A BVSC igazolta, hogy jobb a Kaposvárnál

2015. november 15. 15:36

Sima zuglói sikert hozott az E.ON férfi ob I.-es bajnokság nyolcadik fordulójának vasárnapi mérkőzése. Emberelőnyben parádézott a BVSC.

Fotó: BVSC

A 4 pontos Kaposvár ahhoz a BVSC-hez látogatott, amely nemrég szép sikert aratott az esélyesebbnek vélt Szeged ellen. A somogyiak ugyanakkor kellemetlen vereséget szenvedtek Szentesen, Szécsi Zoltán játékos-edző markáns véleményt fogalmazott meg akkor a játékvezetéssel kapcsolatban.

Az első körben döntetlenre végzett a két csapat, akkor még nyitott medencében játszottak Kaposváron. A BVSC már a felsőházat érő negyedik helyen állt az első kör végén, ezt szerették volna megerősíteni vasárnap kora délutánra.

Ahogyan a szombati, Debrecen-Vasas mérkőzés előtt, úgy ezúttal is gyászszünettel kezdődött a mérkőzés, a párizsi terrortámadás áldozatainak emléke előtt adózva.

Czigány Károly nagy akciógóljával indult a mérkőzés (1-0), és egy kihagyott kaposvári emberelőnnyel folytatódott, a kapufára csattant a próbálkozás Berta Józseftől. Egy-egy eladott labda után gyors emberfóros góllal növelte előnyét a BVSC, Czigány szerezte ezt is, jól kezdett a hazai csapat. Kovács Olivér ziccerből passzolta tovább a labdát az 5. perc elején, ez hiba volt, de aztán jött egy elhaló BVSC-akció, miután Szécsi Zoltán kért időt. „Adjunk egy jó passzt” – így kezdődött a tanácsadás, kétségtelen, hogy mindennek ez az alapja. Rossz volt a passz centerbe végül, Berta nagyon röviden adta, így nem jött ki jól az időkérésből a Kaposvár.

Märcz Tamás az utolsó percben emberelőnyben kért időt, az „egyest” játszotta csapata, hogy Csapó Miklósnak kellett-e befejeznie, vagy sem, mindegy, az ő góljával 3-0-ra húzott el a BVSC.

„Jó, nem történt semmi, 0-0” – mondta az első szünetben a zuglóiak vezetőedzője, utalva arra, semmi nem dőlt el. „Nyugodtan. Ha lövünk gólt, lövünk, de ne kapjunk már össze-vissza” – ez már Szécsi Zoltán intelme volt övéi felé – micsoda különbség.

Nos, Polovic Krisztián törte meg a kaposvári gólcsendet, már jött visszafelé a kiállított BVSC-játékos, amikor besuhintotta a jobb sarokba a labdát a jobb szélről (3-1). Sőt, jöhetett volna a következő vendéggól is, de Parezanovics emberelőnyben nagy helyzetben célt tévesztett. Nagy Álmos Dániel nagy lövést eresztett meg a másik oldalon, a felső kapufa mentett, hogy aztán 5 métereshez jusson a Kaposvár, de Berta József lövését Györke Zsolt kivédte. A kipattanóra mozdult mindkét játékos, Berta próbálta elhappolni a labdát, nagy igyekezetében ráütött Györke fejére. Nem fújt Fodor Rajmund, Berta pedig bepöckölte a labdát a kapuba, 3-2 – kényes szituáció.

A BVSC a 4. percben gyorsan válaszolt, harmadik emberelőnyét is kihasználta a zuglói társaság, ezúttal Pásztor Mátyás (4-2). Szabaddobásból Parezanovics lőtt nagy gólt, belemelegedett a játékba a Kaposvár a kezdeti problémák után. A 6. percben Szécsi Zoltán rosszul mozdult ki egy Létaynak adott passz után, a BVSC játékosa jól kihasználta ezt a hibát, megint kettővel vezetett a hazai csapat.

Már csak azért is tarthatta előnyét a zuglói együttes, mert a Kaposvárnak nem ment az emberelőnyös játék, a 7. perc végén már az ötödik maradt kihasználatlanul előbb a kapufa, majd Györke mentett. 5-3 volt a nagyszünetben az állás.

Fordulás után a második perc elején jutott fontos emberelőnyhöz a BVSC, és azt Kovács Péter használta ki, a jobb kapufától nem messze (6-3). Csapó adott jó labdát Ambrus Ferencnek a 3. percben, Parezanovics 5 méterest érően szabálytalankodott, a büntetőt Pásztor értékesítette, először volt 4 gól a különbség. Jobban játszott, jobban koncentrált a BVSC, így megérdemelten stabilizálta előnyét.

A fiatal Nagy Álmos Dániel adott Csapóhoz hasonlóan jó passzt centerbe (előtte szerelt a Vindisch Ferenchez adott passz nyomán), Ambrus megint kiharcolta a büntetőt, azt Létay kihagyta, pontosabban Szécsi a vonalra védte.

A hetedik emberelőny volt az első olyan, amelyet góllal fejezett be a Kaposvár, Berta tett így, 3 és fél perccel a harmadik negyed vége előtt (7-4). A BVSC viszont az 5. fórját is gólra váltotta, azt épp Nagy Sándor, pattintott lövéssel szerezte csapata nyolcadik gólját.

9-4 után jött az utolsó szünet, amelynek során Szécsi Zoltán jelezte, „Csináljunk ebből egy normális eredményt. Szép nem lesz, de normális még lehet” – mondta az időkérés során.

Palotás Sámuel szerezte a negyedik szakasz első gólját, az nem normális gól volt, hanem szép: messziről célzott, Györke nem ért oda, 9-5. Ennél még szebb találat volt Kovács Péter harmadik találata, csavargól centerből, 10-5!

Parezanovics kipontozódása után az első kimaradt BVSC-fórt jegyezhettük fel, majd a meccs utolsó szakaszára beállt a hazai kapuba Szakonyi Dániel. Palotás Sámuel avatta őt fel góljával, kozmetikázott az eredményen a Kaposvár.
 
Nagyjából ez sikerült, a vége 11-8.
 
Az M4 Sportnak adott nyilatkozatok:

Märcz Tamás, a BVSC vezetőedzője:

„Maradéktalanul elégedett vagyok a játékosaimmal. Szerettem volna megmutatni, hogy akár több góllal is jobb a csapatom a Kaposvárnál. Ezt a játékosok elhitték, önbizalmat is meríthetünk a jövőre nézve ebből a több gólos sikerből. Folyamatosan áll össze a csapat, még épül, még mindig van a csapatban lehetőség. Ma is volt sok hiba, de mérkőzésről mérkőzésre javulunk. Vannak céljaink, de még nagyon nehéz mérkőzéseink vannak hátra a közvetlen riválisainkkal.”

Szécsi Zoltán, a Kaposvár játékos-edzője:

„Gratulálok a BVSC-nek. Gyakorlatilag hiba nélkül fújtak ma a játékvezetők. Támadásban fegyelmezetlenek vagyunk: nekem van egy elképzelésem, mit játsszunk támadásban, ezt viszont nem látom viszont még. Nekem nem irányítani kell a támadásokat, eleget videózunk és mindig elmondom, mi az, amit nem szeretnék. Aztán mégis az történik. A meccs végén gyakorlatilag a Komjádi-kupás csapatunk játszott, tele fiatalokkal, talán akkor voltunk a legjobbak.”
 
Berta József, a Kaposvár játékosa:

„A játék minden terén bizonytalanok vagyunk. Az évnek nem így álltunk neki, szerettünk volna az első négybe kerülni. Ez valószínű nem fog összejönni sajnos. Sokat számít, hogy nem tudunk otthon készülni, vándoréletet folytatunk, mindig máshol alszunk, lehet, hogy ez is befolyásolja a szereplésünket. A Magyar Kupában szeretnénk bejutni a négy közé, ez kellő motiváció számunkra.”

Kovács Péter,
a BVSC játékosa:

„Szorosabb meccsre számítottam, nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar eldől a mérkőzés. Csak a csapaton múlt, főleg védekezésben játszottunk jól. Egyre jobban összeáll a csapatunk. A Magyar kupában nem jutottunk tovább, de azóta volt három meccsünk, ahol talán sikerült bebizonyítani, hogy jó csapat vagyunk.”



Eredmény – E.ON férfi ob I.-es bajnokság, 8. forduló:

BVSC-Wáberer Hungária-Zugló-Kaposvári VK 11-8 (3-0, 2-3, 4-1, 2-4)
Szőnyi út, vezette:
Fodor Rajmund, Petik András

BVSC: Györke – Czigány 2, Csapó 1, Török, Létay 2, Kovács P. 3, Pásztor 2 (1). Csere: Szabó Bendegúz, Ambrus, Mátyok, Nagy S. 1, Nagy Á. D. Vezetőedző: Märcz Tamás

Kaposvár: Szécsi – Kovács O., Berta 3, Nikolov, Parezanovics 1, Vindisch, Polovic 1. Csere: Dobos, Juhász-Szelei, Sántavy 1, Palotás 2. Játékos-edző: Szécsi Zoltán

Gól/emberelőny: 5/7, illetve 1/8
Ötméteresek: 1/2, illetve 0/1
Kipontozódott: Parezanovics (28.)
 
-d-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok