BENU Női MK, 1. nap: előnyben a BVSC

2015. november 14. 20:00

Szentesen a fővárosiak nyerték a rangadót, így a vasárnapi, mindent eldöntő Dunaújváros elleni meccsek előtt lépéselőnybe kerültek. Szegeden az UVSE menetel az első hely felé, és a házigazdát szoros, nagy csatában legyőző Eger tett fontos lépést a továbbjutás felé.

Fotó: MVLSZ/archív

Szentesen a várakozásoknak megfelelően az első nap öt meccséből négyen egyértelmű siker született, az úgynevezett nagycsapatok magabiztosan gyűjtötték pontjaikat. Egy rangadó jutott szombatra: ezen a házigazda a BVSC-vel játszott. Tekintettel arra, hogy Tóth László csapata az előző idényben lemaradt a négyes döntőről, ezúttal igyekezett semmit sem a véletlenre bízni. Kisteleki Dóra ugyan a fővárosiakat jutatta előnyhöz, ám Bujka Barbara egyenlített. Takács Orsolya góljára aztán Gémes Anett válaszolt, avagy igazán nagy küzdelem zajlott a vízben. Bujka újabb akciógólja után már a Szentes állt jobban, ám Kisteleki és Takács is lőtt egy gólt akcióból, avagy a nagyszünetben a BVSC vezetett 4–3-ra.

Fordulás után az eredmény is csakhamar fordult: Gémes egyenlített, s ugyan Illés Anna ismét révén ismét vezetett Petrovics Mátyás csapata, Bujka és Gémes harmadik találatával már a csongrádiak voltak előnyben. Sőt 21 másodperccel a harmadik negyed vége előtt Kádár Ildikó talált be hat a hat ellen, azaz 7–5 állt a záró etap előtt az eredményjelző táblán!
 
Aztán innen fordított a BVSC!

Gyöngyössy Anikó kiharcolt, Kisteleki belőtt egy ötöst, igaz erre a találatra a tarthatatlan Bujka révén (ötöst szerzett, belőtte) még válaszolt a Szentes. Egyhuzamban eztán viszont három vendéggól következett: Illés és a remeklő Kisteleki akcióból lőtt gólt, majd afféle záróakkordként Takács centerből talált be a 44%-kal (7/16) teljesítő Bolonyai Flóra kapujába. A hazaiak támadása megállt, igaz 27 másodperccel a vége előtt Bujka fórt brusztolt ki, ám Miskolczi Kitti lövése nem talált utat a 47%-os mutatót (7/15) produkáló Doroszlai Vanda kapujába.

Mindez azt jelenti, hogy a BVSC került közelebb álmai megvalósításához. A csoport két továbbjutójának eldöntése vasárnapra marad, amikor is mindkét együttes összeméri az erejét a Dunaújvárossal.


Eredmények – Női BENU Magyar Kupa, selejtező
A csoport, Szentes

BVSC-Zugló–UVSE-Margitsziget 17–5 (5–2, 6–0, 1–2, 5–1)
Gólszerzők:
Kisteleki D. 4, Takács O. 3, Máté 3, Leimeter 2, Gyöngyössy, Sikter, Varga V., Illés, Koncz, ill. Kiss E. 3, Gyárfás, Bicskei
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Dunaújvárosi Főiskola VE-Maarsk Graphics–Kópé-ÚVSE 18–4 (7–1, 6–2, 2–0, 3–1)
Gólszerzők:
Gurisatti 6, Szilágyi 4, Vályi V. 3, Horváth B. 2, Garda, Ziegler, Brezovszki, ill. Muzsnay 2, Miló Sidló, Kendlik
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

BVSC-Zugló–Hungerit-Szentes 9–8 (1–1, 3–2, 1–4, 4–1)
Gólszerzők:
Kisteleki D. 4, Takács O. 3, Illés 2, ill. Bujka 4, Gémes 3, Kádár
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

UVSE-Margitsziget–Dunaújvárosi Főiskola VE-Maarsk Graphics 5–13 (2–5, 1–3, 1–0, 1–5)
Gólszerzők:
Gyárfás 2, Ádám, Hidas, Bicskei, ill. Somhegyi 4, Gurisatti 3, Garda 2, Szilágyi 2, Ziegler, Vályi V.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Kópé-ÚVSE–Hungerit-Szentes 4–18 (0–3, 1–4, 2–5, 1–6)
Gólszerzők:
Rajkort 2, Szűcs P., Ármai, ill. Bujka 5, Kádár 2, Kövér-Kiss 2, Miskolczi 2, Pengő 2, Lévai, Gémes, Hevesi, Mihály, Urvári
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Az állás: 1. BVSC 6 pont, 2. Dunaújváros 6 pont, 3. Szentes 3 pont, 4. Kópé ÚVSE 0 pont, 5. UVSE-Margitsziget 0 pont


Szegeden a fő favorit UVSE az Egert és a Tatabányát is magabiztosan győzte le. A minden bizonnyal sorsdöntő Eger–Szeged partit a vendégek nyerték meg. Rebeca Parkes két góljával indult a csata, majd Czigány Dóra bizonyította klasszisát. A két játékos vezértelével 5–2-re hozta az első negyedet Kelemen Attila csapata.

Igen ám, de a Szeged nem adta fel, Lengyel Anett vezérletével már a nagyszünetre egyenlített! Új meccs kezdődött tehát a folytatásra, amelyben Dalmády Petra akciógóljával már a házigazda állt jobban. Az Eger azonban megrázta magát: Szeredi Krisztina egyenlített, majd Czigány és Parkes „szólt” újra. Kettejüket nem, tudta semlegesíteni a szegedi csapat, amely nagyot küzdött, de ezzel a vereséggel minden bizonnyal elveszítette esélyét a továbbjutásra.

Eredmények – Női BENU Magyar Kupa, selejtező
B csoport, Szeged

Kecskeméti VE–Tatabánya 6–15 (0–4, 2–5, 1–4, 3–2)
Gólszerzők:
Szabó V. 2, Görög 2, Keresztes, Szabó N., ill. Tóth A. 4, Szellák 4, Antalóczy 2, Pintér 2, Tátrai, Szili, Schatz
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

UVSE-ZF-Eger-EKF 14–6 (4–3, 1–1, 4–2, 5–0)
Gólszerzők:
Csabai 3, Kisteleki H. 3, Tóth I. 2, Hertzka 2, Kuna 2, Keszthelyi, Antal, ill. Ráski 3, Szeredi 2, Pócsi
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Kecskeméti VE–Szegedi Vízmű-Taylor&Nash-Szegedi Egyetem 5–21 (1–4, 3–4, 0–7, 1–6)
Gólszerzők:
Szabó V. 2, Görög, Keresztes, Szabó N., ill. Lengyel D. 4, O-Nagy 4, Tóth P. 3, Lengyel A. 2, Vida 2, Elbert 2, Árkossy, Miklós, Dalmády Sz., Rudics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Tatabánya–UVSE 3–14 (2–5, 0–3, 0–4, 1–2)
Gólszerzők:
Tóth A., Szellák, Jenei, ill. Csabai 3, Hertzka 3, Tóth I. 2, Kuna 2, Kövesdi, Takács V., Kisteleki H., Vogt
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

ZF-Eger-EKF–Szegedi Vízmű-Taylor&Nash-Szegedi Egyetem 12–10 (5–2, 1–4, 2–1, 4–3)
Gólszerzők:
Czigány 4, Parkes 4, Pócsi, Szeredi, Zajácz, Ráski, ill. Lengyel A. 5, Dalmády Sz. 2, Lengyel D., Dalmády P., O-Nagy
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Az állás: 1. UVSE 6 pont, 2. Eger 3 pont, 3. Tatbánya 3 pont, 4. Szeged 3 pont, 4. Kecskemét 0 pont






19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok