Magyar-grúz: mindenki bizonyítani akar!

2015. október 19. 20:01

A Montenegró elleni világbajnoki helyosztó után az első tétmeccsét játssza a férfiválogatottunk Szolnokon, kedden délután. A Világliga-selejtezőben Grúzia lesz az ellenfél.

Nem mondhatni, hogy hallatlanul éles mérkőzést játszik majd Benedek Tibor csapata, nem a grúzok a selejtezőcsoport legerősebbjei. Lelkesek viszont, ezt tavaly, a budapesti Európa-bajnokságon is megtapasztalhattuk, az oroszokkal például végig kiélezett mérkőzést vívtak.

Könnyen elképzelhető az is, hogy januárban, a belgrádi Európa-bajnokságon is összefut a magyar és a grúz válogatott, ehhez az kell, hogy a mieink megnyerjék csoportjukat, a grúzok pedig a C jelű négyes utolsó helyén végezzenek. De ne szaladjunk még ennyire előre!

Sűrű napok után érkeztek meg a válogatott játékosok vasárnap Szolnokra. Az Eger vízilabdázói bajnokit játszottak szombaton, az OSC hat pólósa BL-selejtezőt vívott meg sikerrel, a Ferencváros játékosa, Tóth Márton és szakmai igazgatója, Gerendás György (aki egyben a válogatott új edzője, és aki hétfőn vonattal utazott a válogatotthoz) Euro Kupa-selejtezőtornán vett részt Nápolyban. A szegedi Manhercz Krisztián pedig Splitben tette ugyanezt, őt kérdeztük arról hétfőn, az ebéd utáni csendes pihenő során, hogy érzi magát az első edzéseket követően.

„Egyből a vasárnapi Euro Kupa-mérkőzés után Szolnokra igyekeztem, a Split-Szolnok utat Szabó Zoltán segítségével, autóval tettük meg, kevéssel este 10 előtt meg is érkeztem a válogatotthoz, a vacsorát már velük tölthettem. Ami a hétfő délelőtti edzést illeti, fárasztó volt, persze, de hol fáradjon el legszívesebben az ember, ha nem a válogatottnál? Mindenkin látszik a bizonyítási vágy, mindenki nagyon igyekezik, ez egyértelmű. A keddi ellenfelünk nem képvisel olyan játékerőt, mint a szerb, a horvát vagy éppen a montenegrói, a görög csapat, de ne feledjük, hogy mindenki megtanult már vízilabdázni. Vélhetően fizikálisan sem lesznek problémáik, ami dönthet, az a taktikai érettség, és ebben azért jobbak vagyunk. Bízom benne, hogy egy magabiztos győzelmet aratunk majd, nagyon remélem, hogy ennek én is részese lehetek” – foglalta össze a Szeged fiatal játékosa, aki a Canottieri Napolinak a hétvégén 7 gólt lőtt (erről azt mondta, szerencséje volt, és kellettek a társaik passzai is).

Benedek Tibor kapitány 14 fős keretet hirdetett egy héttel ezelőtt, egy játékos marad majd ki a névsorból kedden. Egészen biztos, hogy ez a kimaradó nem a két behívott kapus közül kerül majd ki.

Gergely István ráadásul kivételes helyzetben van, hiszen nemcsak Bisztritsányi Dávidot és Lévai Mártont láthatja, hanem Nagy Viktort és Decker Attilát is, akik a Szolnok színeiben igyekeznek, igyekeztek a válogatottal közös edzések során bizonyítani. A nemzeti csapat kapusedzőjének rövid előzetese:

„Nyugodtan mondhatom, hogy mindkét kapus nagyon motivált, fiatalok, figyelnek, próbálnak megfelelni az elvárásoknak, és természetesen azért vannak itt, hogy bizonyítsák, méltók arra, hogy az utazókeretbe kerüljenek, legyen szó a Világliga-selejtezőről vagy az Európa-bajnokságról. Furcsa helyzet állt elő, hiszen vasárnap óta a válogatottba most meghívott két kapus a válogatott másik két kapusával, az utóbbi időszakban állandónak számító párossal játszik az edzőmérkőzéseken. Nekem ez egy nagyon jó lehetőség, hiszen mind a négy, válogatottságra leginkább esélyes kapust láthatom, figyelhetem. De ez nemcsak nekem könnyebbség és lehetőség, hanem mindenkinek, Dávidnak, Marcinak, Viktornak és Attilának is. Bízom is benne, hogy mind a négy kapusra jó hatással van ez a pár nap, és kialakul, pontosabban folytatódik az egészséges versenyhelyzet. Nagyon tetszik, hogy mindannyian átérzik a súlyát a jelenlegi helyzetnek, világosan látszik, hogy mindenki igyekezni akar, érződik, hogy ez már egy új időszak, az olimpiai felkészülés eleje. Az, hogy kedden ki véd majd, a Szolnok elleni három edzőmeccs alapján dől el, nem az eddigi bajnoki szereplést vesszük figyelembe. Természetesen nekem az lenne a jó, ha mindkettejüket láthatnám élesben, de a döntés Benedek Tibié.”
 
Benedek Tibor, a válogatott kapitánya hétfőn az M4 Sportnak nyilatkozott:

„Mindkét csapat nagyon akar bizonyítani, sok válogatott játszik a Szolnokban is, és érezhető, hogy sok a motivált játékos, akik igazán jó teljesítményt akarnak nyújtani, hogy bekerüljenek majd a januári, Európa-bajnoki keretbe. Nagyon nagy a küzdés, az első pillanattól kezdve, ez volt a cél ezzek a három szolnoki kétkapuval. Ezeknél az eredmény kevésbé fontos, inkább a játék és a küzdelem az, ami döntő. Holnap, a grúzok elleni mérkőzésen már az eredmény lesz a fontos. Három ilyen kétkapu után természetesen a fáradtság majd látható és érezhető lesz, de a grúz csapatot ettől függetlenül is meg kell verni.”

A kapitány jelezte, majd a harmadik kétkapu után dönti el, ki marad ki a csapatból. A hétfői első meccset 12-10-re nyerte a válogatott a Szolnok ellen, míg este 14-11-re a Szolnok volt jobb.

A Világliga-selejtező 16 órakor kezdődik a szolnoki Vízilabda Arénában, az M4 Sport közvetítése mellett.

A magyar válogatott kerete:

Lévai Márton (Debreceni VSE), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda) – kapusok

Gór-Nagy Miklós (A-Híd-OSC-Újbuda), Decker Ádám (A-Híd-OSC-Újbuda), Angyal Dániel (ZF-Eger), Nagy Ádám (A-Híd-OSC-Újbuda), Salamon Ferenc (A-Híd-OSC-Újbuda), Zalánki Gergő (ZF-Eger), Tóth Márton (Ferencváros-PQS-Waterpolo), Hárai Balázs (ZF-Eger), Bedő Krisztián (ZF-Eger), Bátori Bence (A-Híd-OSC-Újbuda), Erdélyi Balázs (ZF-Eger), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo)

A Világliga-selejtezők idei programja:

Október 20., kedd, 16 óra:

Magyarország-Grúzia - vezeti: Mehmet Sungu (török), Maro Savinovic (horvát) – TV: M4 Sport
 
A csoport másik mérkőzésén:
Görögország-Románia

További mérkőzések:
Montenegró-Spanyolország
Szerbia-Franciaország
Horvátország-Törökország
Oroszország-Olaszország

November 17., kedd:
Magyarország-Románia - vezeti: Dejan Adzic (montenegrói), Joan Colominas (spanyol)

December 1., kedd:
Görögország-Magyarország
 
-ds-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok