Így főznek az olimpikonok címmel jelent meg egy kellemes kiadvány december közepén Őszy-Tóth Gábriel tollából, amelyben sportolók mondják el a főzéssel kapcsolatos gondolataikat. Vízilabdázók is.

Fotó: Dobos Sándor

A könyvben nemcsak gasztronómiáról esik szó, hanem sok egyéb másról, az interjúalanyok (52 olimpikonnal készült beszélgetés) életfelfogásai, céljai, mindennapjai is „terítékre kerülnek” – hogy stílszerűen fogalmazzunk. Több vízilabdázó is szerepel a könyvben, például Varga Dániel. Az alábbiakban a vele készült interjúból közlünk részleteket, melyet a waterpolo.hu munkatársa, Dobos Sándor készített.

A gyerekkorról

„Egyértelműen a tejberizs volt számomra a sláger, de mivel anyukám és apukám is nagyon jól főz, összességében is szerettem a konyhájukat, ami főleg a hagyományos ízeket vonultatta fel. Viszont valószínűleg az agyukra mentem egy idő után, mert serdülőkoromban elindultam egy úton, hogy megkeressem, mi az, ami igazán tetszik nekem. Néha beleszóltam, hogy készüljön el egy-egy étel, elkezdtem ízeket keresni, ami olykor abszurd kívánságokig fajult: volt, hogy csak annyit kértem anyukámtól, pucoljon meg egy vöröshagymát, tegyen mellé trappista sajtot (persze papírvékonyra szeletelve), téliszalámit, olívabogyót, mustárt és olyan kenyérhéjat, ami ropog, mert ez így együtt biztos finom lesz. Ez a tudatos kísérletezés a mai napig tart. Kevés étel van, amit gyerekként sem szerettem és ma sem, de a kocsonya és a körömpörkölt ilyen. Tizenéves koromig a gombáról sem tudtam volna elképzelni, hogy megkóstolom, aztán egyszer bátyámmal egy steakházban vacsoráztunk, ő pirított gombát kért köretnek. Megkóstoltam, ízlett, onnantól szeretem. Ami az édességeket illeti: el voltunk látva rendesen, mert nagymamám is nagyon jól sütött. A klasszikus sütemények voltak jellemzőek: a csörögefánk, a hatlapos sütemény, a palacsinta, a somlói galuska vagy édesapám kiváló vargabélese.”

A vasárnapok és a karácsony

„Játékosan” teltek a hétvégéink, hisz legtöbbször együtt voltunk, de nem otthon, hanem a vízilabdameccseken. Valahogy mindenki megebédelt hétvégenként, de a szüleink nem kezelték annyira mereven ezeket a napokat. Nem az étel határozta meg, hogy együtt legyünk szombaton és vasárnap. A húsleves, a rántott hús és a bejgli nálunk is gyakran előkerült. Amíg testvéreimmel gyerekek, kamaszok voltunk, hasonló forgatókönyv mellett zajlott a karácsony, halászlével, az általam legjobban kedvelt sült kacsával és vargabélessel. Legtöbbször mindenből háromszor annyi készült, mint amennyi elfogyott, nagyon odaadóak a szüleim. Mióta felnőttünk, és mindhárman megházasodtunk, változott a koreográfia, mert feleségeink, így Évi is, jól főznek. Egy ideje felosztjuk, ki mit hoz a közös családi vacsorához, de ezen felül is mindenki meg tudja valósítani az elképzeléseit.

Az első főzés

14-15 éves lehettem, mikor elkészítettem első főételemet, csirkemell-torta volt. Apukámtól lestem el, nagy sikerélményként éltem meg, mert jól sikerült. Ritkán főzök, és ennek meg van az oka. Hasonló a helyzet, mint a festészettel, amit korábban jóval intenzívebben végeztem, de most nem része az életemnek. Rengeteg elképzelésem van, tudom, jó érzékem is van hozzá, de nagyon türelmetlen vagyok, és mivel nincsenek meg az alapok, nehezen fogok hozzá. Nincs türelmem a részletekhez: ami a festészetben a vázlatkészítés, az a főzésben a krumplipucolás. Szeretem az „ételkészítés” folyamatát, érzem, idővel egyre jobbakat fogok alkotni. A feleségem, Évi szokott biztatni, szerinte, ha valami készítek, az jól szokott sikerülni. Örömömet lelem a gasztronómiai változatosságban, a kreativitásban, az ízek játékában. Előfordul – és ebben a feleségem megerősíthet –, hogy megkóstolom az első falatot, és azonnal elkezdek mosolyogni, mert boldogságot okoz az étel élvezete. Úgy érzem, sok minden van bennem, ami még rejtett szakértelem és érdeklődés.

Hitvallásról

„József Attila egyik gondolata jut eszembe a kérdésről: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass/A mindenséggel mérd magad!”. Ez egy jó mérték az élethez való viszonyulásomban. Persze, néha össze is zavar. (…) Apaként másról is szól az életem, mint korábban. A gyerekvállalás lényege számomra az, hogy az utódom, a gyermekem több legyen, mint én vagyok. A fiamban genetikailag kódolva vannak bizonyos dolgok belőlem, hiszen félig az enyém, és a szocializációja során is azokat a mintákat követi majd részben, amit mi adunk neki. Nagy a felelősség, mit lát, mit tanul tőlem, tőlünk. Szeretném, ha jobb élete lenne, bizonyos kérdésekhez hamarabb jutna el, mint én, és vegye át ezt a szellemiséget, hogy aztán az unokám még nála is jobb ember legyen.”

A teljes interjú az Így főznek az olimpikonok című könyvben olvasható, amelyet a V&PMédia adott ki. A keményfedeles, exkluzív, 52 receptet is tartalmazó kiadvány megrendelhető a gabrieltoth1@t-online.hu címen (9950 forintért).