Merész András: „Innentől bezárt a Mikulás-gyár”

2013. július 27. 22:00

Derűsen nyilatkozott a britek ellen 14-5-tel letudott mérkőzés után Merész András.

Fotó: Kovács Anikó

Mondhatjuk, hogy ez kéthetes világversenyek állandó tartozékának számító hullámvölgyes mérkőzés volt?
Úgy fogalmaznék, hogy ez volt a jutalom azért, mert megnyertük a csoportot: ilyen meccset játszhattunk, és így, hullámvölgybe kerülve is nyerhettünk kilenccel. De egy nyolc közé jutásért vívott mérkőzésnek első-, másod- és harmadsorban is az a tétje csak, hogy nyolc közé jut-e a csapat. Ez bőven megvolt, 10-4-nél mondtam nekik, hogy nem kell itt szanaszéjjel szakítani magunkat, nem kell itt csodákat tenni – nem mintha képesek lettünk volna ma bármiféle csodára... Én ezzel teljesen ki vagyok egyezve. Továbbra is az a helyzet, hogy az általunk kitalált formábahozási metódus, úgy tűnik, működik, mert nem szerettem volna, ha száz százalékos formában vagyunk. Hát, nem is voltunk.

Ez mennyire volt direkt, vagy mennyire alakult így, úgymond történelmileg?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy szándékosan alakult úgy, hogy ma rossz formában fogunk játszani. Azért szerettem volna ennél jobbat is látni. A játékosok nagyban meglepődtek, amikor az első három-négy támadásnál állandóan eldobtuk a labdát valahová a Placa Catalunya közelébe, mindezt mellúszásban...

...és akkor te hátradőltél boldogan, hogy de jó, ma rossz napunk lesz...
Azért nem, mert akkor még null-null volt, meg egy-egy, azaz bármi történhetett volna. Sőt, igyekeztünk nyugtatni a játékosokat a parton, ott volt például Keszthelyi Rita, aki minden dicséretet megérdemel, hiszen amíg bent volt, minden egyes támadásnál lefordult, és soha nem adták neki oda a labdát. Azért így elmenni egy szélsőnek, hogy ott van, és ezerből egyszer sem kapja meg normálisan a labdát, ez borzasztó lehet – és tulajdonképpen egy rossz szó nélkül végigcsinálta. Ezzel együtt szépen ledaráltuk ezt a meccset.

Mivel már dél óta tudjuk, hogy a hollandokkal játszunk, ez már benne volt vajon az agyakban?
Azt kizártnak tartom, nem foglalkoztunk ezzel. Az agyukban az volt, hogy ezt behúzzuk, mindenki szeretett volna így meg úgy játszani, nagyon nem ment végül a játék, de még egyszer mondom: ez volt a jutalom, amiért csoportelsők lettünk. Viszont innentől bezár a Mikulás-gyár, saját magunknak kell kikaparni a gesztenyét két nap múlva, a hollandok ellen.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok