Eb 2016 – Bíró Attila: „Az oroszokra hangolódunk”

2016. január 14. 13:58

A női válogatott szövetségi kapitány elégedett volt a törökök elleni sima győzelem után.

Fotó: Dobos Sándor

Ahogyan arról beszámoltunk, a belgrádi Európa-bajnokság harmadik csoportmeccsén a női válogatottunk 27-1-re legyőzte a szerény képességű török csapatot. A találkozó az Oroszország elleni, utolsó csoportmeccsre való felkészülést segítette.

Bíró Attila
a mérkőzést követően így értékelt:

„Két dolgot mondtam a lányoknak a meccs előtt: egyrészt ne sérüljenek meg, másrészt próbálják a pulzusszámot felvinni, amikor csak lehet. Azokban a szituációkban főleg, amikor le tudunk fordulni, és be is tudjuk ezeket fejezni. Ez végül sikerült. Elégedett vagyok, a konditermi edzésre készülünk, azt hiszem, a lányok attól jobban tartanak, mint ettől a meccstől tartottak. Edzünk tovább, holnap is lesz két edzés, a portugál meccs is hasonló lesz. Megadjuk nekik a tiszteletet, de mi már az oroszok ellen készülünk. Úgy érzem, az orosz csapat jobb, mint a görög, majd meglátjuk. Czigány Dóra egy kis sérüléssel bajlódik, a válla fáj, jobbnak láttam, ha most nem játszik, de két nap múlva már fog.”

Keszthelyi Rita
a meccs után: „Az a legfontosabb, hogy ezeken a mérkőzéseken nem üljünk le. Ezzel a meccsel is az oroszok ellen készültünk, hiszen le kellett játszani, mint ahogyan a portugálok ellenit is le kell majd. Az egész csapat hangulata megfelelő, együtt vagyunk, az orosz meccs lesz a vízválasztó. Nagyon szeretnénk megnyerni, hogy a könnyebb ágra kerüljünk, és bejussunk a legjobb négy közé.”

Garda Krisztina a meccs után: „Egy edzésnek próbáltuk felfogni a meccset, próbáltuk magunkból kihozni a maximumot. Eléggé felpörögtünk, nagyjából ki is hoztuk azt, amit tudtunk. Kaptunk egy gólt, azt el is kerülhettük volna, de nem hiszem, hogy emiatt mérgelődnünk kellene. Élvezzük a játékot, játsszunk egy jót, erre kért minket a kapitány, és ez így is történt.”
 
Eredmény – 32. Európa-bajnokság, Belgrád
Nők, A csoport, 3. forduló

Magyarország–Törökország 27–1 (7–0, 6–1, 9–0, 5–0)
Kombank Aréna. Vezette:
Wengenroth (svájci), Kikalishvili (grúz)

MAGYARORSZÁG: Kasó – Antal, 2 Kisteleki H. 6, Illés 2, Keszthelyi 6, Bujka 4, Csabai 3. Csere: Takács O. 1, Szücs G. 1, Tóth I. 1, Garda 1, Gangl (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila

TÖRÖKORSZÁG: Ozaydin – Idrisoglu, Erdem, Duman, Cavlak 1, Acar, Kus. Csere: Kose, Soylemez, Elma, Duz, Burali. Szövetségi kapitány: Hakan Sahbaz

Gól/emberelőny: 4/5, ill. 1/7
Gól/ötméteres: 1/1, ill. –


További eredmény a csoportból:

Hollandia–Portugália 28–2 (6–0, 7–2, 9–0, 6–0)
Gólszerzők: K
laassen 5, A. Genee 4, Stopmhorst 4, Sevenich 4, van Toorn 3, van der Molen 3, Smit 2, van der Sloot 2, Megens, ill. Airosa 2

Oroszország–Görögország16-6 (3-2, 5-1, 1-1, 7-2)
Gólszerzők:
Tankeeva 3, Simanovich 3, Karimova 2, Lisunova 2, Soboleva 2, Prokofyeva, Timofeeva, Iarondaikina, Ivanova, ill. Tsoukala 2, Manolioudaki 2, Asimaki, E. Pelvritou


Az állás: 1. Hollandia 9 pont (67-12),1. Oroszország 9 pont (66-11), 3. Magyarország 6 pont (46-21), 4. Görögország 3 pont (39-28), 5. Portugália 0 pont (10-76), 6. Törökország 0 pont (1-81)


A magyar válogatott további csoportmérkőzései:

Január 16., szombat, 11.00:

Portugália–Magyarország

Január 18., hétfő, 17.15:
Magyarország–Oroszország

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok