A Nemzeti Sport szombati számának Hosszabbítás mellékletében nagyszerű riportot olvashattunk Rác Benedek Balázs szakírótól, aki meglátogatta Bíró Attilát, női válogatottunk szövetségi kapitányát egri borpincészetében. A finom borok között természetesen sok minden szóba került – naná, hogy a vízilabda is.

Augusztus 31-én nevezte ki a Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége a női válogatott élére. A szakember korábban egy évig Kemény Dénes segítője volt a férfiaknál, majd Új-Zélandon irányította a helyi női együttest, most pedig hazatért, hogy itthon alkosson nagyot. No meg otthonában, Egerben, ahol borászként dolgozik – mi pedig bebocsátást nyertünk a családi pincészetbe.

„Válassz olyan foglalkozást, amit szeretsz, és soha többé nem kell dolgoznod.”(Konfuciusz)

Ha elfogadjuk a fenti idézet igazságát – és miért ne tennénk, hiszen magunk is így érzünk –, Bíró Attila kétszeresen szerencsés, hiszen neki nem is egy, hanem két olyan foglalkozása van, amelyet szeret és szenvedélyből űz, így aztán bármihez kezd, élvezetét leli benne.

Persze nem gondoljuk, hogy a kora esti borkóstolás előtti riportra kezében fénycsővel érkező Bíró Attila számára a pince világításának karbantartása jelenti az örömforrást, de ha teszünk két lépést hátra, máris láthatjuk, mégiscsak az egyik hobbija érdekében foglakozik ezzel. A női vízilabda-válogatottat szeptember óta irányító Bíró Attila ugyanis edző és borász, utóbbi minőségében az egri Bíró és fia pincészet jeles képviselője, hiszen az édesapja által az 1980-as évek óta működtetett vállalkozásban már neki is fontos a szerepe.

„Mindig is érdeklődtem a borászat iránt, persze fiatalon inkább az tetszett, hogy nagy bulikat tarthattunk itt” – emlékszik vissza a kezdetekre Bíró Attila, aki aztán már borászati tanulmányokat folytatott, sőt az itthon megszerezhető legmagasabb képesítést angol nyelven sajátította el, az utolsó lépcső, a „master of wine” megugrására pedig már csak külföldön lenne lehetősége.

A Bíró család pincéje az egri Szépasszonyvölgy turistáknak kiépített részétől néhány száz méterre található, a dombok között futó út jobb és bal oldalán is áll egy-egy, a família borait rejtő pince. A szakember a nagyobbik irányába kalauzol bennünket, ahol az udvarra belépve egy hatalmas traktor fogad minket. Bíró Attila elmeséli, szeretne megtanulni traktorozni, hogy ha arra van szükség, ő is permetezhessen a géppel. A borászat ugyanis kicsit olyan, mint az edzősködés, az ember mindig képezi magát, és tanulhat újat.

Túránk a pince előterében folytatódik, ahol mintegy három méter magas ezüsthengerek sorakoznak. Mindegyikre rá van írva, milyen szőlőből készült must van benne, mikor kezdődött az erjedés. Ezzel a szerkezettel irányított erjesztést lehet végezni, kontrollálni, milyen hőmérsékleten erjedjen a must, amelyet majd a következő helyiségekben sorakozó hordók valamelyikébe töltenek át.

„Ha körülnézel a pincében, vajon gondolsz arra, hogy isteneket őrzöl hordóidba zárva?” (Pilinszky János)

Az erjesztő után Bíró Attila beljebb invitál minket, kezdődhet a hordó- és bormustra. A szakember az egyik alkalmazott gondjaira bízza az újonnan hozott fénycsövet, miközben arról mesél, hogy most már rend van a pincében, jó egy hónappal ezelőtt sokkal nagyobb volt a felfordulás. Akkor még egymást váltották a szőlőt hozó teherautók, az udvaron préseltek és töltötték a hordókat. Ehhez képest november derekán már nyugalom van. No meg új bor – beszélgetés közben Bíró Attila az egyik helyiségből hoz két poharat meg egy borlopót: ha már itt vagyunk, kóstoljuk meg a ház borait, köztük idei is van már. Kifejezetten zamatos, már amennyire a mi borkultúránkkal ez értékelhető.

A szakember lelkesen magyarázza a naturális boraik közötti különbséget, ami függ a szőlőtől, a hordótól, az erjesztési technológiától, és ezek összessége különböző ízvilágot hoz létre. Azt is megtudjuk, előfordul, hogy a borász számára finom bort nem annyira „kajálja” a piac, míg amit ő tart kevésbé ízletesnek, az meg kifejezetten jól fogy. A Bíró pincészet egyébként prosperál, az évtizedes munkának köszönhetően megélhetést nyújt több családnak. Ehhez az is hozzájárul, hogy szerencsére ritka az olyan év, főleg egymás utáni, amikor ne lenne jó a termés, amiből ne készülhetnének finom borok. A hordók között sétálva Bíró Attila mutatja, vannak olyanok, amelyek házasításra készülnek, míg másokat már palackozni is lehetne.

„Biztosan tudnának olyan hordóból bort mérni, amelyet nem ismernék fel, de azért a saját boraim jelentős részét be tudom azonosítani. Azért ilyesmi előfordul, emlékezzünk rá, amikor Gérard Depardieu Friderikusz Sándor vendége volt, és a vakkóstolás során nem ismerte fel a saját borát” – teszi hozzá Bíró Attila, majd néhány másodperccel később már a létra tetején áll, hogy a következő hordóból kínáljon újabb kóstolót.

„Ezek kisebb, kétszázhúsz literes hordók, ezekben egészen más a bor íze, a fa koncentráltabbá teszi – mondja, miután poharunkba tölt néhány cseppnyi fehér bort. – A hordó nagysága is befolyásolja az ízt, és az sem mindegy, hogyan perzselik ki a belsejét, mielőtt összefogják a dongákkal. Ez például egy közepesen kiégetett hordó, s mivel kisebb, ezért jobban kijönnek a vaníliás, kókuszos és fűszeres aromák.”

„Az új barátság olyan, mint az új bor. (…) Minél tovább érleli az idő, annál több örömünk telik benne.” (Mike McQuay)

A kisebb hordók némi vendégtudást is hordoznak magukban, hiszen Bíró Attila három évet töltött Új-Zélandon, ahol a női válogatott irányítása mellett borászattal is foglalkozott. Ebben az időszakban tulajdonképpen szabad bejárása volt a világszerte elismert borokat készítő Kumeu River borászatba, amelyet a horvát származású Michael Brajkovich vezet, aki először szerezte meg Új-Zélandon a „master of wine” címet. Bíró Attila pedig nála tanulmányozhatta a legmodernebb borkészítési technológiát.

„Minden hordóra ráírjuk krétával, milyen szőlőből készült, mikori évjárat. Külön a mi pincészetünk számára faragják ki a hordók előlapját, rajta Eger címerével, illetve Szent Donáttal, az egri bor védőszentjével – avat be minket újabb érdekességbe Bíró Attila, majd két másik hordóra mutat. – Ezeket a fiaim, Zsombor és Márton tiszteletére faragtatta a nagyapjuk, előlapjukon olvasható a nevük, illetve a születési dátumuk, míg ott bent a Fertálymester bora található az egyik hordóban. Erről azt kell tudni, hogy Eger kerületeit fertályoknak hívták, és mindnek megvolt a maga úgymond köztiszteletben álló polgármestere. Az egyik ilyen fertálymester az édesapám.”

Nem sokkal később nyílik a pince belső helyiségének ajtaja, s belép maga a fertálymester, Bíró Béla. Mosolyogva üdvözöl minket, néhány szóban megbeszéli a fiával, mi újság, majd az apa-fia fotó elkészítése után megy tovább, míg mi maradunk, hogy lapozzunk egyet a borleckék könyvében. Bíró Attila odaadással beszél az Egri csillagról, amely – ha esetleg olvasóink nem tudnánk – az Egri bikavér négy éve megszületett, fehér borból készült változata. Ehhez persze házasítani kell a különböző borokat, ami szép kihívás a borásznak. Ilyenkor próbaházasítást végez kisebb mennyiségeken, s ahogy a borászok között szokás, véleményezik egymás portékáját, majd pedig eldől, milyen lehet a megfelelő arány a kiválasztott borfajtákból.

„Nem is értem azokat az edzőket, akik nem szeretnek edzést tartani.” (Bíró Attila)

Fotó: Madar Dávid

„Itt van például ez a kétezer-tizenhármas Merlot, ebben rengeteg lehetőség van. Mint a női válogatottban – köti össze újfent a vízilabdát a borászattal Bíró Attila, aki láthatóan bármeddig tudna mesélni a borokról, és ezt csak egyetlen dolog szakíthatná meg. Ha a vízilabdáról mesélne a végtelenségig, legyen szó akár a szüretről, a borkészítésről vagy a kóstolásról, s ezzel párhuzamosan az edzések megtervezéséről, megtartásáról és a meccselésről. – Amikor egyedül akarok lenni, lejövök a pincébe. Nyugalom van, még térerő sincs, így senki sem zavar.”

Ahogy beszélgetünk a borok készítéséről, az évjáratokról, a bennük rejlő kockázatról, tulajdonképpen immár kikerülhetetlenné válik a párhuzam a kapitány keze alatt épülő új női válogatottal. Szerencsére a vízben is több sikeres évjáratot házasíthat Bíró Attila, igaz, ott még akkor is van némi rizikó, míg a szőlő, pontosabban a bor esetében ilyenkor más sínen van az ügy, hiszen ha jó a termés és a bor, nagy gond már nem lehet. A lányoknál azonban ugye figyelembe kell venni a női szeszélyt, viszont ha ezt is sikerül megfelelő hőfokon tartani, tényleg valami remek, ötkarikás finomság születhet meg.

A beszélgetés végén Bíró Attila még elmagyarázza, hogy a palackozott borokat azért fektetik homokágyra, mert így lehet megelőzni, hogy a nagy súly alatt összetörjenek az üvegek, majd megkérdezi, melyik bort találtuk a legfinomabbnak. Az egyik fűszeresebb fehérborra esik a választásunk, de a szakember végül egy üveg rozét is a kezünkbe nyom.

Bízunk benne, jövőre a lányokkal is borozhat, és az olimpiai kvótára koccinthat.

„A győzelemből nem tanulsz semmit, majd meglátod. Bezzeg a vereség sokkal bölcsebbé tehet. Nem utolsósorban rájössz, mennyivel élvezetesebb győzni.” (Bor, mámor, Provance)


+++keretes+++Jönnek majd a lányok

Amikor pólós berkekben szóba került, hogy meglátogatjuk a Bíró-pincészetet, szinte mindenki fel tudott idézni egy-egy csapatépítő borozást, amely során remek vendéglátásban volt részük az érintett együtteseknek. Ezek után nem is kérdés, hogy a női válogatott tagjainak is jelenése van a pincében, s Bíró Attila elmondja, tervezi is, hogy valamikor vendégül látja a lányokat. Igaz, az még nem dőlt el, hogy a 2016. január 10. és 23. között sorra kerülő Európa-bajnokság előtt lesz-e a csapatépítő borozás, esetleg utána, amikor remélhetőleg már a megszerzett kvótát is megünnepelheti az együttes.


+++keretes+++Összeállhat a borászok csapata

Egerben elválaszthatatlan egymástól a vízilabda és a borászat, sőt, ahogy Bíró Attila mondja, az is szóba került már, hogy összehoznak egy borászokból álló pólócsapatot. Mindenesetre úgy tartja, a vízilabdázók között nem ő a legjobb borász, de talán a borászok között ő (volt) a legjobb vízilabdázó.
„Attila még mindig bedobható lenne a vízbe, és megoldaná a feladatát, ráadásul egyre jobb bortermelő is. Nekem már nem biztos, hogy olyan jól menne a vízben, régen játszottam már – fűzi hozzá a témához már Lőrincz György, az egri St. Andrea borászat képviselője, Bíró Attila kortársa, illetve az Eger felnőttcsapatában szereplő válogatott kerettag Lőrincz Bálint édesapja. – Össze szoktunk futni Attilával, ilyenkor bortermelői kérdésekkel találjuk meg egymást. Amikor pedig a kisfiam elutazott Új-Zélandra dolgozni, Attila istápolta, sok segítséget kaptunk tőle. A vízilabdában Attila volt az első példaképem, emlékszem, amikor utánpótlásarannyal tért haza az egyik nyáron, akkor is ugyanolyan szerény maradt. Sokat fűztem fel a sportban erre az élményre.”

Egri utunk során Bíró Attila is beszélt arról, hogy a borászok időnként összeülnek, és egymás borait, házasításait kóstolgatják, beszélgetnek az italokról, mindenfajta irigység nélkül. Ezt erősítette meg Lőrincz György is, mondván, egy borvidéken élő, dolgozó borásznak nyitottnak kell lennie, építenie a jövőt. A borvidék olyan, mint a csapat, mindenkinek a helyén kell lennie.

„Különböző adottságú termelők vannak. Egy részük nemzetközi szinten is kimagasló borokat termel, míg vannak a nagyon stabil eminenciások, akik megadják az alapot egy-egy borvidék életéhez – folytatja Lőrincz György a sportos párhuzamot. – Egy fecske nem csinál nyarat, egy vízilabdacsapat sem lesz jó egyetlen világsztártól, kellenek mellé a többiek, és ez igaz a borvidékekre is.”


+++keretes+++Látja a csillogást

Összességében két és fél hónapja, az edzéseket tekintve három hete dolgozik a női válogatottal Bíró Attila. Az első mérkőzésén szétlövéssel győztük le a világbajnoki bronzérmes olaszokat. Most már képet alkothatott arról a szakember, milyen is a közös munka.

„Látom a csillogást a szemekben, és látom, hogy a lányok optimisták, nagyon pozitív a hangulat a keretben – mondja Bíró Attila. – A klubokban folyó munkát bővítjük ki és finomítjuk a válogatottnál. A rövid idő miatt mindenképpen támaszkodnom kell a klubokra. Egyelőre minden pozitív, sokkal többet nem is tudok mondani. Felelőtlenség lenne egy meccs után fejlődésről beszélni, bár nem volt rossz, hogy a világ legjobbjai közé tartozó olaszokat legyőztük, ugyanígy kellene tennünk a hollandok ellen is.”

A kapitány hozzátette, továbbra is az Európa-bajnokság a fontos, hiszen ott lehet (először) kvótát szerezni, s nem lenne baj, ha a jó világligaformát át tudná menteni az együttes Belgrádra is. Bíró Attila szerint több tartalék, fejlődési lehetőség van a magyar válogatottban, mint az olaszban vagy a hollandban.

„A hátralevő idő nem sok, de arra kell felhasználni, hogy megtaláljam az optimális csapatot, azt a tizenhárom játékost, akikkel a világversenyeken is meg tudjuk verni a nagy riválisokat.”

+++keretes+++Egy pincében Zlatannal

A borok készítésére és tárolására szolgáló pincék mellett természetesen olyan pincéje is van a Bíró családnak, amelyben a vendégeket fogadja. A szépasszonyvölgyi vendéglátóhelyek közül az övék az egyetlen – szám szerint a 2-es egyébként – mélypince a völgyben, ami azt jelenti, hogy náluk lefelé vezetnek a lépcsők. Amikor a borkészítés és -kóstolás rejtelmei után beugrunk a 2-es pincébe, éppen egy külföldi társaság ül az egyik asztalnál. A vendégkönyv tanúsága szerint rengeteg országból érkeztek már ide vendégek, s nemcsak Európából, hanem Amerikából, Ázsiából, Ausztráliából és Új-Zélandról is, sőt, a svéd labdarúgó-válogatott tagjaként Zlatan Ibrahimovic is megfordult már a pincében.

A multikulti csoport láthatóan jól érzi magát, főleg amikor előkerül a lopó, amelynek segítségével úgy félméteres távolságból „lövik” az igazán bátrak szájába a bort. Szájat becsukni és nyelni tilos, akkor túléli a mutatványt az ember. A török, finn, belga, brazil csoport tagjai az országok nevének skandálásával próbálják rávenni egymást a kihívás teljesítésére, jókedvüket látva biztosak vagyunk benne, hogy elégedetten távoznak majd. Akkor is, ha a lefelé még biztos pontnak tűnő lépcsőfokok felfelé már mozgólépcsőnek látszanak.


Rác Benedek Balázs