Bíró Attila: „Optimistán, bizakodva várjuk a meccset”

2015. október 26. 12:15

A női válogatott kedden este Olaszország ellen kezdi meg Világliga-selejtezős szereplését. Az új stáb és az új válogatott első tétmeccse lesz ez.

Fotó: Hesz Máté

Egy mérkőzést már játszottak az európai Világliga-selejtezők közül, éppen a mi csoportunkban hozták előre a holland-olasz találkozót, melyet végül az utolsó pillanatban szerzett 5 méteressel a vb-ezüstérmes hollandok nyertek 11-10-re.

„Nem láttam a mérkőzést, csak az eredményt és a gólszerzőket. Nem volt meglepetés, hogy az olaszok elhúztak két góllal a meccs derekára és az sem, hogy aztán a hollandok nyertek. Ne feledjük, a vb-ezüst és –bronzérmes csapatról van szó. Komoly erőt képviselnek, reméljük, hogy mi felzárkózunk hozzájuk, akár már kedden” – mondta erről a mérkőzésről Bíró Attila, a női válogatott új szövetségi kapitánya.

A lányokkal második alkalommal találkozott több napra a mester, csütörtök óta készül együtt a csapat. Vasárnap kaptak pihenőnapot a lányok, hétfőn két edzés és videózás, közös foglalkozások jelentik a programot – még kedden délelőtt is lesz egy átmozgató edzés, aztán este 8-kor a meccs, a Hajós-uszoda fedett medencéjében.

Ami a csapatot illeti: több olyan játékos is ott van a 13-as keretben, akik nem voltak ott a kazanyi világbajnokságon, és olyan is, aki két éve nem szerepelt a nemzeti csapatban.
Hogy mi alapján állította össze a keretet a kapitány? Íme, a válasz:

„Van, aki azért kapott helyet a csapatban, mert nagyon jó teljesítményt nyújt a bajnokságban, Leimeter Dóri például a BVSC-ben nagyszerűen játszik, szeretném megnézni, éles körülmények között mire képes. Somhegyi Noémi két éve nem szerepelt a válogatottban, szintén kíváncsi vagyok rá. A kazanyi vb-csapatot ismerem, ott voltam minden mérkőzésen, de vannak olyan játékosok, akiket szintén fontos tétmérkőzésen szeretnék megnézni, így Csabai Dórát, Kisteleki Hannát, Kasó Orsit. Akármennyire is komoly mérkőzés lesz a keddi, azért nekem az Európa-bajnoki felkészülést is szem előtt kell tartanom. Ez független attól, hogy természetesen szeretnénk ott lenni a Világliga szuperdöntőjében. Abszolút bizakodva várjuk a meccset, jó a hangulat, égnek a bizonyítási vágytól a játékosok. Szeretném, ha az lenne a gondom, hogyan fogjam majd őket vissza kedden. Remélem, a nagy akarás senkit sem tesz majd görcsössé, azon leszek, hogy ezt elkerüljük” – foglalta össze Bíró Attila.

A mérkőzés tehát 20 órakor kezdődik a Hajós-uszodában, 500 forintért lehet jegyeket vásárolni a találkozóra, amelyet közvetít az M4 Sport is.

A magyar válogatott kerete:

Kasó Orsolya (Dunaújvárosi Főiskola-Maarsk Graphics), Gangl Edina (UVSE) – kapusok

Szücs Gabriella, Keszthelyi Rita, Csabai Dóra, Kisteleki Hanna, Antal Dóra (UVSE), Bujka Barbara (Hungerit-Szentes), Illés Anna, Takács Orsolya, Leimeter Dóra (BVSC-Zugló-Diapolo), Czigány Dóra (ZF-Eger-EKF), Somhegyi Noémi (Dunaújvárosi Főiskola-Maarsk Graphics)

Világliga-selejtező, nők, A csoport, 1. forduló:

Magyarország-Olaszország – október 27., kedd, 20 óra, Hajós-uszoda
Vezeti:
Ioannis Chatzianastasiou (görög), Ernest Inesta (spanyol)

A csoport:

Hollandia, Olaszország, Magyarország, Franciaország

B csoport:

Oroszország, Spanyolország, Görögország, Németország

A selejtezők menetrendje:

Október 27.:
Hollandia-Franciaország
Magyarország-Olaszország

November 24.:
Magyarország-Hollandia
Olaszország-Franciaország

December 8.:
Franciaország-Magyarország
Hollandia-Olaszország 11-10

Február 23.:
Franciaország-Hollandia
Olaszország-Magyarország

Április 12.:
Hollandia-Magyarország
Franciaország-Olaszország

Május 3.:
Magyarország-Franciaország
Olaszország-Hollandia
 
-ds-



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok