Remek BVSC: három pont Szentesről is!

2015. október 21. 19:39

Petrovics Mátyás csapata újabb rangadót nyert meg, így tartja a lépést a Szegedet magabiztosan legyőző UVSE-vel.

Fotó: MVLSZ/archív

Mintha alakulna valami a Szőnyi úton…

A BVSC ezúttal Szentesre látogatott, és újabb rangadót nyert. Gyöngyössy Anikó centergólja nyitotta a csatát (szó szerint, hiszen a 14. másodpercben született), majd a középcsatár által kiharcolt ötméterest Leimeter Dóra értékesítette. Sőt a balkezes tehetség a 3. percben egy fórt is bevágott (Takács Orsolya brusztolta ki), avagy 3–0-s álomrajtot vette Petrovics Mátyás csapata.

Rögzítsük: Szentesen!

A bajnoki ezüstérmes a 6. perc végén törte meg az átkot, a Bujka Barbara által kiharcolt emberelőnyös helyezet Gémes Anett Alexa váltotta gólra, ám hogy ne éledezzenek a hazai remények, Kisteleki Dóra tett: akciógólja után 1–4 állt a táblán. Mindössze négy másodperc hiányzott ahhoz, hogy így végződjék az első negyed, ám Bujka „szállított” egy újabb fórt, amelyet Kövér-Kis Réka azonnal gólra tudott váltani. S miután ugyanő a második negyedben is betalált, egy gólra (3–4) felzárkóztak a csongrádiak.

No, ekkor újra jött Gyöngyössy Anikó, egy újabb centergól, avagy a volt kapus jelezte, ha jó napja van, voltaképpen bármire képes a mezőnyben. Persze a túloldalt pedig ott volt Bujka Barbara, aki a Hevesi Anita által szerzett ötméterest váltotta gólra – nyílt volt a parti.

Nagyszünet után Kele Nikolett (akció), Miskolczki Kitti (emberelőny), majd Leimeter Dóra talált be (ötméteres Takács Orsolya által), tartotta előnyét a BVSC. Sőt, Sikter Diána is „szót kért”, akciógóljával 8–5-re léptek meg a vendégek.

És ez döntő volt. Döntő, mert hiába igyekeztek a szentesiek, nem tudtak igazán közelebb férkőzni, Miskolczi góljára a mostanság feltűnően gólerősen játszó Leimeter válaszolt, majd a végén Gyöngyössy tette fel saját és csapata teljesítményére a koronát. A hat kapott góllal hozott idegenbeli rangadó a BVSC védekezésének, és az 50%-kal védő (6/12) Doroszlai Vanda dicsérete is. Bolonyai Flóra 41%-kal (7/17) zárt a másik kapuban.

Tóth László csapata harmadik vereségét szenvedte a bajnokságban, miközben a BVSC robog: a Szeged, az Eger, majd a Dunaújváros után a Szentest is legyűrte.

A bajnokság másik százszázalékos csapata az UVSE: a bajnok ezúttal a Szegedet fogadta, és a várakozásoknak megfelelően magabiztosan, 16–6-ra nyerte meg a mérkőzést.

A legszorosabb partit Dunaújvárosban játszották, ahol az Eger vendégeskedett. Olyannyira szoros meccset vívtak, hogy végül 9–9-es döntetlenre végeztek. Pedig a hazaiak remekül kezdtek, 4–1-re nyerték meg az első negyedet. Igen ám, de az egriek nagy akarattal már a második negyedre fordítottak, a zsinórban lőtt négy góljuk vezetést ért!

Innentől végtelenül izgalmas, feszült csata zajlott a vízben, és úgy tűnt, ha nehezen is, de behúzza a három pontot Mihók Attila csapata: Zieger Diána akciógóljával 6.04-gyel a vége előtt 9–7-re vezetett. Kelemen Attila tanítványai azonban ezen a napon nem törtek meg egy pillanatra sem, Szeredi Krisztina és Miklós Réka góljaival egyenlítettek. A hazaiak 15 másodperccel a vége előtt győztes találatot szerezhettek volna, ám Horváth Brigitta lövését kivédte Kiss Alexandra, aki az egész meccsen remekül, 57 %-kal (12/21) védett. A másik oldalon Kasó Orsolya 47 %-kal (8/17) zárt.

Eredmény – női ob I., A csoport, 4. forduló

Hungerit-Szentesi VK–BVSC-Zugló-Diapolo 6–10 (2–4, 2–1, 2–3, 0–2)
Gólszerzők:
Miskolczi 2, Kövér-Kis 2, Bujka, Gémes, ill. Leimeter 4, Gyöngyössy 3, Kisteleki D., Sikter, Kele
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

UVSE–Szegedi Vízmű-Taylor&Nash Szegedi Egyetem 16–6 (1–0, 6–2, 4–3, 5–1)
Gólszerzők:
Tóth I. 4, Antal 3, Keszthelyi 2, Kövesdi 2, Csabai, Takács V., Kisteleki H., Kuna, Gerendás, ill. Rudics 2, Lengyel A., Miklós D., Dalmády P., Dalmády Sz.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Dunaújvárosi Főiskola VE-Maarsk Graphics–ZF-Eger 9–9 (4–1, 0–4, 3–1, 2–3)
Gólszerzők:
Szilágyi 3, Menczinger 2, Somhegyi, Horváth B., Ziegler, Vályi V., ill. Miklós R. 3, Parkes 2, Szeredi, Veréb, Zajácz, Ráski
(Teljes jegyzőkönyv: itt)



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok