Kassai tornára is megy a Benedek-csapat

2015. november 05. 13:23

Férfiválogatottunk a decemberi Világliga-selejtező után két felkészülési tornán is részt vesz. A kassai után a győri Volvo-kupa segíti az Eb-felkészülést.

Fotó: Hesz Máté

Sűrű lesz az év vége, és még sűrűbb az év eleje a férfiválogatottunk számára, hiszen akkor már gőzerővel a belgrádi Európa-bajnokságra készül a csapat. Persze, Benedek Tibor szövetségi kapitány és stábja nagyjából szeptember óta ezt teszi (vagy inkább a kazanyi vb zárómérkőzése óta), és dolgoznak is a megfelelő Eb előtti program kialakításán.

Egy Világliga-selejtezőn már túlvan a válogatott, Szolnokon magabiztosan sikerült legyőzni Grúziát (17-10). A következő mérkőzés november 17-én, Kecskeméten lesz, ahol Románia lesz az ellenfél, hogy aztán december 1-jén Görögországban lépjen fel a válogatott, a vb-bronzérmes hazaiak ellen.

A magyar válogatott december közepén, közvetlenül az ünnepek előtt Kassára utazik, ahol Franciaország, Szlovákia és a Világliga-selejtezőről már ismert Románia ellen játszik felkészülési mérkőzéseket.

Nem maradunk hazai torna nélkül sem, a hagyományos Volvo-kupa ezúttal január 3. és 5. között, Győrben lesz, igen erős ellenfelekkel. Legalábbis Olaszország és Spanyolország annak mondható, Szlovákiával pedig szintén hasznos mérkőzést vívhat a csapat. Ismert, hogy a magyar válogatott mellett a többi közt az olasz és a spanyol válogatott sem szerzett még riói kvótát, ők is erre hajtanak majd Belgrádban, az Európa-bajnokságon.

A kontinenstorna a magyar válogatott számára január 11-én, éppen a görögök elleni csoortmeccsel kezdődik.

A férfiválogatott programja a következő időszakra:

Világliga-selejtezők:

November 17., Kecskemét:


Magyarország-Románia

December 1., Athén:


Görögország-Magyarország

Felkészülési torna, Kassa, december 18-20.:

Résztvevő csapatok:
Franciaország, Magyarország, Románia, Szlovákia

December 18., 18 óra:

Magyarország-Franciaország

December 19., 19 óra 30:

Szlovákia-Franciaország

December 20., 10 óra:

Magyarország-Románia

Volvo-kupa, január 3-5., Győr:

Résztvevők: Spanyolország, Olaszország, Szlovákia

A magyar férfiválogatott Európa-bajnoki csoportmérkőzései:

Január 11., hétfő, 18 óra 15 perc:

Magyarország-Görögország

Január 13., szerda, 20 óra 5 perc:

Magyarország-Oroszország

Január 15., péntek, 9 óra 30 perc:
Magyarország-Törökország

A torna csoportjai:

A csoport: Montenegró, Spanyolország, Hollandia, Szlovákia
B csoport: Szerbia, Horvátország, Franciaország, Málta
C csoport: Olaszország, Románia, Németország, Grúzia
D csoport: MAGYARORSZÁG, Görögország, Oroszország, Törökország
 
-ds-



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok