A BVSC szép győzelmet aratott a Szeged ellen

2015. november 04. 17:35

Némi meglepetésre a zuglóiak nyerték az E.ON férfi ob I.-es bajnokság szerda délutáni rangadóját.

Fotó: Dobos Sándor

Igen fontos rangadóval indult a férfibajnokság 6. fordulója, hiszen az eddig rapszodikusan szereplő BVSC-nek fontos lett volna pontot szerezni az eddig csak a Szolnoktól és az Egertől vereséget szenvedő, a nemzetközi porondon is bizonyító Szeged ellen.

Egészen meglepő jelenettel indult a meccs, ugyanis egy megúszás végén Lukas Seman teljesen egyedül találta szembe magát Györke Zsolttal, ám mindenki meglepetésére nagyon csúnyán fölé lőtte a labdát közvetlen közelről. Nem úgy Pellei Frank, aki szép góllal szerzett vezetést a szegedieknek (0-1). A negyed derekára viszont már a BVSC vezetett, Létay 5 méterese és Szabó Bendegúz hatalmas gólja révén.

A Szeged azonban türelmesen szőtte a támadásait, nyugodtabbak játszott, aminek meg is lett az eredménye. Előbb Varga Zsolt villant, hogy aztán Manhercz Krisztián egy szépen végigjátszott fór végén lőjön a kapuba (2-3).

Létay emberelőnyből lőtt távoli lövése már a második negyedben mozdította meg a hálót (3-3), és a következő gólnál is a szegediek kapujából kellett kiszedni a labdát. Merthogy egy remek befordulás után Kovács Péter lőtt klasszikus centergólt, ezzel újra vezetett a BVSC.

El is bizonytalanodott a Szeged, egy emberelőnyt például Sedlmayer igen korán lőtt el. Aztán 5 méterről javított, de a BVSC újra végigjátszott egy fórt, Ambrus középen a legjobbkor emelkedett (5-4). Elszórakozta a lehetőségeit a Szeged, a negyed 6. percében Török Béla kiállítása után (ő ezzel ki is pontozódott) kettős emberelőnyben lőtte el borzasztóan hamar az akciót a vendégcsapat.

Pásztor Mátyás emberelőnyből viszont nem hibázott, az utolsó perchez érve két góllal vezetett a BVSC, először a mérkőzésen. Csakhogy jött egy buta hiba a negyed vége előtt közvetlenül, és egy jogos büntető, ezzel közeledett a Szeged (6-5) a nagyszünetre.

Sánta Dániel emberelőnyös góllal egyenlített, de nem engedte a BVSC, hogy forduljon a kocka, a neve napját ünneplő Czigány Károly lőtte a hetedik hazai gólt, Meixner a gólvonalra védte, de csak áthaladt azon a labda. Jócskán kapta az előnyöket egyébként a Szeged, de nem tudott velük élni.

Sőt, Pásztor újra kettőre növelte az előnyt (8-6), és Varga Zsolt góljára is jött a válasz, méghozzá a fiatal Mátyok Norbert éles szögből lepte meg Meixnert. Nagyon jól játszott a BVSC, és túlságosan is könnyelműen a Szeged.

Molnár Tamás, a szegediek ügyvezetőjeként tekintette meg a meccset, és a harmadik negyed végén az M4 Sport interjúra hívta. Ő is aggódva figyelte a szegediek fórját az utolsó percben, végül aztán Kiss Csaba kihasználta, így egygólos hazai előnnyel következhetett a zárószakasz.

Az egészen meccsen jól játszó Kovács Péter megadta a negyed alaphangját (10-8), és aztán hiába egyenlített Manhercz Krisztián, a hazai oldalon Csapó Miklós is emberelőnyben talált be, ráadásul „Manót” még le is teremtette Varga Péter, miután idő előtt előreúszott hátrányban.

Czigány Károly pillanatai következtek a negyed derekán, előbb nagy gólt lőtt, de Vogel játékvezető közbefújt, jött a fór, de így is sikerült betalálnia (12-10). Kezdett kicsúszni a meccs a Szeged kezéből, a BVSC pedig ekkor már bőven elhitte, hogy övé lehet a három pont.

1:38-cal a vége előtt Kiss Csaba lőtt előnyből a kapuba egy kisebb szünet után, midőn a kiállított Czigány Károlyt kellett ápolni. Létfontosságú volt a hazaiaknak a következő akció, amelynek során Varga Zsoltot kiállították, majd miután reklamált, cserés kiállításra változott az ítélet: Létay Krisztián intézte el, hogy a hazai drukkerek talpra ugorjanak, nagy gólt lőtt, így 58 másodperc maradt hátra a meccsből (13-11).

Seman ellen kontrát fújtak, és még belefért egy utolsó másodperces hazai gól is, 14-11-re nyert a BVSC!

Märcz Tamás, a BVSC vezetőedzője: "Nagy skalp, igen, de azt gondolom, hogy már a bajnokság előtt is úgy gondoltam, ha jön a Szeged, győzhetünk,. Az elmúlt napokban is erre a meccsre helyeztük a hangsúlyt, nekünk ez nagyon fontos volt. Fokozatosan áll össze a játékunk, már a hétvégén is lehetett ezt érezni, annak ellenére, hogy a Honvédtól kikaptunk. Ma játszottunk talán a legjobban a szezonban. A Honvéd ellen hagytuk, hogy az ellenfél felálljon, korábban is elkövettük ezt a hibát, ma viszont nem. Így kell játszani, a későbbiekben is."

Varga Péter, a Szeged vezetőedzője: "Sok oka lehet annak, hogy ma kikaptunk, legfőképpen a fáradtság. Hétről hétre 2-3 meccset játszunk, és ebben el lehet fáradni. A játékosokon, de magamon is érzem ezt. Tanuljuk ezt a helyzetet, hiszen nem nagyon volt még benne részünk. Ma lassúak voltunk, mentálisan nehezen bírtuk. Van két napunk, hogy összeszedjük magunkat, mert egy nagyon fontos meccs lesz a következő is, hogy aztán jöjjön az Euro Kupa. Nem lehet ezen könnyen átlépni, de nem lesz más választásunk."

A Györke Zsolttal és Manhercz Krisztiánnal készült videóinterjút az este folyamán láthatják.

Eredmény – E.ON férfibajnokság, 6. forduló, A csoport

BVSC-Zugló-Szeged-Diapolo 14-11 (2-3, 4-2, 3-3, 5-3)
Szőnyi út, vezette:
Vogel, Kun

BVSC: Györke – Csapó 1, Létay 3 (1), Czigány 2, Pásztor 2, Szabó Bendegúz 1, Kovács P. 2. Csere: Ambrus 2, Török, Sugár, Mátyok 1. Vezetőedző: Märcz Tamás

Szeged: Meixner – Sedlmayer 1 (1), Pellei F. 1, Kiss Cs. 2, Manhercz K. 3 (1), Kunac 1, Varga Zs. 2, Seman. Csere: Kunac, Sánta 1, Chilkó, Palotás. Vezetőedző: Varga Péter

Gól/emberelőny: 2/13, illetve 4/14
Ötméteresek: 1/1, illetve 1/1
Kipontozódott: Török (14.), Szabó Bendegúz (26.), Pásztor (32.)
Kiállítás cserével: Varga Zsolt (31.)
 
-dobos-




19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok