Férfiválogatottunk 8–8-ra végzett a vb-bronzérmes görög riválisával, így a hátralévő két csoportmérkőzés dönti el, hányadikként jut tovább, s kerül a szerbek vagy a horvátok ágára. A lényeg: mindenki láthatta, jó csapatunk van, amelynek senkitől sem kell tartania. Szubjektív írásunk amondó, van mire építeni.

Fotó: MTI

Lehet, hogy elsőre afféle „ez nem normális, elveszítette a fejét” típusú kijelentésnek tűnik, de talán van benne valami: nem feltétlen rossz, hogy „csak” 8–8-as döntetlenre végzett a csapat a görögök ellen. A csak-ot természetesen illik többszörösen idézőjelben érteni, hiszen egyrészt a világbajnoki bronzérmes állt a túloldalon, másrészt a Volvo-kupán látottak után, ha nem is szól örömóda, de feltétlen jó érzéssel tölti el az embert a belgrádi bemutatkozó parti. Mert ugyan nem győzte szajkózni a kapitány, hogy jó csapatunk van, csupán helyre kell még tenni ezt meg azt, sokan kötelező optimizmusnak tartották kijelentéseit. Persze ezen sem lehet csodálkozni a nyári megpróbáltatások után, mindazonáltal attól szép a sport, attól szép az emberi lélek, hogy elég egy szikra, és elkezdi látni a fényt ama bizonyos alagút végén. Így előszeretettel mondta boldog-boldogtalan hétfőn este a Kombank Aréna lelátóján, zegzugos folyósóin, hogy „Jó csapatunk van!”
Amúgy az.
S hogy akkor miért is elégszik meg magamfajta a remivel, amely előfordulhat, a nyolc között egyenesen a brutális szerb alakulat elé sodorhatja az urakat? Egyszerű a válasz: hiszem, tudom, láttam, a történtek alaposan felpörgették a játékosokat, olyan tűz sugárzott a tekintetükből, amely bárki is jöjjön az útjukba, bizonyosan kisegíti őket a legnehezebb pillanatokban. A meglehetősen hektikus csata vége ráadásul kellőképpen dühössé is tette őket – és itt nem feltétlen Koganov sporttárs performanszára gondolok (bár halkan megjegyezném, 3.7 másodperccel a vége előtt holtidőben úgy kontrát fújni, hogy ezen holtidőt speciel ő okozta a mérkőzés legpontatlanabb dobásával felettébb érdekes jelenség…; arról nem is beszélve, hogy Kis Gábor nyilvánvalóan az „életéért küzdött”, mint ahogy a bekk is, mint ahogy a többi pár tagjai is, avagy inkább tényleg hagyjuk…), sokkal inkább a 8–6 utáni eseménysorra. Először is arra, hogy labdánk volt a plusz háromhoz, Varga Dani emberelőnyös helyzetben leadott lövését azonban védte Galanopoulos. Tekintettel arra, hogy ez volt a mérkőzésen az utolsó fórunk, duplán fájó momentum volt, így a szimpla előnyök tekintetében 5/12-vel zártunk. Nem véletlen szokták mondani, ötvenszázalékos mérleggel meccset lehet nyerni – ezúttal így lett volna. Köszönhetően persze annak, hogy a fórjaival általában meglehetősen jól bánó, játékát voltaképpen erre építő görög válogatottat sikerült 5/11-en tartani, avagy a védekezésben hozta, amit eltervezett a társaság. Hibák persze akadtak, enélkül képtelenség végigjátszani egy ilyen hőfokú partit – bizonyosan bántja a mieinket például az a tény, hogy az ellenfél nem véletlenül legtöbb ideig vízben tartózkodó klasszisát, Vlachopoulost három és fél negyedig sikerült féken tartani, amikor is jött egy figyelmetlenség, és lőhetett. Sajnos pontosan. A jobbkezes Mylonakis két fórgólja a jobbszélről szintén a csudába (plasztikusabb kifejezést ki-ki vérmérséklete szerint talál) kategóriát hivatott jelezni, de a 2–0-nál parlagon hagyott két fórt, a már kivédekezett, aztán elváltás miatt mégis bekapott hátránygólt, vagy a végén néhány elkapkodott bejátszást sem éppen aranybetűkkel írják. A kézben tartott mérkőzés tulajdonképpen ezért lett „csak” döntetlen”, hiszen a rivális nem véletlenül a világelit tagjai, kegyetlenül használta ki a hibákat.
Gyorsan leszögezhető tehát: van még mit javulni.
Viszont mennyivel más ezt most, mint a győri napok után mondani? Más az alapállás, más a szint, más a hozzá köthető gondolatsor. Most nem arról értekezünk, hogy jó volna már jól játszani, hanem arról, a jó játékot miként lehet tovább erősíteni.
Hatalmas különbség.
Nagy Viktor ugyan még nem jár barcelonai magaslatokban (az volna a probléma, ha már most ott lenne), ám így is betonbiztos alapot adott. Varga Dénes ösztönös megoldásai mellett a testvére kapufája után szerzett „lesipuskás-góllal” igazolta, megérkezett az Eb-re, s ha ő megérkezett, akkor ugye… A centerek egymás múlták felül: Kis Gábor tonnaszámra hozta a kiállítást, de Hárai Balázs sem lehetett tartani, góljai élményszáma mentek a mai modern vízilabdában. Odaát a görög centerek akciógól nélkül maradtak, ami nyilvánvalóan a bekkek, Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám, vagy éppen Honsányszky Norbert és Varga Dániel érdeme, avagy a kulcsposztokon mindenki megtette a magáét. Hogy kiben mi maradt, azt a szakemberek, de maguk az érintettek is kristálytisztán tudják, avagy kellő bátorsággal továbbra is tartom, a folytatásra alapjáraton tűzben tartja a játékosokat ez az iksz, és annak minden egyéb hozadéka. Avagy történjék bármi az oroszok és a törökök elleni magyar-görög versenyfutásban, senkitől sem szabad tartani.
Momentán határozottan tehetjük fel a kérdést: de miért is kellene?
Kvázi újra a helyünkön vagyunk.

a.z.

 
A férfiválogatott további Európa-bajnoki csoportmérkőzései:

Január 13., szerda, 20.15:
Magyarország–Oroszország - TV: M4 Sport

Január 15., péntek, 9.30:
Magyarország–Törökország - TV: M4 Sport