Mint ismeretes, női válogatottunk vasárnap úgy kapott Hollandiától 14–10-re, hogy cseppet sem volt esélye a partin, a négygólos vereség kis túlzással ránk nézve volt hízelgő. Mindazonáltal nincs veszve semmi, szubjektív írásunk is azt taglalja, teljesíthető még a cél. Csak hinni kell és bátran játszani.

Fotó: Dobos Sándor

Aludva egyet a történtekre, visszapörgetve a mérkőzést az elejétől a végéig hasonló a vélemény, mint szomorúan, morcosan, közvetlenül az utolsó dudaszó után: ez bizony rosszul nézett ki. A fogadkozások ellenére határozott betliről beszélhetünk, a jelek szerint sajnos nem csupán játéktudásban, akaraterőben is fölénk kerekedett az ellenfél. A gyámoltalanság szülte hibák, a kezdeti félelem olyan mederbe sodorta a partit, amelyben egyértelműen elvesztünk. Fél órával a csata után, túl a kötelező interjúkon Bíró Attila szövetségi kapitány elárulta, nem igazán érti, mi történhetett. Kimondottan felpörögöttnek tűnt számára a társaság, mindenki pontosan tudta, mi a feladata, nyoma sem volt görcsnek, túlzott drukknak, a plasztikusnál eggyel árnyaltabban fogalmazva betojiságnak.
És mégis, történt, ami történt.
Gyorsan hozzá kell tenni, még topcsapatokat is elsodorhatja az afféle kezdés, amelyet vasárnap láthattunk, nemhogy az átalakulóban lévő, az új kapitánnyal negyed éve együtt dolgozó, valljuk be, még törékeny alakulatot. A vb-ezüstérmes nem kalkulált játékosai, kis túlzással peremberei ihletett formában kezdtek el pólózni, miközben a mieink küzdöttek az elemekkel, amely leginkább a holland zónával állított leküzdhetetlen akadályt számukra. Lövés alig-alig ment kapura, Aartsnak eleinte semmi dolga nem volt a labdával, ráadásul az ellenfél rendkívül vigyázott arra, hogy gyors szélsőink még véletlen le tudjanak lefordulni. A statikus támadásainkat így könnyűszerrel hatástalanította az amúgy is nagyságrendekkel nagyobb fokozatban pörgő rivális, amely a kapu előtt is határozottabb formát mutatott. A különbség főleg az ütemérzék tekintetében volt látványos, amely voltaképpen arról árulkodik, mentálisan nem sikerült tökéletesen a ráhangolódás a találkozóra.
Az okok?
Egyrészt a női vízlabda bájos rejtelmeiben ember legyen a talpán, aki kibogozza az efféle szálakat (Csernus dokktor speciel éppen ezen dolgozik), másrészt akárhogy is volt, túl kell lendülni rajta. A legfontosabb ugyanis, hogy elkezdje kedden a görögök ellen „normálisan” ezt az Eb-t női válogatottunk, még véletlen sem szabad beleragadnia ebbe a sokkba, mindez már a múlt, a hibák kielemzése után végképp le kell zárni. Meggyőződésem, a folytatás kizárólag azon múlik, milyen lelkiállapotban vízilabdázik a társaság. Amennyiben a játékosok hisznek magukban, amennyiben túllendülve a sikertelen bemutatkozó derbin végre mernek játszani, amennyiben kihozzák magukból azt, ami vitathatatlanul bennük rejlik (elvégre bárkái bármit mond, Keszthelyi Rita világklasszis, Bujka Barbara világklasszis, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Czigány Dóra vagy éppen a tengerentúlon is jól ismert Antal Dóra, Illés Anna duó az elit tagja, és társaik is végtelen sokat güriztek azért, hogy válogatott sapkát húzzanak magukra), lehet még okuk az örömre. A jogos és jogosságon alapuló, ám de förtelmesen közvetített kritikákkal sem szabad törődni, menni kell tovább azon az úton, amelyre leginkább a sanghaji edzőtábor, az első markáns összetartás során lépett az együttes. Nem szabad, hogy változzanak a célok, egy meccs nem a világ vége, maximum, ha döntőről van szó.
Speciel igazán játszhatnánk egyet Hollandiával…!

a.z.

A magyar válogatott további csoportmérkőzései:

Január 12., kedd, 15.45:
Görögország–Magyarország

Január 14., csütörtök, 12.30:
Magyarország–Törökország

Január 16., szombat, 11.00:
Portugália–Magyarország

Január 18., hétfő, 17.15:
Magyarország–Oroszország