Eb 2016: 25–0, innen élesben megy

2016. január 16. 11:44

Női válogatottunk a várakozásoknak megfelelően könnyedén, kapott gól nélkül győzte le Portugáliát. Ezt elfeledve a folytatásra kell koncentrálni, először is a hétfői, sorsdöntő oroszok elleni partira.

Fotó: Dobos Sándor

„Kérem, ezt nem lehet!” – szidta le a máltai játékvezető (sic!) az első szünetben a vízben melegítő mienket, majd a nekik labdát adó gólvonalbírót. Hiába, rend a lelke mindennek. Az első negyed után sorcserét végrehajtó Bíró Attila nem szólt semmit, nem megsértve az ellenfelet, alig várta, hogy leteljen a következő három negyed. Sokan fejtegették az elmúlt napokban az Európa-bajnokság bővítésének jogosságát – kétségtelen, az efféle meccsek sportértéke nehezen értelmezhetőek. És van belőlük bőven a férfi és a női mezőnyben egyaránt...

A portugálok már a 4. percben időt kértek, akkor már 5–0 volt az állás. Hogy szinte rögvest ezután bizonyos Elisabete Matos egy ilyen meccsen miként jutott máris a cserével végleg kiállítás sorsára, felettébb furcsa kérdés, mindenesetre számára hamar befejeződött a parti. Az „első sor” a negyedben 9–0-ig jutott: két belőtt Keszthelyi Rita-fór mellett hét akciógól, javarészt könnyed lefordulások után.

Említett sorscsere után (Kisteleki Hanna maradt a vízben hatodik mezőnyjátékosnak) a többiek sem tétlenkedtek, igaz „csak” hat gólig jutottak. Érdekesség, ők vagy keményebben védekeztek, vagy a bírók kezdték megsajnálni a portugálokat, mindenesetre ötször is emberfórban próbálkozhattak. Sikertelenül, miközben Gangl Edinának egyszer kellett védenie…

A lényeg, a magyar válogatott a folytatásban is becsülettel tette a dolgát, ellenfelének a kellő tiszteletet megadva komolyan vette a mérkőzést, a vége 25–0 lett.

Letudva a kötelező, innentől merőben más partik következnek. Először hétfőn 17.15-kor a csoport utolsó mérkőzése, az oroszok elleni, amely arról hivatott dönteni, hányadik helyen is jut tovább a csapat, s ki ellen vívhatja majd a szerdai negyeddöntőt.
 
A szombati, portugálok elleni 25-0-s eredmény felveti a kérdést, vajon ez-e minden idők legnagyobb arányú sikere, egyben előfordult-e már, hogy a válogatott nem kapott gólt világeseményen. Nos, 1991. augusztus 20-án, Athénban, az Európa-bajnokságon 10-0-ra vertük a házigazda görögöket, míg a 2003-as ljubljanai Eb-n 27-1-re, azaz 26 góllal győztük le a szintén házigazda szlovénokat. Azaz a 25-0-s eredmény nem rekord, persze, a kapott gól nélküli, 25 gólos siker azért megsüvegelendő, függetlenül az ellenfél erejétől. 

Eredmény – 32. Európa-bajnokság, Belgrád
Nők, A csoport, 4. forduló

Portugália–Magyarország 0–25 (0–9, 0–6, 0–4, 0–6)

Kombank Aréna. Vezette: Wengenroth (svájci), Dalli (máltai)

PORTUGÁLIA: Sousa – Sarmento, Nunes, Airosa, Matos, Braga, N. Mariani. Csere: Pereira, Reis, Estorninho, A. Mariani, Costa. Szövetségi kapitány: Miguel Pires

MAGYARORSZÁG: Gangl – Antal 2, Kisteleki H. 4, Szücs G. 3, Takács O. 1, Keszthelyi 3, Bujka 4. Csere: Czigány 3, Illés 2, Tóth I. 2, Csabai, Garda 1, Kasó (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Gól/emberelőny: 0/10, ill. 6/8
Gól/kettős emberelőny: –, ill. 1/1
Gól/ötméteres: –, ill. 1/1

A csoport további mérkőzésein:
Görögország–Törökország 28-3 (6-0, 7-1, 7-1, 8-1)
Oroszország–Hollandia 7-14 (2-5, 2-3, 1-3, 2-3)

Az állás: 1. Hollandia 12 pont, 2. Magyarország 9 pont (71-21), 3. Oroszország 9 pont (73-25), 4. Görögország 3 pont, 5. Portugália 0 pont (10-101), 6. Törökország 0 pont (4-110)ország 9 pont (3 mérkőzés, 66-11), 3. Magyarország 6 pont (71-21), 4. Görögország 6 pont (67-31), 5. Portugália 0 pont (10-76), 6. Törökország 0 pont (3-109)


A magyar válogatott további csoportmérkőzése:

Január 18., hétfő, 17.15:

Magyarország–Oroszország





E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok