Eb 2016: Bíró Attila: „Ha van önbizalom, van siker”

2016. január 21. 19:16

Nagyszerű játékkal jutott be a belgrádi Európa-bajnokság döntőjébe női válogatottunk. A kapitány szerint nem történt semmi különös, csak kihozták a lányok magukból azt, amit tudnak.

Fotó: Dobos Sándor

Kétszer annyi gólt szerzett a magyar válogatott, mint az olasz, ez pedig nem jelent mást, mint az Európa-bajnoki döntőbe jutást.

Bíró Attila
így értékelt az elődöntő után:

„A meccs után közvetlenül azt kérdezték, mit lehet még ezen a játékon javítani. Nos, ott vannak például az emberelőnyök. A védekezésünk közel volt a tökéleteshez, ami azért is értékes, mert a csatársoruk masszívabb a hollandokénál. Mindig a védekezés a kulcs, ha ez holnap nem ugyanilyen lesz, akkor nem lesz annyi esélyünk a döntőben. De hát azt szeretném, ha ilyen lenne, az biztos, hogy jobb lesz, mint az első meccsen. Bízom benne, hogy tudunk még jobban is játszani, de ma tényleg jól játszottunk. Próbáltuk a játékosokkal megértetni, hogy nincs mitől megijedniük, és bátrak is voltak, ennek is köszönhető, hogy sima győzelmet arattunk. És hát, jó játékosokról van szó, akiknek mindig elmondtam, hogy az önbizalom kulcskérdés. Nemcsak akkor kell önbizalom, miután valaki lőtt egy gólt, hanem egyébként is. Ha türelmesen játsszunk, eredményesek vagyunk, annak ellenére, hogy a fórjátékunk még tényleg nem megy igazán. Hála az égnek, a 6 a 6 ellen elég jól ment. A célunk a kezdettől fogva az volt, hogy kvalifikáljuk magunkat az olimpiára. Hogy aztán ezért adnak egy aranyérmet, azt nagyon megköszönnénk. Ezek a játékosok ezért dolgoznak évek óta, ezért küzdöttek az elmúlt időszakban is a világversenyeken. Remélem, újabb lökést ad nekik a mai győzelem – most már a döntőt kell megtanulni megnyerni.”
 
Garda Krisztina a meccs után:

„Azt beszéltük az elején, hogy a védekezésen múlik majd a győzelem. Elég jól ment, Edina is nagyon jól védett. Ha pedig hátul jól alakul minden, akkor elöl is. Az olaszok talán túl akarták helyezni a lövéseket, ezért is volt sok kapufa. De tényleg jól védekeztünk, Edinának sokszor csak a „borítékokat” kellett leszedni. A meccs előtt eldöntöttük, hogy nyerünk, hogy odatesszük magunkat. A holland jó csapat, nehéz lesz, de meg fogjuk nyerni.”

Illés Anna a meccs után:

„Az egész csapatot a bátorság, a fegyelmezettség jellemezte. Mindig tudtuk, ki lövi majd el a helyzetet, és a védekezésünk is nagyon jól működött, ami erőt adott a támadásainknak. Azt hiszem, nagyjából teljesítettük azt, amit a stáb kért tőlünk. Ugyanígy fogunk készülni a döntőre is. Semmit sem számít az ellenfél személye, ilyenkor a fáradtság sem, mindenkit odateszi majd magát. Mindent kiadunk magunkból. Erre vártunk. Sokszor közel voltunk a döntőhöz, most nyertünk. Az okot, hogy máskor miért nem, nem tudom, most csak élvezni szeretném a pillanatot.”

A döntő pénteken, 20 óra 15-től kezdődik Belgrádban!

További értékelések később.
 
Eredmény – 32. Európa-bajnokság, Belgrád
Nők, elődöntő

Magyarország–Olaszország 10–5 (2–1, 3–2, 3–0, 2–2)
Kombank Aréna. Vezette:
Alexandrescu (román), Koganov (azeri)

MAGYARORSZÁG: Gangl – Antal, Kisteleki H. 2, Szücs G., Keszthelyi 2, Bujka 2, Garda. Csere: Takács O., Czigány 1, Illés 3, Tóth I., Csabai. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

OLASZORSZÁG: Gorlero – Garibotti 2, Radicchi 1, Aiello, di Mario, Emmolo 1, Frassinetti. Csere: Tabani, Queirolo, Bianconi 1, Pomeri, Cotti. Szövetségi kapitány: Fabio Conti

Gól/emberelőny: 1/7, ill. 1/9
Gól/kettős emberelőny: 1/1, ill. 0/1

A másik elődöntőben:

Hollandia–Spanyolország 9–9 (4–3, 2–3, 2–1, 1–2) – ötméteresekkel 6–5
Gólszerzők:
Smit 2, van der Sloot 2, Stomphorst, Nijhuis, Sevenich, M. Meggens, Klaassen, ill. Tarrago 3, A. Espar 2, Ortiz 2, Forca, Garcia


Az Európa-bajnokság programja, teljes eredménysora: itt.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok