A Fradi leküzdötte a Debrecent

2015. október 24. 17:31

A DVSE az OSC után nem tudott legyőzni egy másik, erősebbnek vélt együttest, a zöldek viszont kijavították a Honvéd elleni hibájukat. A Szolnok nem kapott gólt a Szentes ellen a második félidőben.

Fotó: Fradi Média

A Ferencváros az Euro Kupa-kiesés utáni csalódottságát próbálta a Debrecen elleni bajnokival némileg feledtetni, míg a vendégeknél az OSC elleni bravúrgyőzelem jó alapot adhatott a bizakodásra, mondván egy másik, erősebbnek vélt ellenfelelet verhetnek meg jó játékkal.

A hazaiaknak azért is volt fontos a meccs, mert a Honvédtól kikaptak, és mivel a rájátszásba mindenki viszi magával a pontokat, az egyik nagy vetélytárstól ellopni hármat, nos, finoman szólva is jól jött volna.

A kérdés az volt, melyik arcát mutatja majd a DVSE, tekintve, hogy nemrég a szerényebb játékerőt képviselő Vasastól kikapott Varga Tamás csapata. Némi meglepetésre Vogel Soma kezdett a Fradi kapujában, rögtön az első percben maga mögé kellett nyúlnia, egy emberelőnyös góllal szerzett vezetést a Debrecen, majd Lévai Márton nem sokkal később megfogta Marko Csuk büntetőjét. Az orrtörése miatt maszkban játszó Marnitz Gergő egyenlített, majd Lévai és Vogel is fontos szituációban avatkozott közbe. Támadásban kissé tétova lett a Debrecen a negyed derekára, míg a Fradi két emberelőnyét is kihasználta, 3-1-re elhúzott.

A második negyedben is jobban kezdett a Ferencváros, Marnitz lőtt újabb gólt (4-1), de Kállay Márk és Süveges Máté két debreceni akció legvégén is, amolyan „minden mindegy alapon lőtt, és mindkettőből gól lett (4-3). A debreceniek többször is centerbe passzolták a labdát, de kevés sikerrel jártak, ráadásul Marko Csuk bravúrral szerzett középről gólt a szünet előtt alig három perccel – megint hárommal ment a Fradi. Az a Fradi, amely nagyszerűen használta ki emberelőnyeit, egy remek Nyéki-Tóth összjáték után 3-ból 3 volt ez a mutatójuk (7-4).

Kicsit hitehagyottan játszott a DVSE, néha eleresztettek egy-egy bombát, de az embernek az volt az érzése, csak „próbálkoznak”. Aztán néha bejött, Kállay Márk második találatával a harmadik negyed közepén 8-5-re zárkózott a vendégcsapat. Ugyanő lőtt 9-5-nél is Vogel Soma kapujába, de ezzel együtt sem lehetett érezni, hogy nagy változás állna be a mérkőzés alakulásában.

Aztán Babay Árpád 9-7-re alakította az állást, és kétszer is a mínusz egyért támadhatott a DVSE, becsületükre legyen mondva, egy pillanatra "nyílt szagúvá vált a meccs". Viszont nagyon korán ellőtték mindkét akciót a vendégek, nem becsülték meg a labdát. Lévai Márton hangos irányítása mellett a harmadik Fradi-akciót is kivédekezték zsinórban, 4:45-nél időt is kért Varga Tamás. A harmadik passznál eladta a labdát a Debrecen, ezután Varga Zsolt kért időt – kétségtelen, hogy ebben a szakaszban dőlt el a mérkőzés sorsa.

Kolozsi Marcell belőtte amikor kellett (10-7), hogy aztán Sergio Mora a felső kapufára lője a büntetőt, eldőlt.

A vége 10-7 a Fradinak. (A meccs végefelé Tóth Márton kijött a vízből, megszédült, míg a lefújás után Jansik Szilárdot kellett ápolni, neki felszakadt a szeme egy kicsit, valamint harapásnyomok voltak a kezén - ezután a kórházba vezetett az útja.)

Varga Zsolt, a Ferencváros vezetőedzője a meccs után: "Voltak jó momentumai a meccsnek, és nagyon örülök a három pontnak. Viszont nem szabad felengednünk egyik csapatot sem akkor, amikor eldönthetnénk a mérkőzést. Ezt a jövőben szem előtt kell tartani, ezen fogunk dolgozni, hogy ne legyenek hullámvölgyeink. 9-5-nél le kellett volna zárni a meccset, de mi nem tettük, ezt a jövőben nem engedhetjük meg magunknak, hiszen elég komolyak a céljaink."
 
Varga Tamás, a Debrecen vezetőedzője a meccs után: "Nem játszottunk rosszul, volt jó periódusa is a mérkőzésnek, de megérdemelten nyert a Fradi, gratulálok nekik, igazságos az eredmény. Büszke vagyok a csapatomra, hogy ma is jól játszott, ha az elején nem engedtük volna el őket, másként is alakulhatott volna. Ezzel együtt a Fradi más kategória, mint mi."
 
A másik délutáni mérkőzésen a Szolnok az első félidőben még meglepetésre csupán egyetlen góllal vezetett a Szentes ellen, a fordulás után azonban 6-0-s és 4-0-s negyeddel igazolta, hogy sokkal jobb csapat. Varga Dénes 5 gólt szerzett. 

Eredmény - E.ON férfibajnokság, 5. forduló: 

B csoport

FTC-PQS WATERPOLO-Debreceni VSE VSE 10-7 (3-1, 4-3, 2-2, 1-1)

FTC:
Vogel Soma – Csuk 1, Roach, Nyéki 1, Avramovics 1, Tóth M. 3, Jansik Sz. Csere: Pohl, Marnitz G. 3 (1), Vogel Simon, Dőry, Kolozsi 1, Irmes. Vezetőedző: Varga Zsolt

DVSE: Lévai – Szőke, Kállay 3, Süveges 2, Babay 2, Mora, Kincses. Csere: Kuncz, Pataki, Halek, Hoppál, Müller. Vezetőedző: Varga Tamás

Gól – emberelőnyből: 4/8, illetve 3/10
Gól – ötméteresből: 1/2, illetve 0/1
Kipontozódott: Pohl (29.), Roach (31.), Jansik Sz. (32.) 

A csoport

Szolnoki Dózsa-Közgép-Valdor-Szentes 17-6 (4-3, 3-3, 6-0, 4-0)
Gólszerzők:
Varga Dénes 5, Alekszics 3, Mezei 2, Mitrovics 2, Madaras 2, Vámos, Hangay Z., Kis, illetve Sekulics 2, Weszelovszky, Nagy M., Lukács D., Latinovics
A teljes jegyzőkönyv itt olvasható.
 
-ds-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok