Férfi BL: a Dózsa idegenben verte a törököket

2015. december 16. 20:04

A Szolnok a Varga-testvérek remek játékával győzelemmel zárta a naptári évet a Bajnokok Ligájában, a Galatasaray legyőzésével.

Fotó: Szolnoki Dózsa-Közgép

Az egri BENU Magyar Kupa-döntőt elveszítette a Szolnok az Egerrel szemben, ezt a fájó vereséget kellett gyorsan feldolgozni, kiértékelni, majd elfelejteni. Merthogy itt volt az újabb, idei utolsó klubfeladat, a délszlávokkal teli Galatasaray ellen, a BL-ben.

Nagy Viktor
kezdett a szolnoki kapuban, rögvest az első török akciónál védenie kellett, történetesen emberhátrányban (elég gyorsan befejezték a fórt). Milan Alekszics szerezte az első gólt, ezt Slobodan Nikics elég gyorsan kiegyenlítette, hogy aztán Varga Dénes emberelőnyben lőjön újabb gólt, a harmadik percben.

Safak Simsek a jobb oldalról lőtt kétségtelenül szép emberelőnyös gólt aztán, tartotta magát a Galata, 2-2. Elég lazán védekeztek a csapatok a találkozó elején, üdítő volt aztán a szolnoki labdaszerzés 3-2-es vezetésnél, Stefan Mitrovics pedig a lendületes támadás végén megszerezte a negyedik magyar gólt, először volt kettő a különbség az első negyed 5. percében.

Aztán szépségdíjas török gól következett, Nikicsnek nagy ívben jött a beadás, ő pedig kapásból belepöccintett a labdába, amely kikötött az előzőleg két fontos lövést is védő Nagy Viktor kapujában. De a Szolnoké volt az utolsó szó a negyedben, tekintve, hogy Varga Dániel a dudaszó pillanatában gólt lőtt, 5-3-as magyar vezetéssel zárult az első negyed.
Egy 2-méter és két Kis Gábor-kontra után emberelőnybe került a török csapat a második negyed negyedik percében, melynek végén Mladjan Janovics lőtt gólt, ez volt a negyed első találata (4-5). Mezei Tamás hatékonyabb volt a fór kiharcolásában, de Varga Dénes Scsepanovicsba lőtte a labdát.

Varga Dénes viszont hozzá méltó klasszisgóllal jelezte, ki az úr a háznál, messziről ejtett a kapuba! Pazar mozdulat volt! Kár, hogy gyakorlatilag azonnal válaszolt a Galatasaray, Cseh Sándor joggal volt ideges. Aztán jöttek a Varga-testvérek, Dániel akcióból, Dénes emberelőnyből lőtt a kapuba, végre háromgólosra hízott az előny.

Más kérdés, hogy a hazaiak felszabadultan játszottak, bátran lövöldöztek mindenhonnan, Nagy Viktor úgy kapott gólt a második negyed végén, ahogy kollégája az első végén, az utolsó pillanatban, így 8-6-os magyar előnyt mutatott a tábla a nagyszünetben.

Varga Dénes villant először, negyedik gólját szerezte a harmadik negyed elején (9-6, ide), de mindig volt egy kis figyelmetlenség a szolnokiak védekezésében (rendben, emberhátrányban ezúttal), ami megakadályozta, hogy a négygólos előnyért támadhasson. Egyszersmind Cseh Sándor is bosszankodhatott ezen hibák miatt. Persze, ha van egy „Dumink”, nem lehet gond, a harmadik percben középen kapta a labdát, majd másodpercekig tartotta a kezében, hogy aztán a kapus elsüllyedjen, a labda pedig kikössön a bal sarokban (10-7 a Szolnoknak).

A Szolnoknak mindig erős a harmadik negyede, most sem volt ez másként, még akkor is, ha háromszor is Scsepanovicsba bombáztak a mieink, így csak egy góllal sikerült hozni a szakaszt.

Madaras Norberté volt az érdem, az ő góljánál volt először négy a differencia, így a negyedik negyed elején – nem lebecsülve az ellenfelet – végleg eldőlni látszott a mérkőzés. S aztán sorra jöttek a szolnoki gólok, könnyedén szerezte meg a három pontot a magyar bajnok.

Folytatás 2016-ban, már az Európa-bajnokság után!
 
Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője: "Év végi hangulata volt a mérkőzésnek, de természetesen örülök, hogy nyertünk, hiszen ez volt a legfontosabb. Csalódottak vagyunk még a vasárnap miatt, illetve az is furcsa helyzet, hogy az isztambuli meccs után szétszéled a csapat. Van, aki Ausztráliába megy, mások Szerbiába, nem együtt megyünk már innen haza, hiszen mindenhol kezdődik a válogatott felkészülés. A meccs után sok sikert kívántam a játékosaimnak. A bajnokságban és a Bajnokok Ligájában kell bizonyítanunk majd februártól. A bajnokságban első helyen fordulunk, ott legyőztük az Egert, és a BL-ben is megvan még az esélyünk a jó szereplésre."

Eredmény – Férfi Bajnokok Ligája, B csoport, 4. forduló:

Galatasaray (török)-Szolnoki Dózsa-Közgép 7-14 (3-5, 3-3, 1-2, 0-4)
Gólszerzők:
Nikics 2, Simsek, Dilek, Turan, Janovics, Vukcsevics, illetve Varga Dénes 6, Alekszics 4, Varga Dániel 2, Mitrovics, Madaras

A csoport többi mérkőzésén:

Pro Recco (olasz)-Jug Dubrovnik (horvát) 14-6 (1-1, 5-2, 3-1, 5-2)
Gólszerzők:
Mandics 3, Filipovics 2, Ivovic 2, Gitto 2, Bodegas, Di Fulvio, Pijetlovics, Prlainovics, Aicardi, illetve Felipe Perrone 3, Jokovic, Xavi Garcia, Obradovic

Partizan Beograd (szerb)-A-Híd-OSC-Újbuda - később
 
-ds-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok