Dr. Molnár Tamást a FINA sportolói bizottságába választották

2016. január 30. 18:23

Háromszoros olimpiai bajnokunk dohai előadása is mély nyomokat hagyhatott a nemzetközi szervezet vezetőiben, nem csoda, hogy dr. Kemény Dénes támogatását is élvezve a budapesti ülésen mellette döntöttek.

A FINA Büró budapesti ülésén döntöttek arról, ki kerülnek be a szervezett sportolói bizottságába. Jó hír számunkra, hogy dr. Kemény Dénes MVLSZ-elnök támogatását élvezve a tagok közé beválasztották dr. Molnár Tamást, háromszoros olimpiai bajnok pólósunkat, a honi szövetség elnökségének tagját, a játékvezetői bizottság vezetőjét.

Ebben szerepet játszhatott az is, hogy bajnokunk, aki 2014 novemberében részt vett a katari a "Sportolók a FINA sportágakról" tanácskozásán, s osztotta meg nézeteit a vizes sportágak, ezen belül a póló jövőjéről. Illusztris társaságban tette mindezt, hiszen rajta kívül az úszósport élő legendái, Alekszander Popov, Aaron Peirsol és Penny Heyns szerepelt a programban.

Molnár Tamás a vízilabdát illetően elég egyértelműen fogalmazott Dohában: „Nem a FINA-tól kell várni a mentőövet, nekünk, a vízilabdában dolgozóknak kell tennünk azért, hogy a klubmérkőzések többségén ne csak rokonok, barátok lézengjenek. A világbajnokságokat, Európa-bajnokságokat bármilyen szabállyal játszott meccsekkel el lehet adni. Előre viszont csak akkor léphetünk, ha az év többi részében is népszerű marad a sportág, általánosan. Az egyértelmű, hogy a játék megreformálása kevés, ide show kell, mint mindenhová, mert a sport már rég a szórakoztatóipar része. Invesztálni is kell ehhez, egyértelmű, de nekünk kell lépnünk, nem pedig reménykedni, hogy valaki majd csak segítő kezet nyújt.”

Olimpiai bajnokunk akkor hozzátette: a pólónak ma óriási segítséget nyújt a korábban lenézett női szakág, amelynek jelenlegi fejlődése sokkal látványosabb, ráadásul ellentétben az európaiak által uralt férfimezőnnyel, itt négy kontinensről kerülnek ki az érmesek időről időre. Szerinte még jobban kell támogatni a hölgyeket, mert nagyon sokat dobhat a vízilabdán, ha amerikai, kanadai, ausztrál és kínai cégek állnak miattuk a sportág mellé.

„Ez a döntés azt mutatja, nem csak kötelezően mondták azt a jelenlevők Dohában, hogy jól látom a sportág helyzetét. Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója is támogatásáról biztosított, én pedig igyekszem majd ezen a területen is jól végezni a feladatomat” – fogalmazott dr. Molnár Tamás, aki elkötelezettségét bizonyítva a belgrádi Európa-bajnokságon az összes fontos, kiélezett meccsen ott ült a lelátón. A FINA sportolói bizottságában is tevékenykedve tovább dolgozhat a sportágért, és egyúttal nőhet az esélye annak, hogy hamarosan a LEN-, majd a FINA TWPC bizottságába is bekerüljön.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok