Tükörsima miskolci siker a Kaposvár ellen

2015. december 05. 21:38

Kiütötte a Szécsi-csapatot az újonc a 9. forduló szombati zárómeccsén.

Fotó: MVLC

Az újonc Miskolc öt meccs óta nyeretlen volt a találkozó előtt, de a Kaposvár sem mostanság nyert, még november 4-én, Tatabányán győzött 8-7-re. A két csapat első körös összecsapását némi meglepetésre a Miskolc nyerte idegenben, akkor is a szerb légiósok vitték előre a borsodiakat.

Most is erre lehetett számítani, és persze nagy kérdés volt az is, hogy a két kapus, Szécsi Zoltán, illetve Valics Bence mire lesz képes. A kaposváriaknál nem játszott Parezanovics, érzékeny veszteség volt ez számukra, bordatörés miatt nem lehetett ott a meccsen.

Pontatlan beadások, pontatlan passzok, így kezdődött a meccs, majd Jakab Dániel szerzett vezetést a Miskolcnak, senki nem volt rajta, könnyű gól egy megúszás után, 1-0. És könnyen kapott gólt a negyedik percben is a Kaposvár. Egy elhaló akció után nem állt össze a védekezése a vendégeknek, Hornyák Olivér pedig a bal oldalon volt eredményes (2-0). Támadásban nem ment a Kaposvárnak, a hazaiak viszont Milicsics szabaddobásgóljával már háromra növelték az előnyt három és fél perccel az első negyed vége előtt.

Kovács Olivér szépített (3-1) távoli lövésével, de a Miskolc sokkal kreatívabban támadott, a nyolcadik perchez érve Petkovics büntetőből lőtte a negyediket – ez volt az első nem akciógól a meccsen, hogy aztán Somlai Tamás az ötödiket is belője.

Rettentően mérges volt Szécsi Zoltán a negyed végi időkérésnél, nem idéznénk szavait a szakaszt lezárandó. Aztán minden ott folytatódott, ahol elkezdődött, Kovács Zoltán úgy adta be középre Hornyáknak a labdát, hogy az ex-egri fiatal játékoson ketten is lógtak, azonban ez sem akadályozta meg abban, hogy gólt lőjön, 6-1. Mellesleg Valics Bence is a helyén volt a túloldalon, csúnya volt kaposvári szemszögből a meccs eleje.

A negyed hatodik percében aztán Szécsi Zoltán adott volna egy kis önbizalmat a csapatának azzal, hogy megfogta Milicsics büntetőjét, csakhogy előbb Berta rossz lövést választott, majd Petkovics megúszott, Szécsi kimozdult, a légiós pedig az üres kapuba lőtt, nagyon nem ment a vendégeknek…

Négy és fél percet kellett várni a harmadik negyedben az első gólra, a hazaiak szerezték emberelőnyből, 8-3 volt ekkor az állás. A kaposváriaknak nem ment a fórkihasználás, képtelenek voltak létszámfölényben betalálni, pedig megkapták a lehetőséget.

A hazaiaknak sok minden bejött, Njegovan három másodperccel a harmadik szakasz vége előtt lőtt nagy gólt szabaddobásból, 9-3-ról következett az utolsó negyed.

A zárónegyedre Szécsi Zoltán Krémer Balázsnak adta meg a lehetőséget a kapuban. Őt Milicsics avatta fel a 3. perchez érve, a tizedik miskolci gólt szerezve. Később Bendes Viktor is bejött a hazaiakhoz, neki korábbi juniorválogatott társa, Berta József lőtt gólt.
 
A vége sima miskolci siker.
 
Sike József, a Miskolc vezetőedzője az M4 Sportnak: „Ismertük a Kaposvár nehézségeit, az uszodaproblémákat, valamint tudtuk, hogy sérült játékosuk is van. Azaz szerencsés helyzetben találkoztunk velük, és ma nem is játszottunk rosszul. Ennek ellenére nincs ekkora különbség a két csapat között. Ezzel a győzelemmel nyitva maradt a felsőházba jutás kérdése. Az volt az álmom, hogy január 30-án a BVSC otthonában játsszunk egy jó meccset. Ez teljesült, így ha ott meglepetést tudunk okozni, akkor még marad esélyünk a felsőházra.”

Szécsi Zoltán, a Kaposvár vezetőedzője az M4 Sportnak: „Sajnálom a játékosokat is, borzasztó lehetett ezt megélni. Sokkal jobb volt a Miskolc, ma nem ment nekünk semmi. Most már van uszodánk, már nincs más hátra, mint a 2016-17-es szezonra készülni. Nehéz lesz pozitívnak maradni, megpróbálom a csapatot felrázni. A törvényszerűségeket nem hazudtoltuk meg. Október 23. óta nem volt uszodánk, csak az elmúlt napokban tudtunk normálisan edzeni. Lehet, hogy nekem, mint edzőnek is hiba volt edzéseket tartani, így elfáradtunk, ez is látszhatott ma. A Szeged elleni kupameccsre felépítettük magunkat, most viszont mindent leromboltunk. Nehéz lesz mentálisan újra összeállni.”

Hornyák Olivér, a Miskolc játékosa az M4 Sportnak: „Úgy éreztem, hogy nehéz mérkőzés volt. Az elejétől fogva koncentráltunk, ennek köszönhetjük, hogy tartottuk az eredményt. Fiatal társaság vagyunk, a lendületünkkel tudtunk meglepetést okozni néhány csapatnak, sokat úszunk, ezzel végig presszionáljuk az ellenfeleket. Örülök, hogy nyertünk.”


Eredmény – E.ON férfi ob I.-es bajnokság, 9. forduló:

Pannergy-Miskolci VLC-Kaposvári VK 10-4 (5-1, 2-2, 2-0, 1-1)
Gólszerzők:
Hornyák 2, Petkovics 2, Milicsics 2, Njegovan, Jakab D., Somlai, Hegedűs I., illetve Kovács O. 2, Berta 2
A teljes jegyzőkönvy itt érhető el.
 
A forduló többi szombati mérkőzéséről itt lehet olvasni.
 
-ds-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok