Gerendás György elérzékenyült

2015. október 21. 18:41

„Viszont a Himnusz, no, amikor szólt, gombóc került a torkomba…” – említette a válogatotthoz 19 év után visszatérő szakvezető. Benedek Tibor segítője egyelőre még csak ismerkedik, figyel, jegyzetel, és közben biztos abban, jó lesz a munkakapcsolata a kapitánnyal.

Fotó: Hesz Máté

1996. július 28.

2015. október 20.

Az első időpontban Atlantában.

A másodikon Szolnokon.

Avagy Gerendás György 19 év elteltével visszatért a magyar férfiválogatott kispadjára.

Másodedzőként ült utoljára ott Horkai György mellett az olimpián, a meglehetősen érdekes, hosszabbítás után vereséget hozó bronzmérkőzésen, és másodedzőként ült ott kedden délután a grúzok elleni Világliga-meccsen Benedek Tibor oldalán.

Ismerve a habitusát, érzelmes énjét, természetesen kíváncsiak voltunk arra, vajon miként élte meg azt, hogy ismét címeres pólóban dolgozhatott.

„Hogy őszinte legyek, önmagában ez nem mozgatott meg, kis túlzással észre sem vettem – kezdte talán kissé meghökkentően, ám miután gyorsan folytatta, nem volt idő levegőt venni. És nem hazudtolta meg önmagát. – Viszont a Himnusz, no, amikor szólt, gombóc került a torkomba…”

Most mondjuk azt, hogy sejtettük?

„Most egy kicsit nagyképűen hangzik majd, de hallottam már néhányszor, hála istennek nem egyszer játszották a tiszteletünkre, hovatovább az én tiszteletemre. Azaz én nem feltétlen gondoltam arra, hogy elkapnak majd az érzelmek. De elkaptak. Nem tagadom, jó érzés volt hallani, úgy érzetem, csöppet ismét nekem szól” – fogalmazott a 61 esztendős szakvezető, aki már nem számított arra, hogy valaha a válogatott mellett dolgozhat. De ahogy ismét megerősítette, kötelességének érezte igent mondani Benedek Tibor hívó szavának.

De vajon mik az első benyomások?

„Egy folyamatról kell beszélni, amelybe én kicsit kívülállóként bekerültem, ennek megfelelően egyelőre inkább csak nézelődök, érdeklődök. Mélyreható tapasztalatok még nincsenek, nem is lehetnek. Látok embereket, látom a csapatot, a nagy egész azonban még ne mállhatott össze. Figyeltem a Tibi által összeállított keretet, a kidolgozott taktikát, jegyzeteltem a fejemben. Varga Zsolttal kidolgoztunk valamit a Fradiban, ami működik, ám ez értelemszerűen másabb, avagy még nekem is szokni kell a feladatot. De nem lesz baj, biztos vagyok abban, hogy működőképes a felállás. Az első meccsemen győztünk, azon vagyok, hogy majd az utolsón is így legyen” – így Gerendás György, aki elmondása szerint a Szolnok elleni három kétkapus edzőmeccsen is a válogatottba meghívott játékosokat nézte, az „ellenfélre” voltaképpen szemet sem vetett. Már csak azért sem, mert mint említette, nagyon jól ismeri őket. Hogy velük is dolgozzon, nem kell várnia 19 évet…

– a.z. –



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok