BL: idegenben kell bizonyítani

2015. december 15. 22:15

A három magyar Bajnokok Ligája-szereplő csapatunk Isztambulban, Herceg Noviban, illetve Belgrádban ugrik vízbe. Mindhárom találkozó nyerhető, de mindhárom helyszínen "el lehet csúszni".

Fotó: Fehér Kálmán

A bajnoki szezonnak erre az évre vége, a hétvégén a Magyar Kupa idei kiírása is véget ért, már csak egyetlen játéknap maradt, méghozzá a nemzetközi porondon. A Bajnokok Ligájában szerdán zárul a naptári év (s ne feledkezzünk meg az Euro Kupáról sem, a Szeged Hannoverben igyekszik kivívni a négy közé jutást, 9-3-as előnyről).

Ami a konkrétumokat illeti: az A csoportban az Eger játssza a negyedik forduló zárómeccsét, tekintve, hogy a hétvégén a Spandau és a Rijeka 9-9-es döntetlent játszott, míg kedden a Barceloneta 7-4-es vezetés után 7-7-es döntetlent ért el az Olympiakosz ellenében. Hihetetlen, de a görög csapatnak ez volt a harmadik döntetlenje négy meccsből, mind a hármat idegenben érte el (a negyedik meccsen odahaza verte 7-4-re a Rijekát).

Az Eger tehát a sereghajtó, de cseppet sem gyenge Jadran Herceg Novi ellen igyekszik megszerezni a három pontot. Ebben nagy segítségére lehet a friss kupaélmény, más kérdés, hogy a napokban a Jadran is megnyerte saját hazája, Montenegró kupasorozatát. Fontos lenne a siker, kiválóan zárná az évet az Eger.
 
Mint ahogyan fontos lenne a Szolnok sikere is, ugyanakkor nem árt vigyázni a Galatasarayjal, ahol lényegében a délszláv légiósok jelentik a csapat magját, nem kifejezetten török együttesről van szó. A Partizant majdnem elkapták Belgrádban, csak 9-8-ra kaptak ki, de sokáig tartották a lépést a Jug ellen is.
 
S ha már Partizan, velük játszik az OSC, történetesen a belgrádiak is kupagyőztesek lettek a minap. Nikola Jaksicséké fiatal, de lendületes csapat, a jelenlegi helyzetben megbecsülendő lenne a mieink sikere.

Eredmények – Bajnokok Ligája, 4. forduló:

A csoport:

Spandau (német)-Primorje Rijeka (horvát) 9-9 (3-2, 3-2, 2-4, 1-1)
Gólszerzők:
Marzouki 2, Stamm 2, Schlanstedt, Mateo Csuk, Jüngling, Miers, Hamby, illetve Echenique 3, Boskovic 3, Radu 2, Dedovic

Kedden játszották:

CNA Barceloneta (spanyol)-Olympiakosz (görög) 7-7 (1-1, 2-1, 3-2, 1-3)
Gólszerzők:
S. Rasovics 2, V. Rasovics 2, Munarriz, Espanyol, Famera, illetve Mylonakis 2, Gounas 2, Ntsokas, Mourikis, Mallarach

Szerdán játsszák:

Jadran Herceg Novi (montenegrói)-ZF-Eger (magyar) – 18 óra – TV: Digi Sport 1 – ÉLŐ

A csoport állása:

1. Barceloneta 7 pont (4 meccs)
2. Rijeka 7 pont (4)
3. Olympiakosz 6 pont (4)
4. Eger 4 pont (3)
5. Spandau 3 pont (4)
6. Jadran Herceg Novi 1 pont (4)

B csoport:

Pro Recco (olasz)-Jug Dubrovnik (horvát) 14-6 (1-1, 5-2, 3-1, 5-2)
Gólszerzők:
Mandics 3, Filipovics 2, Ivovic 2, Gitto 2, Bodegas, Di Fulvio, Pijetlovics, Prlainovics, Aicardi, illetve Felipe Perrone 3, Jokovic, Xavi Garcia, Obradovic

Szerdán játsszák:

Galatasaray (török)-Szolnoki Dózsa-Közgép (magyar) – 19 óra – TV: Sport M – ÉLŐ (21 óra Sport 2, ism.)
Partizan Beograd (szerb)-A-Híd-OSC-Újbuda (magyar) – 20 óra – TV: M4 Sport

A csoport állása:

1. Pro Recco 12 pont (4 meccs)
2. Jug 9 pont (4)
3. Szolnok 6 pont (3)
4. Partizan 3 pont (3)
5. OSC 0 pont (3)
6. Galatasaray 0 pont (3)

-ds-



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok