A férfiválogatott szövetségi kapitánya szerint a magyar válogatott sosem elégedhet meg egy bronzéremmel, a mostani belgrádinak viszont lehet örülni. A csapat megújult, és jó úton jár. Hogy a további fejlődés fennmaradjon, szükség van a trieszti kvalifikációs torna előtti három hétre, ahol nagyon léphet előre a csapat. Benedek Tibort kérdeztük az Eb vége után egy héttel.

Fotó: Dobos Sándor

Az Európa-bajnokság előtt a Belgráddal kapcsolatos emlékeidről kérdeztelek, és azt mondtad, sok jó élmény köt a városhoz? Ez a mostani két hét hasonlóan jó élmény volt?
Igen. Furcsa volt, hogy ilyen sok csapat ugyanabban a szállodában lakott, ehhez nem vagyunk hozzászokva. Mindig igyekszünk olyan helyet választani, ahol kevesen vannak. Most ez így alakult, ennek ellenére tökéletes volt a szálloda, jó volt az étkezés, az Eb szervezése is, így megmaradt a jó érzés Belgráddal kapcsolatban.

Pozitív-e az összkép a válogatott szereplését, teljesítményét illetően is? Függetlenül attól, hogy az olimpiai kvóta megszerzése nem sikerült.
Felemás érzéseim vannak. Egyrészt a dobogón álltuk, ami mindig jó érzés, de azért ennél én sokkal többet várok, mindig is többet vártam. Egy bronzéremmel nem egyeztünk volna ki előre, sőt, azt mondom, még utólag sem. De ha már így alakult, és ha már bronzérem, amihez meg kellett verni egy erős válogatottat, örülni is tudok neki.

Mennyire reális az Eb végeredménye, benne a mi harmadik helyünkkel?
Összességében reális a harmadik helyünk. Sok újítást hajtottunk végre, öt új játékos került a keretbe a világbajnokságoz képest. A Világliga három selejtezőjét úgy játszottuk végig, hogy az idősebb játékosok nem voltak a csapattal, és ebben a pár hónapban, ami az Eb-t megelőzte, benne volt a rizikó, hogy nem működünk majd igazán jól. A Volvo-kupán látszott is, hogy még nem az igazi a játék, viszont amikor kellett, akkorra összeállt, de legalábbis az mindenképpen látszott az Európa-bajnokságon, mit szeretnénk csinálni. Még mindig hiányolom a lefordulásokat, a támadójátékunkban a több mozgást, de összességében láttam a fejlődést abban az egy hónapban, amíg együtt voltunk. Ami nagyon tetszett, hogy nagyon jó hangulatú csapattal dolgoztam.

Volt-e már ezen az Eb-n egy olyan arculata a csapatnak, amire azt mondhatja egy kívülálló is, hogy igen, ez a magyar válogatott. Egy olyan játék, ami felismerhetően a mieink. Kell-e ilyen egyáltalán vagy a mostani vízilabda már másról szól?
Kell ilyen, igen. A magyar zsenialitás kell, hogy látszódjon, csak nem mindegy, hogy mikor. Egy könnyű vagy egy mindent eldöntő mérkőzésen. Abban kell fejlődnünk, hogy a zsenialitás az éles helyzetekben jelenjen meg, és kevésbé akkor, amikor egy könnyebb mérkőzést játszunk.

Fotó: Dobos Sándor

Az, hogy elő tudja-e hozni az éles meccseken egy játékos a meglévő zsenialitását vagy sem, fejben dől el? Lelki okai vannak, hogy vannak, akikben benne maradt néhány egyéni villanás?
Sok oka lehet, az biztos, hogy önmagához képest a nyár óta mindenki fejlődött. Az, hogy ez személyiség-fejlődés vagy a játékban előrelépés, egy hosszabb elemzést igényelne, valakinek az előbbi, másoknak az utóbbi a meghatározó. De a személyiség-fejlődés nem egyenesen arányos a játék fejlődésével még. Igaz, később az lehet. Fontos volt, hogy ezen az Eb-n elinduljon ez a folyamat, hogy az elkövetkezendő fél évben a játékunkban lássuk ezt a párhuzamos előrelépést.

Hogy érzed, a játékosok hogy tekintenek erre a bronzéremre? Alapvetően pozitívan értékelték, mit láttál rajtuk?
Egy magyar vízilabdázó mindig az aranynak örül igazán, de két hatodik hely után érkeztünk Belgrádba, amit valaki lazábban, valaki kevésbé könnyedén kezelt. Ebből sikerült újjáépülnünk, egy bronzérmet szerezni, ami összességében nem rossz. Amikor bejutottunk az elődöntőbe, azt láttam a játékosokon, hogy mindenki hisz abban, hogy a döntőt is elérjük. Senki sem elégedett meg azzal, hogy úgymond túl vagyunk a bukáson. Mindenkiben benne volt persze a kazanyi elvesztett negyeddöntő emléke, ezt jól tudom, hiszen játékosként én is voltam ötödik, hatodik is. Tudom, hogy ezt nehéz elfelejteni. Amikor jönnek a negyeddöntők, a vízválasztó meccsek, ez különösen nagy feszültséget okoz, de azt sem feledhetjük el, hogy voltak játékosok, akiknek nem volt ebben még tapasztalata. Mindenkinek meg kell élni ezt a feszültséget, és adott esetben a kudarcot is. Több játékosra rászakadt a világbajnoki aranyérem 2013-ban Barcelonában, többen némi túlzással nem is tudták elképzelni, hogy mi az ötödik-hatodik helyért játszunk egy világversenyen.

Az Eb előtti Volvo-kupa gyakran előkerül a mostani értékelésekben, merthogy ott nem volt meggyőző a csapat játéka, és sokan utána „be is árazták” a válogatottat – szerencsére idejekorán. A győri torna után volt-e komolyabb beszélgetés, helyre kellett-e tenni valamit a csapatban?
Minden mérkőzés után elemzünk, mindig levonjuk a tapasztalatokat. Ott Győrben azért döntő tényezők is közrejátszottak az eredménytelenségben: emberelőnyünk nem volt a tornán, a csapat fáradt volt, a centerek sem voltak még százszázalékos állapotban. Én nem láttam olyan tragikusan a helyzetet, mint amennyire a velem szemben álló újságírók például.

Gerendás György elég kritikusan fogalmazott a győri torna után, mondván még „elég pocsék a játék”, te viszont jelezted, igenis látod a fejlődést és a további lehetőségeket a csapatban. Volt egy kis ellentmondás a nyilatkozatokban. Említetted már, hogy jó választás volt Gerendás György a csapat mellé. Milyen ez a kapcsolat?
Nekünk nem kell feltétlenül mindig ugyanazt mondanunk. Láthatja ő kevésbé jónak a helyzetet, és ez nem is baj, sőt. Pont ez a jó a mi együttműködésünkben, hogy nem ugyanúgy látunk mindent, viszont a döntéseimet ritkán hozom meg úgy, hogy előtte ne egyeztetnék Gyurival. Olyan viszont nem fordulhat elő, hogy a játékosoknak különféle dolgot mondunk. Kialakult már az egyensúly a munkamegosztásban.

Az Eb előtt, közben, után rengeteg vélemény hangzott el a csapatról, kommentáradat mutatkozott. Hogy lehet ezen átlépni?
Engem nagyon bántanak a kommentek, így inkább nem is olvasom őket, ezt játékosként is így csináltam. Nem foglalkozom velük, azt hiszem, így kezelem a legjobban. Szeretném, ha a játékosok sem foglalkoznának a véleményekkel, de ez mindenkinek a magánügye, nem tudom mindenkitől elvenni a számítógépét, telefonját.

Kis Gábor a Volvo-kupa során tért vissza a válogatottba. Az ő visszahívása mindenképp jó döntés volt, igaz?
Igen. Azt tudtuk, hogy ha Gábor vissza akar jönni, akkor már az Eb-re jönnie kell. Bele kell rázódni a nemzetközi mezőnybe. Nagyon jól alakult végül, jól játszott, rengeteg tapasztalatot szerzett. Három évig nem volt a csapatban, és bármennyire is jó játékos, azért más kétnaponta meccset játszani. Ha egy csapatban van egy vagy két olyan center, akik a kiállításokon túl még gólokat is szereznek, az nagyon nagy fegyver a mai vízilabdában. Ha a kapufánál is jól játszanak, emellett védekezni is tudnak, akkor aztán végleg nyert ügyről van szó.

Fotó: Dobos Sándor

 
A bekkek gólerőssége tekintetében volt talán hiányérzetünk. Ebben javulnunk kell, igaz?
Igen, de mindenkinek javulni kell, minden poszton gólerősebbnek kell lenni.

A Montenegró elleni meccs után azt mondtad, az erő volt a különbség. Nem elég erősek fizikailag a játékosok, és ezen javítani kell, már meg is vannak a tervek. Ezt már korábban is tudtuk, és az utánpótlásban is megfigyelhető ez a „lemaradás”. Mondhatjuk, hogy a jövőben ennek javítása prioritást élvez majd például a jól működő egységes utánpótlás-képző programban?
Nem hiszem. Ellenféltípusok vannak, a montenegróiak ellen több erőre van szükség, de már a szerbek ellen sem az erő a fő kérdés.

Varga Dénes azt mondta az Eb bronzmeccse után, hogy szerinte is reális a bronzérem, de még nem tudja, mennyi tartalék van a csapatban. Mire gondolhatott? Mennyi van még a csapatban?
Arra gondolhatott, hogy döntő helyzetekben hány olyan játékos lesz, aki mérkőzéseket tud nyerni. Ez nagyon fontos. Bármennyire is jól játszottunk, fejlődtünk, a lényeg mindig az, hogy hány olyan ember volt, van és lesz egy meccsen, aki azt a pluszt hozzáteszi, ami még szükséges. Nem elég, hogy egy csapat egységes, kellenek ezek a pluszok, ha úgy tetszik, tartalékok.

Játékosként vagy kapitányként nehezebb megbirkózni azzal az elvárással, ami mindig jelen van a vízilabdában?
Mindenképpen kapitányként, hiszen játékosként megoszlik a teher a társak között. A távoli és közelebbi múlt sikeressége miatt nekem kapitányként nagyon nagy a felelősségem, akár a szakma, akár az egész ország felé. Mindenki a vízilabdától várja a sikert, de tudtam, hogy ez így van, tisztában voltam vele, nem ér meglepetésként. Sőt, örülök neki, hogy ennyire szeretnek minket. Ha siker van, akkor együtt örülünk, ha bánat, akkor természetes, hogy kapok kritikát és elmarasztalást, ez így van jól. Az a dolgom, hogy ezt elviseljem.

A következő időszak a jelenlegi „mag” megerősítéséről szól majd, vagy elképzelhető, hogy szerepet kapnak olyan játékosok is, akik az ősszel még nem voltak a bő keretben?
Ezt most nem tudom megmondani, de mivel lesz egy hónapunk, amíg együtt készülünk, ez lehetőséget ad nekem arra, hogy még legyenek bátor döntéseim.

Trieszt előtt három hetet töltötök majd együtt. Hogy készüljenek a játékosok, ez egy kemény három hét lesz?
Igazából fizikálisan most sem volt megterhelő az Eb előtti időszak, kevés idő volt, inkább a taktikával foglalkoztunk, és ezt az utat kell folytatnunk. A játékosok a klubjaikban megkapják a megfelelő fizikai felkészítést, ez februárban is így lesz, nekünk ez nagy segítség. Biztos vagyok benne, hogy ez alatt a három hét alatt nagyot fogunk előrelépni. Függetlenül attól, hogy elképzelhető, lesznek olyan játékosok, akiknek újra be kell kapcsolódni a munkába, és meg kell ismerni a taktikai alapokat.

Fotó: Dobos Sándor

Trieszt áll a középpontban, ez érthető, de mi a helyzet a Világligával? Hogyan tekintesz rá, szeretnénk-e kijutni a Szuperdöntőre, amihez nagyon meg kellene verni a görögöket a patraszi, 12-8-as vereség miatt?
Ha sikerül megszerezni a kvótát Triesztben, és sikerülni fog, az nyilván ad majd egy lendületet a csapatnak, és szerintem le tudjuk dolgozni ezt a négygólos különbséget a görögök ellen. De ehhez tényleg szükség van egy nagyfokú önbizalomra. Én hiszek benne.

Sűrű időszak következik, a klubok számára is. Intenzívebbé válik majd a klubokkal való együttműködés?
A klubok partnerek abban, hogy a válogatott sikeres legyen, eddig is azok voltak. Sokat tettünk azért mindkét oldalról, hogy ez a viszony jó legyen. Kifejezetten építőnek tartom, hogy annak ellenére, hogy Dabrowski Norbert kikerült a válogatott stábjából, meg tudtuk őrizni azt a kapcsolatot vele és az Egerrel, ami a válogatott sikerességét szolgálja. Ez kifejezetten érett gondolkodásra vall.

Mi következik most számodra, tudsz-e pihenni egy kicsit?
Egy kicsit nekem is kell, de nem sokat, hiszen a játékosok sem pihennek, ők is dolgoznak. Nekem is minél előbb 100 százalékban kell foglakoznom a munkával.

Ott voltál a Komjádi-kupa döntőjén. Kísérleti szabályok, 5 az 5 ellen, 25 másodperces támadó-, 15 másodperces kiállítási idő, kisebb pálya és néhány olyan játékos, akire te is figyelhetsz. Hogy tetszett, amit láttál?
Ez most nagyon nem tetszett, igazából kifejezetten unatkoztam. Láttam 5 az 5 ellen jó mérkőzést Almatyban az U20-as vb-n, nem azt mondom, hogy mindenképpen rossz ez a szabály. Viszont ezek a csapatok most csak a Komjádi-kupára álltak össze erre a felállásra, így nem is nagyon készültek rá. Pedig ebben a rendszerben is van taktika, akár a védekezésben, akár a támadásokban, az emberelőnyös helyzetekben. Ebből nem lehetett látni semmit a döntőn és a bronzmeccsen sem, inkább az egyéni képességek döntöttek, mindkét oldalon. Ez jelentette a különbséget. A jövőben sokkal több energiát kell fektetni a taktikára, ha ilyen mérkőzéseket játszik egy csapat.

-dobos-