Bíró Attila: „Ez a siker lökést ad a folytatásra”

2016. január 12. 17:37

A női válogatott kapitánya szerint a hollandok elleni vereség után a görögök ellen minden célját elérte a csapat.

Fotó: Dobos Sándor

Mint beszámoltunk róla, a női válogatott 9-6-ra legyőzte Görögországot a belgrádi Európa-bajnokság második csoportmérkőzésén.

A szövetségi kapitány szerint a cél az volt, hogy úgy nyerjük meg a meccset, hogy az lendületet adjon a folytatásra is. A mester értékelése:

„Mi két nappal később kezdtük meg az Eb-t… Ennek nem örülök, de azt is tudtuk még az egész torna előtt, hogy egy meccs „belefér”. Nem dőlt össze a világ a hollandok elleni vereség után, ráadásul az a csapat jóval erősebb a görögnél. De azután a meccs után tudtuk, már nem hibázhatunk többet, és ma nem hibáztunk. Magabiztosnak mondanám a győzelmünket, mert végig vezettünk, igazából nem volt kérdés, hogy nyerünk, igaz, kellemetlen ez a görög válogatott, és van annyira erős, hogy 2-3 gólról feljöjjön. Most ez nem következett be, ami az én csapatom erősségét mutatja. Ezzel együtt akkor nyugodtam meg, amikor lefújták a mérkőzést.

A hollandok elleni meccsen hiányzott a megfelelő kommunikáció a vízben is, és a stáb részéről a parton is, ez most megvolt, ennek is köszönhető, hogy jobban sikerült minden. A védekezésünk sem volt olyan szellős, mint két napja, így a mostani siker egy nagy lökést kell, hogy adjon a folytatásra. Elég komolyan foglakoztunk a lányok lelkével az elmúlt két napban, a mentális felkészítésen volt a hangsúly, azt gondolom, ez sikerült is"
– összegzett Bíró Attila. 
 
Antal Dóra a meccs után:

„Sikerült átlendülni a hollandok elleni meccsen, azt le is zártuk fejben, és ez ezen a meccsen látszott is. Végig koncentráltunk, és ráerőltettük a játékunkat az ellenfélre. Az első meccs után összeültünk, megbeszéltük a hibáinkat, azt is, hogy nem szabad ezekkel foglalkozni, elmúlt, fogjuk fel úgy, hogy a görögök ellen kezdődik az Eb. És elég jól kezdtük, ha mondhatom ezt, és ebből a győzelemből már lehet erőt meríteni. Szinte minden pillanatban hallottuk egymást a meccs alatt, ez fontos volt. Segítettünk egymásnak, kintről is jól jöttek a tanácsok, igazi csapatmunka volt.”
 
Bujka Barbara a meccs után:

„Nyertünk, küzdöttünk, hajtottunk. Kicsit izzadtságszagú volt a meccs nekem, persze örülök, hogy végülis magabiztosan hoztuk a meccset. Azért nem volt még teljesen könnyed és laza a játékunk, ezen még javítani kell. Munkás meccs volt, a lényeg az mindig, hogy nyerjünk. A portugálok és a törökök ellen is fel kell készülnünk, de nyilvánvaló, hogy „darabokban” az oroszok elleni meccsre hangolódunk.”
 
Illés Anna a meccs után:

„Az a csapat nem mi voltunk, amelyik a hollandok ellen játszott. Ezek vagyunk mi, ma hoztuk magunkat. Magabiztosak voltunk, nagyon szép csapat megoldások voltunk, hajtottuk, űztük a másikat, örülök, hogy ilyen csapatban lehetek. Fontos, hogy mindannyian tudjuk, mi a feladatunk az adott szituációban, és amikor nem mindig kapcsolunk azonnal, jól jön a szóbeli segítség, a tanács a többiektől. Ma ez működött. Nem éreztem, hogy baj lehet a meccsen, kezünkben volt végig a meccs, mi diktáltuk az iramot, ők alkalmazkodtak hozzánk.”

 
Eredmény – 32. Európa-bajnokság, Belgrád
Nők, A csoport, 2. forduló

Görögország–Magyarország 6–9 (2–3, 1–2, 2–2, 1–2)
Kombank Aréna. Vezette:
Putnikovics (szerb), Severo (olasz)


GÖRÖGORSZÁG: Kouvdou – Tsoukala 1, Avramidou 1, Asimaki 2, Roumpesi 1, Kotsia, Manolioudaki. Csere: Chydirioti, Diamantopoulou, M. Pelvritou, E. Plevritou 1, Xenaki. Szövetségi kapitány: Athanasios Kechagias

MAGYARORSZÁG: Gangl – Czigány 1, Antal 1, Kisteleki H. 1, Szücs 1, Keszthelyi 1, Bujka 1. Csere: Illés 2, Takács O., Tóth I. 1, Csabai, Garda. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Gól/emberelőny: 2/10, ill. 3/10
Gól/ötméteres: 1/1, ill. 1/1

További eredmények a csoportból:

Portugália–Oroszország 5–21 (0–6, 1–5, 1–4, 3–6)
Gólszerzők:
Braga 2, Pereira, Sarmento, Matos, ill. Prokofyeva 6, Lisunova 4, Tankeeva 2, Iarondaikina 2, Krimer 2, Simanovich 2, Ivanova 2, Karimova

Törökország–Hollandia 0–25 (0–8, 0–6, 0–7, 0–4)
Gólszerzők:
Sevenich 6, M. Megens 4, D. Genee 3, van der Sloot 2, Stomphorst 2, Nijhuis 2, Klaassen 2, Smit, A. Genee, van Toorn, van der Molen

Az állás
1. Oroszország 6 pont (50-5)
2. Hollandia 6 pont (39-10)
3. Magyarország 3 pont (19-20)
4. Görögország 3 pont (33-12)
5. Portugália 0 pont (8-48)
6. Törökország 0 pont (0-54)


A magyar válogatott további csoportmérkőzései:

Január 14., csütörtök, 12.30:
Magyarország–Törökország

Január 16., szombat, 11.00:
Portugália–Magyarország

Január 18., hétfő, 17.15:
Magyarország–Oroszország

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok