Eb 2016: akiknek Belgrádban szurkolunk – a női válogatott

2016. január 08. 18:58

Ők tizenhárman. Rövid bemutatás az Európa-bajnoki csapatról. Kezdhetjük dörzsölni a tenyerünket, jöhetnek az izgalmak. Ők a főszereplők.

Fotó: Dobos Sándor

Bíró Attila: "Bízom a lányokban, bízom a csapatban."

 
GANGL EDINA

Klubcsapatában, az UVSE-ben – ahol elsőszámú kapusnak számít – bizonyította, bátran lehet rá építeni. Teljesítménye stabilabb, önbizalma a helyén, rendkívül motivált, nem véletlenül bízik benne Bíró Attila. Talán nem túlzás, sokat várhatunk tőle.
 
 

 
 
 

KASÓ ORSOLYA

A nyári történéseken túltette magát, dunaújvárosi csapatában egyenletes jó teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. A válogatottban rátett egy lapáttal, meggyőzte a kapitányt. Lehet, hogy nem bravúrkapus, de rendkívül stabil, ami sokat érhet Belgrádban is.

 
 
 
 
 

ANTAL DÓRA

Vagányságért nem megy a szomszédba – bármelyik pillanatban képes varázslatra (lásd görögök ellen szerzett csodagól). Gólerős szélső, akitől a kapitány joggal vár kiemelkedő szereplést az Eb-n is. Mert nem csak Amerikában, itthon is bizonyított.
 



 
 

BUJKA BARBARA

A csapat egyik kulcsembere, teljesítménye nagymértékben kihat az eredményre. Képességei ismertek, posztján egyértelműen a világelit tagja, ráadásul balkezes, amire nehéz az ellenfeleknek felkészülni. Kiállításokat, gólokat várhatunk tőle.
 

 
 
 
 

CZIGÁNY DÓRA

Nem titok, a kapitányt lenyűgözte a felkészülés közben mutatott produkciója. Vagány, képességeit jól kihasználó, gyors, technikás, nehéz ellene védekezni. Egerben rá épül a csapat, itt elég „csak” alkalomadtán villannia – lefordulásokat, gólokat remélhetünk.
 
 

 
 
 

CSABAI DÓRA

Végtelen harci kedv, küzdőszellem hajtja, minden bizonnyal ezzel küzdötte vissza magát a tizenháromba. Elvben szélső, ám voltaképpen bárhol feltűnhet, különösen védőként kaphat kulcsszerepet, segítheti a bekkek munkáját. Ráadásul támadásban is képes meglepni az ellenfeleket.
 

 
 
 
 

GARDA KRISZTINA

Nem hálás és nem látványos a feladata, ám éppoly fontos, mint a fókuszban lévő társaké: megakadályozni az ellen centereit a gólszerzésben, kiállítás árán is feltartóztatni, adott esetben beáldozni önmagát. Kellő rutinnal bír, tudja a feladatát. Ne feledjük, lőni is tud, akár elereszthet egy-egy távolit is…
 
 

 
 
 

ILLÉS ANNA

Amerikából „csak” a jó hírek jöttek róla, hazatérve aztán megmutatta, mit is tud valójában: a BVSC-ben remek meccsei voltak, nem volt kérdéses a csapattagsága. Korábban főleg védőt játszott, ezúttal szélsőként is villoghat, avagy gólokat is remélhetünk tőle.
 

 

 
 

  KESZTHELYI RITA

A csapatkapitány. A klasszis. A gólvágó. Hiába tudják az ellenfelek, őt mindenképpen meg megállítaniuk, nem igen sikerül nekik. Na, ja, játékintelligenciája, tudása nem véletlen emeli rendre a mezőny fölé. Érzi a bizalmat, jól kezeli a felelősséget, Belgrádban is „nagy” lehet.
 
 


 
 

KISTELEKI HANNA

Egyetlen balkezes szélsőként értelemszerűen kulcsszerep hárulhat rá. Újult erővel érkezett a válogatotthoz, érezhető, meg akarja mutatni, mit is tud valójában. Építhet a gyorsaságára, így lefordulásokra számíthatunk tőle, fontos volna, hogy elkapja a fonalat.
 
 

 
 
 

  SZÜCS GABRIELLA

Figyelni kell rá, adott esetben lelket önteni belé, mert ha helyén van az önbizalma, ha rossz megoldás után is bátor marad, akkor bármire képes. Kiválóan képes lőni, irányítani, a védekezését tanítani lehet, komplett játékos – ezt kell kihoznia magából.
 


 
 
 

TAKÁCS ORSOLYA

Ugyan már nem csapatkapitány, de ugyanúgy kiemelkedő láncszeme a csapatnak. A kapitány elsősorban védőként számít rá, ám pontosan tudja, adott esetben második centerként is bevethető, avagy külön taktika építhető rá.
 


 
 

TÓTH ILDIKÓ

Érik, mint a jó bor. Nem ijedt meg a vetélytárstól sem, bizonyította a kapitánynak, hogy helye van a legjobbak között. Továbbra sem erőcenterezést, sokkal inkább mozgékony, vagány, rafinált játékot, és persze mint mindig, őszinteséget várhatunk tőle.
 

 







A stáb:

Bíró
Attila – szövetségi kapitány
Tóth László – másodedző
Áts Bertalan – kapusedző
Horváth Ákos – masszőr
dr. Pavlik Attila – orvos
Ágó Renáta – erőnléti edző
dr. Csernus Imre – pszichológus

A magyar női válogatott Európa-bajnoki csoportmérkőzései:

Január 10., vasárnap, 15.15:
Hollandia–Magyarország

Január 12., kedd, 15.45:
Görögország–Magyarország

Január 14., csütörtök, 12.30:
Magyarország–Törökország

Január 16., szombat, 11.00:
Portugália–Magyarország

Január 18., hétfő, 17.15:
Magyarország–Oroszország

A torna csoportjai:

A csoport: Hollandia, MAGYARORSZÁG, Oroszország, Görögország, Portugália, Törökország
B csoport: Spanyolország, Szerbia, Olaszország, Németország, Franciaország, Horvátország

A teljes program:





19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok