Keszthelyi Rita: „Kellett az új impulzus”

2015. december 22. 20:07

Az Év vízilabdázója volt a Digi Sport Reggeli start című műsorának vendége, éppen az elnyert cím apropóján.

Fotó: Madar Dávid

„Nem gondolom, hogy unalmas lenne, de a csapat teljesítménye jobban érdekelne. Örülnék, ha a díjak mellé egy aranyérem is összejönne a csapattal” – mondta Keszthelyi Rita arra a kérdésre, nem unalmas-e újra és újra elnyerni az Év játékosa címet. A 2011, 2013 és 2014 után kapott elismerés már a negyedik, az UVSE játékosa a legkiegyensúlyozottabb évnek a 2013-asat gondolja, hiszen akkor bajnokságot és Magyar Kupát nyert az Egerrel, az Euroligában négyes döntőben szerepelt, a barcelonai világbajnokságon pedig bronzérmes lett a válogatottal.

Az UVSE-vel ugyanezeket a sikereket érte el idén, egyedül a válogatottal nem sikerült bizonyítani, mint ismert.

„Nagyobb terhet jelent a csapatot összefogni, de számomra ez kihívás, amivel meg kell birkózni” – utalt arra, hogy a szövetségi kapitány most csapatkapitányként is számít rá az „új” válogatottban. „Takács Orsival nagyon jó barátságban vagyunk, ha valamilyen kérdésem van, vagy tanácsra van szükségem, mindig bátran fordulhatok hozzá.”

„Mindenkire pozitívan hatott. A régi már nem működött volna szerintem, és látható volt, hogy a végén nem is működött. Elfáradt a kapcsolat, szükség volt egy váltásra”
– ezt már a kapitányváltásról mondta Keszthelyi Rita.

Ami a saját játékát illeti, erről így vélekedik:

„A vezér pozícióban vannak fejlődési lehetőségeim, a klubomban is ezen dolgozunk, én is ezen dolgozom. Illetve a technikai és a fizikai fejlődés is nagy szerepet játszik a mindennapokban. Akivel nagyon egy hullámhosszon vagyunk, már a tekintetből is tudjuk, hogy a másik mit akar, az Antal Dóri, akivel már gyerekkorunkban is együtt játszottunk. De ilyen Szücs Gabi is, akivel szintén ezer éve együtt játszunk, de még sok mindenkit fel lehetne sorolni, akikkel megvan az összhang, a játékkapcsolat, így Czigány Dóri, Takács Orsi, Csabai Dóri, Ildi. Minél többet edzünk együtt, annál jobb az összhang”
– tette hozzá.

„A szakmai tudásunk megvan ahhoz, hogy Eb-t nyerjünk. Itt már csak azon múlik, mennyire tudunk csapatként együttműködni, mennyire tudunk alázatosak lenni a másik iránt. El kell fogadni, ha valaki 2 percet játszik, és azt is, ha 32-t. Bármilyen feladatot is szabnak ki ránk az egyes szakemberek, azt kell 100 százalékosan teljesíteni, el kell fogadni, hogy az a csapat érdeke. Ha valakinek kérdőjel merül fel a feladattal kapcsolatban, miért kell ezt vagy azt neki megcsinálnia, az rossz hangulatot kelt, elkezdődik a pusmogás egymás között, ami sehova sem vezet. Az új impulzus jó hatással volt ránk, közelebb hozta a játékosokat” – ezt természetesen a válogatottól mondta az Év játékosa.

A beszélgetést az alábbi videóban lehet megtekinteni.

-d-



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok