert német riválisa ellen Magyar Kupagyőztes csapatunk, így a rendkívül kiélezett csoportban tartja a lépést a legjobbakkal.

Fotó: Fehér Kálmán

Két emberelőnyös góllal azonnal magához ragadta a kezdeményezést az Eger, amelynek edzője, Dabrowski Norbert még mindig eltiltását tölti a Bajnokok Ligájában, így a lelátóról tapsolhatott csapatának. Ezúttal is segédje, Petrovai Márton helyettesítette, aki meg is dicsérhette a játékosokat, akik közül Hárai Balázs, majd Erdélyi Balázs, azaz két névnapos válogatott ünnepelt góllal.

A Spandau azonban az első negyedben nem tört meg, sőt nem sokkal később a 2–2-ért, majd aztán 3–3-ért támadhatott fórban, ám Braniszlav Mitrovics nagyokat védett, de előfordult, hogy egy blokk állta útját a labdának. Tekintettel arra, hogy a németek kapusa, Baksa László (akinek esetében továbbra is napirenden van odaát a honosítása) is labdákat fogott, egy ideig szoros volt a parti.

Egészen a második negyedig…

Ekkor hátul jobban zárt a hazai retesz, miközben elöl jöttek a gólok: Szivós Márton, majd ötméteresből Biros Péter, fórból pedig a tarthatatlan Hárai talált be, nem csoda, hogy a 15. percben 6–2-es egri vezetésnél Petar Kovacsevics mester időt kért. Láss csodát, olyannyira sikerült felráznia együttesét, hogy Stamm és Mateo Csuk révén két akciógóllal látótávolságon belülre zárkózott a Spandau.

A harmadik negyedben két centergóllal (Hárai után Bedő Krisztián is betalált) ismét kinyitotta az ollót az Eger – érdekesség, több gól már nem esett ebben az etapban. A záró negyedet 3–2-re megnyerte a Spandau, ám a három pont megszerzése nem forgott veszélyben. Az Eger (amelyben nyolc játékos is szerzett gólt) ezzel 8 pontos a csoportban. A meccset nyilvánvalóan kielemzi majd a csapat, hiszen egy hét múlva Berlinben, a BL 6. fordulójában újra összecsapnak a felek.

Petrovai Márton, az Eger edzője:

„Le a kalappal mindenki előtt. Célunk, hogy megnyerjünk a csoportot, ehhez az kell, hogy mindent egyes mérkőzésen három pontot szerezzünk. Nem volt egyszerű a Spandau ellen, mert ugyan sokan leírták, hogy ez egy gyenge csapat, de ezúttal is látszott, ez nem így van. Persze, mi jobbak vagyunk.”

Hárai Balázs, az Eger játékosa:

„Készültünk arra, hogy szoros emberfogást játszanak, ez ma nekik nem sikerült. Ez a német csapat gyengébb, mint mi, de edzeni kell. A kinti mérkőzést biztosan más lesz, erősebbek, jobban koncentrálnak, figyelnünk kell majd.”

Eredmény – Bajnokok Ligája, férfiak, 5. forduló

A csoport
ZF-Eger–Spandau 04 (német) 10–7 (3–2, 3–2, 2–0, 2–3)
Gólszerzők:
Hárai 3, Erdélyi, Biros, Szivós, Vapenszki, Bedő, Csucskovics, Hosnyánszky, ill. Stamm 2, Mateo Csuk 2, Miers, Restovics, Donner

További eredmények a csoportból:

Olympiakosz Pireusz (görög)–Jadran Herceg Novi (montenegrói) 10–4 (3–0, 1–3, 3–1, 3–0)
Gólszerzők:
Fountoulis 6, Mylonakis, Pontikeas, Mourakis, Gounas, ill. Ukropina 2, Vidovic, Randjic

Primorje Rijeka (horvát)–CNA Barceloneta (spanyol) 9–9 (5–3, 1–1, 1–2, 2–3)
Gólszerzők:
Buljabasic 2, Echenique 2, Boskovic 2, Buric, Radu, Krapic, ill. S. Rasovic 2, Espanol 2, Munarriz, Minguel, Tahull, Fernandez, V. Rasovic

A csoport állása:
1. Olympiakosz 9 pont (43–34)
2. Barceloneta 8 pont (45–39)
3. Eger 8 pont (42–39)
4. Rijeka 8 pont (41–41)
5. Spandau 3 pont (43–48)
6. Herceg Novi 2 pont (43–56)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok