Eb 2016: női csapatunk is elődöntős – jönnek az olaszok!

2016. január 20. 16:25

Női válogatottunk magabiztos játékkal rögvest az első negyedben a franciák tudtára adta, nem lehet keresnivalójuk. A vége 18–6-os győzelem lett. Holnap 17.15-től elődöntő Olaszország ellen.

Fotó: Dobos Sándor

Tekintve, hogy alig egy hónapja Troyes-ben 18–9-re győztük le a franciákat a Világligában, cseppet sem kellett aggódnunk. Jobb, sokkal jobb a magyar válogatott. Ellenfelünk itt, Belgrádban az olaszoktól 10–3-ra, a spanyoloktól 21–2-re kaptak ki, avagy megszorítani sem tudták a nagyokat.

Nos, a mieinket sem.

A kapuban Kasó Orsolya állt, aki miheztartás végett 1–0-nál fogott ez ziccerféleséget, igaz aztán emberhátrányban ő sem tehetett semmit Guillet lövése ellen. Más kérdés, erre a gólra rögvest öt volt a válasz, avagy csapatunk az első negyedben jelentős különbséget hozott össze. Keszthelyi Rita szélről afféle csavarejtéssel jelezte nem mindennapi tudományát, Tóth Ildikó centerben oktatta a védőket, gólt szerzett Takács Orsolya, Csabai Dóra és Czigány Dóra is. Avagy innen voltaképpen az ellenfelet persze nem lebecsülve egy volt a lényeg: okosan, kicsit takaréklángon, sérülések nélkül hozza le a társaság a partit.

Megtette.

A vége 18–6 lett.

Mindez azt jelenti, hogy Bíró Attila csapata csütörtökön 17.15-től Olaszország ellen a fináléba jutásért csatázik. Illetve azt, hogy egyedüli nemzetként mindkét nem csatározásaiban ott vagyunk a négy között.


Eredmény – 32. Európa-bajnokság, Belgrád
Nők, negyeddöntő


Magyarország–Franciaország 18–6 (6–1, 5–3, 2–2, 5–0)
Kombank Aréna. Vezette: Dutilh-Dumas (holland), Kuniková (szlovák)

MAGYARORSZÁG: Kasó – Antal 3, Kisteleki H. 1, Szücs G., Takács O. 3, Keszthelyi 3, Bujka 2. Csere: Czigány 2, Illés 1, Tóth I. 1, Csabai 1, Garda 1. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

OROSZORSZÁG: Derenty – Bachalier 1, Aurore Sacre 1, Guillet 1, Mahieu, Barbieux 1, Adeline Sacre. Csere: Millot, Tardy 1, Jaskova 1, Clerc, Daule. Szövetségi kapitány: Filippos Sakelis

Gól/emberelőny: 5/9, ill. 3/10
Gól/ötméteres: 1/1, ill. -

További negyeddöntős eredmények:

Görögország–Olaszország 4–10 (0–1, 0–3, 2–2, 2–4)
Gólszerzők:
Roumpesi 3, Manolioudaki, ill. Radicchi 3, di Mario 3, Garibotti 2, Queirolo, Bianconi

Hollandia–Németország 19–2 (8–0, 3–1, 5–0, 3–1)
Gólszerzők:
Stomphorts 5, Smit 3, D. Genne 2, van der Sloot 2, A. Genne 2, Klaassen 2, Nijhuis, Sevenich, van Toorn, ill. Blomenkamp 2

Oroszország–Spanyolország 8-12 (2-2, 0-5, 2-1, 4-4)
Gólszerzők:Lisunova 3, Soboleva 2, Tankeeva, Iorondaikina, Ivanova, ill. A. Espar 3, Ortiz 2, Lopez 2, Pareja, C. Espar, Pena, Forca, Garcia

Az elődöntő (január 21., csütörtök) párosítása:

Hollandia–Spanyolország, 15.45
Magyarország–Olaszország, 17.15

Az Európa-bajnokság programja, teljes eredménysora: itt

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok