A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke hétfőn este vendégül látta a Vasasban játszó brazil válogatott játékosa miatt hazánkba érkező horvát szakembert. A Kéhli Vendéglőben eltöltött kötetlen estén a vízilabda adta a fő témát, kiderült az is, ki volt a szakember kedvenc magyar pólósa.

Fotó: waterpolo.hu

„Majd jövök hozzátok.”

Citált mondat Ratko Rudic száját hagyta el még hónapokkal ezelőtt. S hogy kinek mondta? Dr. Kemény Dénesnek, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként dolgozó barátjának.

„Rendben, Ratko, majd jelezd, beszélgetünk egy jót!”

A válasz is jól mutatja kapcsolatukat, avagy a sok, egymás ellen is megélt hatalmas csata ellenére a kölcsönös tisztelet mellett valóban kiváló a viszony a sportág két legendás szakvezetője között.

Elmúlt pénteken csörrent meg a telefon, amikor is Ratko Rudic közölte, három nap múlva villámlátogatás gyanánt Budapestre érkezik, a Vasasban játszó válogatott játékosát, Adria Baches Delgadót szeretné megnézi, beszélgetni vele.

„Szuper, akkor hétfőn este elmegyünk vacsorázni!” – szögezte le dr. Kemény Dénes.

Jelentjük, a találkozó megvolt, csapataival az elmúlt nyolc nyári olimpiai játékok összesen hét aranyérmét begyűjtő két kapitánya ült egy asztalhoz.

Rudic tegnap este érkezett hazánkba, az MVLSZ elnöke a Kéhli Vendéglőben kimondott magyaros étellel várta. A kiváló hangulatú estén tartalmas beszélgetést folytattak egymással, s ugyan a fő témát nem meglepő módon a vízilabda jelentette, azért a barátságból fakadóan más is szóba került.

„Harmincvalahány éve ismerjük egymást, sztorik sokaságán tudunk nevetni” – fogalmazott dr. Kemény Dénes. Részünkről illetlenség lett volna megzavarni a kötetlen diskurzust – pedig mi tagadás, szívesen végighallgattuk volna… –, mindazonáltal néhány kérdés erejéig feltarthattuk a horvát mestert, aki azzal kezdte, hogy nagyon szeret hazánkban tartózkodni.

Felvetettük neki, megtehetné ezt már kimondott turistaként is, avagy kíváncsiak voltunk arra, vajon meddig tervezi még a munkát a kispadokon.

„Valóban, ám egyrészt élvezem a munkám, másrészt jól érzem magam a bőrömben” – érkezett a válasz. Avagy 67 évesen sem gondolkodik a visszavonuláson, a stresszről különben is markáns véleménye van: „Az ember szervezete alkalmazkodik. Kétségtelenül régóta dolgozom ebben a szakmában, hozzászoktam a stresszes helyzetekhez, ilyenkor magától védekezik a szervezetem. Igazából akkor van kitéve veszélynek, amikor nullára redukálódik a stressz, érdekes körforgás ez.”

Minden bizonnyal erről az 1997 és 2012 között kapitányként dolgozó Kemény Dénes is tudna mesélni, akinek e tekintetben a sportág honi vezetőjeként sem feltétlen könnyebb a helyzete – ám ő ezúttal inkább csak mosolyog, igaz, aztán felveti, az ember rokonai nyilván mást gondolnak az egészről.

„Ez igaz, a családom nem volt boldog, amikor közöltem, elvállalom a brazil válogatott kapitányi posztját, féltenek – mondta Rudic, aki persze gyorsan hozzátette: „A barátaim azonban örültek, tudják, valahol ez az életem.”

Elmondta, Zágrábot tekinti az otthonának, ha egyszer befejezi, itt éli majd életét – de addig még sok dolga van. De vajon miért vállalta el a brazil munkát? Szerepet játszottak ebben az anyagiak is?

„Nem pénzkérdés volt – szögezte le elöljáróban. – A londoni olimpia után a horvát szövetségben sportigazgatóként dolgoztam, ám a körülmények miatt nem tudtam teljesen azt csinálni, amit szerettem volna. Bevallom, kezdtem kicsit a kedvemet szegni. Ekkor jött ez a lehetőség, én pedig igen mondtam. Nagy szakmai kihívásnak éreztem, és érzem a mai napig. S hogy a világ vízilabdáját tekintve ezzel kicsit körön kívülre kerültem volna? Nem érzem így, hiszen nincs olyan fontos meccs, amelyen ne lennék ott. Játékosaim zömmel Európában játszanak, rengeteget utazom, tartom velük a kapcsolatot, és így az edzőkollégákkal is folyamatos a kontakt.”

A brazil „kaland” mellett pályafutásához hozzátartozik az amerikai is (2000-től négy éven keresztül volt ott kapitány) – kíváncsiak voltunk arra, mit gondol, abból sikerült-e kihoznia a maximumot?

„Erről akkor beszélhetnénk, ha végig tudtam volna dolgozni azt a nyolc évet, amelyet elterveztem. A szüleim miatt azonban az athéni olimpia után haza kellett költöznöm. Amúgy már ekkor érmes lehetett volna a csapat, csak nem volt szerencséje, mert a rettenetesen erős csoportba került Magyarország, Szerbia-Montenegró és az akkor még szintén élmezőnyhöz tartozó Oroszország mellé. A magyaroktól és az oroszoktól is két góllal kaptunk ki, a horvátokat viszont legyőztük, így lettünk negyedikek a hatos csoportban, és szereztük meg végül is a hetedik helyet. Jó, ígéretes csapatom volt. Biztosan van némi szerepem abban, hogy az amerikai válogatott aztán ezüstérmet szerzett a pekingi olimpián” – adott választ.

A mai vízilabdát ugyanolyan szépnek tartja, mint régen, csupán a játékvezetés kiszámíthatatlansága képes szerinte bezavarni – „De ehhez hozzá kell szokni, mindig így volt, és minden bizonnyal mindig így lesz, ez örökös téma.”

A pillanatnyi erőviszonyok alapján Szerbia kiemelkedik a mezőnyből, Ratko Rudic szerint azonban szó sincs arról, hogy előre oda lehetne adni a riói aranyérmeket Dejan Savics együttesének: „Kétség kívül elképesztően erősek a szerbek, az olimpiai azonban semmi máshoz nem hasonlítható verseny, kis túlzással bármi megtörténhet. Négy-öt csapatot is képesnek tartok arra, hogy révbe érjen. A magyart is, amely úgy látom, Benedek Tibor irányításával kevésbé magyaros, inkább nemzetközi lett.”

S ha már magyarok: vajon volt-e kedvenc játékosa tőlünk?

„Naná! Sok kiváló magyar pólós volt és van, közülük Sárosi Lászlót említeném. Fantasztikus, amit a vízben művelt, csapata motorjaként szerepelt, fantáziadúsan játszott, állandó gólveszélyt jelentett, igazi spíler volt” – ecsetelte Ratko Rudic, amihez dr. Kemény Dénes ennyit tett hozzá: „A vízilabda művésze volt, nem vitás.”

Hiába, no, nem véletlen az egyetértés, értenek valamit a vízilabdához…

Mint ahogy megbeszélték, nem ez volt az utolsó este, amelyet együtt töltöttek – akár majd egy hamisítatlan riói vacsorával viszonozhat Rudic, aki kedden elment a Komjádi uszodába, megvitatta a megvitatni valót Delgadóval, majd folytatta európai körútját.

– a.z. –