Bíró Attila: Látom a potenciált a csapatban

2015. november 04. 11:11

A női válogatott kétnapos összetartáson vett részt hétfőn és kedden, az olaszok elleni győzelmet kiértékelendő és a november 24-i, hollandok elleni meccs jegyében.

Fotó: Madar Dávid

Ahogyan az első Világliga-selejtezőt megelőzően, október közepén, úgy november első napjaiban, hétfőn és kedden is húsz játékost várt Bíró Attila szövetségi kapitány a Margitszigetre. Végül csak tizenkilencen tudtak együtt dolgozni, mert Tóth Ildikót vírusos megbetegedése meggátolta ebben.

A Hollandia elleni mérkőzés november 24-én lesz (eldőlt, hogy Budapest lesz a helyszín, hogy melyik uszoda, az még kérdéses), de a találkozót megelőző összetartás előtt is szeretett volna találkozni a válogatottakkal a kapitány.

„Ez a két nap most kevésbé a taktikai felkészítésről szólt. Hétfőn egy nagyon komoly úszóprogramon, kedden egy nagyon komoly lábtempós programon estek át a lányok, de persze volt egymás közötti játék is, ahol azért egy-két taktikai elemet tudtunk gyakorolni. Videóztunk, kielemeztük az olaszok elleni mérkőzést, mindezt már a hollandok elleni meccs jegyében” – sorolta Bíró Attila, mi volt a program a két nap során.

A szövetségi kapitány fontosnak tartott egy másik, könnyedebb programot is beiktatni.

„Úgy gondoltam, hogy az első közös siker után megérdemelnek a lányok és a stáb egy közös vacsorát, egy könnyed közös, beszélgetős estét. Hétfőn, egy belvárosi étterembe mentünk el. Nem lesz ez mindig így, főleg, mert mondtam a lányoknak, nagyon szeretném, ha nem tudnánk kifizetni a számlát egy idő után – azaz sok-sok győztes meccsünk lenne a jövőben.”

Emlékezhetünk, igen izgalmasan jött össze az első siker, hiszen az Olaszország elleni Világliga-selejtezőn 8-3-as vezetés után egyenlített, majd fordított az ellenfél. Sikerült aztán döntetlenre menteni a találkozót, majd az 5 méteresekkel meg is nyerni azt.

„Persze, mindenkiben ott volt a tudat, hogy 5 góllal vezettünk, és megnyerhettük volna a találkozót a rendes játékidőben, viszont senki sem csalódott, hogy így alakult, hiszen felálltunk, hátrányból tudtuk a magunk javára fordítani az eredményt. Erre támaszkodunk, már csak azért is, mert a legutóbbi időszakban nem volt jellemző, hogy a végén a javunkra forduljon a kocka. Azt is látni kell, hogy bizony gyakorolni kell a büntetőket, készülni kell erre a pszichológiai játékra, ki kell alakítani egy stratégiát, hogyan cseréljük adott esetben a kapusokat a párbaj során. Minden világversenyen büntetők döntenek egál esetén, így ez is része lett a vízilabdának. Mindenképpen pozitív a mögöttünk hagyott meccs összképe, legyőztük az egy éve ugyanabban az összeállításban játszó vb-bronzérmest, egy felforgatott, új csapattal. Látom a potenciált a csapatomban, úgy érzem, ez az olasz válogatott nem lesz már nagyon jobb az Európa-bajnokságig, mi viszont még nagyon sokat fejlődhetünk, épülhetünk. A potenciál azért is van ott bennünk, mert a hollandok ellen egy másik 13-as keret áll majd ki, egy más összeállításban. Egészen addig így lesz ez, amíg ki nem jelölöm majd az Eb-keretet” – folytatta Bíró Attila.

Fotó: Madar Dávid

A kapitány szerint egyre jobb fizikai állapotban vannak a lányok, folyamatosak a felmérők, látják egy-egy játékos merre halad, szerencsére előre. „Az a cél, hogy decemberre azonos szinten legyenek a játékosok” – adta ki a „parancsot” a szakember.

„A következő Világliga-selejtezőig még lesz két bajnoki forduló és egy Magyar Kupa-selejtező, azaz a játékosoknak még bőven van feladatuk a klubokban. Mi a szakmai stábbal tervezzük tovább a decemberi programot a november 19-én kezdődő felkészülésig. Budapesten lesz a hollandok elleni meccs, a helyszín még kérdéses. Az a célunk, hogy a vb-bronzérmes után legyőzzük a vb-ezüstérmest is” – tette hozzá Bíró Attila.

A magyar válogatott kerete ez volt az összetartáson:


Kapusok:
Bolonyai Flóra (Szentes), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)

Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella (mind UVSE), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Menczinger Kata, Somhegyi Noémi (mind Dunaújváros), Illés Anna, Kisteleki Dóra, Leimeter Dóra, Takács Orsolya (mind BVSC), Bujka Barbara (Szentes), Czigány Dóra (Eger)
 
A magyar válogatott Világliga-programja:

November 24.: Magyarország–Hollandia
December 8.: Franciaország–Magyarország
Február 23.: Olaszország–Magyarország
Április 12.: Hollandia–Magyarország
Május 3.: Magyarország–Franciaország

A női válogatott Európa-bajnoki csoportmérkőzései:

Január 10., vasárnap, 15 óra 15 perc:
Hollandia-Magyarország

Január 12., kedd, 15 óra 15 perc:
Görögország-Magyarország

Január 14., csütörtök, 12 óra 30 perc:
Magyarország-Törökország

Január 16., szombat, 11 óra:
Portugália-Magyarország

Január 18., hétfő, 15 óra 15 perc:
Magyarország-Oroszország
 
-dobos-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok