Női bajnokság: igen fölényes UVSE-siker Szentesen

2015. október 16. 17:20

A bajnok simán győzött az ezüstérmes ellen, remek második negyedbeli játékával tette magabiztossá győzelmét az UVSE, a szentesiekkel szemben.

Fotó: MTI/archív

A bajnoki döntő első visszavágójának lehetne értékelni a pénteki mérkőzést, az ezüstérmes fogadta az aranyérmes Szentesen. Méghozzá a válogatott első összetartását követően, a két klubból többen is ott voltak Bíró Attila első edzésein.

A Szentes a Dunaújvárostól elszenvedett vereség után igyekezett javítani (az első körben a Szegedet magabiztosan verték), az eddig egy mérkőzést játszó UVSE pedig azon lehetett, hogy meggyőzőbb legyen a játéka, mint amilyen az Eger ellen volt, ahol némi meglepetésre „csak” két góllal volt jobb.

Két hazai kapufa után Keszthelyi Rita váltotta gólra második ziccerét, a 2. percben a bajnok szerezte meg ezzel a vezetést. A lilák kifejezetten jól védekeztek a meccs elején, az első emberhátrányukat például két másodperc alatt helyrehozták egy labdaszerzéssel. Antal Dóra büntetője után ismét két elhamarkodott lövés következett hazai oldalon, a baj leginkább a másodikkal volt, azt ugyanis emberelőnyben, korán eresztette el Gémes Alexa.

Bujka Barbara volt szemfüles az 5. percben, már egy elveszett támadást megmentve szépített (1-2). Két ezt követő akciónál is őt keresték a hazaiak, de erre számítottak az UVSE védői, maradt az egygólos vendégelőny az első nyolc perc után.

Kövér-Kis Réka
került nehéz helyzetbe a második negyed második percére, ugyanis előbb 5 méterest érően szabálytalankodott (Kisteleki Hanna lőtte be), majd „simán”, így két személyi hiba állt már a neve mögött ekkor. Kihasználta egyébként ezt az előnyt Csabai Dóra révén az UVSE, sőt, Keszthelyi Rita is gólt lőtt akcióból, 5-1-re húzott el a bajnok. Gémes Alexa hiába szépített, megint UVSE-gól volt a válasz, sőt, kettő is, 7-2-nél először volt 5 gólos a különbség. Keszthelyi Rita pedig bombagólt lőtt az utolsó percben, 8-2-vel következhetett a nagyobb szusszanás, merthogy Miskolczi Kitti csak a kapufát találta el a legvégén.

A harmadik negyedben alig fél perc kellett az első vendéggólhoz, Kisteleki Hanna lőtte ki a jobb sarkot, innentől pedig az volt a kérdés, elkerüli-e a nagy verést a Szentes. Nem volt szerencséje sem a hazaiaknak, Kövér-Kis a harmadik kapufáját lőtte a 19. percben. Szücs Gabriella lőtte a tizedik vendéggólt, emberelőnyből, nem jött a javulás hazai oldalon (2-10).

Bujka Barbara büntetőből volt eredményes a negyed 5. percében, hogy aztán fél percre rá Kövér-Kis kipontozódjon. Büntető is járt ekkor, Keszthelyi viszont a felső kapufát találta el, apró kihagyás a vendégoldalon. Meg még egy, amikor kettős emberelőnyben lőtt Bolonyai Flórába Csabai Dóra. A negyedet egy újabb hazai kapufa zárta, nem történt tehát nagy fordulat.

Áts Bertalan már a harmadik negyedben is bőven lehetőséget adott a csapat fiataljainak, Kuna Szonja, Hertzka Orsolya, Takács Vivien, Koncsag Krisztina, Vogt Vivien is szerepet vállalt az eredmény tartásában, a negyedik negyedben is – a hazaiaknál Mihály Kinga és Urvári Lili állt be egyébként a fiatalok közül (Farkas Tamara már korábban vízbe szállt).

Nagy csodák már nem történtek a meccs utolsó 5 percében, az UVSE kevésbé koncentrált már ekkor, de a győzelmet ezzel együtt is magabiztosan szerezte meg.
 
Tóth László, a Szentes vezetőedzője az M4 Sportnak: „Nem voltunk bátortalanok, az elején sem, bár az ellenfél elment elég korán. Kimaradt rengeteg helyzetünk olyan lövőszituációkban is, amikre készültünk. Sok kapufát lőttünk, és saját magunkat bizonytalanítottuk el, ami egy ilyen csapat ellen nem fér bele. Megvoltak a helyzeteink, amiket ha belövünk, izgalmas lett volna, de így sima maradt. Vissza kell találni egy olyan formára, ami meglehet a lányoknak.”

Áts Bertalan, az UVSE vezetőedzője az M4 Sportnak: „Az első mérkőzésünk az Eger ellen nem úgy sikerült, ahogy terveztük, de erre a maira nagyon szépen felkészültek a lányok. Nincs különösebb titka a jó formának, rengeteget készülünk. Gangl Edina nagyon jól védett, 4 gólt kaptunk, a védekezésünk összeállt, és ki tudtuk venni a játékból az ellenfél két játékosát, Bujka Barbarát és Kövér-Kis Rékát.”

Bolonyai Flóra, a Szentes kapusa az M4 Sportnak: „Az UVSE nagyon jól játszott, mi meg nem. Olyan helyzeteket dolgoztak ki, hogy a kapu előtt már könnyebb dolguk volt. Én sem fogtam ki jó napot, bőven van hiányérzetem a saját teljesítményem tekintetében. Nyilván, aki nekünk szurkol, az aggódik értünk, de az út elején vagyunk, ez előbb-utóbb felfelé vezet.”

Antal Dóra, az UVSE játékosa az M4 Sportnak: „A mai napon igazi csapatként játszottunk, megmutattuk, hogy mi lehet az UVSE erőssége. Nagyon alázatosak voltunk, jól éreztem magam a vízben, jó volt a lányokkal játszani. Az első válogatott összetartás egy ismerkedés volt, jó tett ennek ellenére mindenkinek. Az UVSE-ből hete ott vagyunk, ott is tudtunk egy kicsit összejátszani.”

Eredmény – női ob I.-es bajnokság, felsőház, 3. forduló:

Hungerit-Szentes-UVSE 4-10 (1-2, 1-6, 1-2, 1-0)
Szentes, vezette:
Kun, dr. Molnár

Szentes: Bolonyai – Hevesi, Miskolczi, Kövér-Kis, Pengő, Gémes 1, Bujka 2 (1). Csere: Farkas T. 1, Rácz, Mihály, Kádár, Urvári. Vezetőedző: Tóth László

UVSE: Gangl – Antal 2 (1), Kisteleki H. 2 (1), Szücs 2, Keszthelyi 3, Csabai 1, Tóth I. Csere: Kövesdi, Takács, Kuna, Hertzka, Koncsag, Vogt. Vezetőedző: Áts Bertalan

Gól/emberelőny: 1/9, illetve 0/7
Ötméteresek: 1/1, illetve 2/3
Kipontozódott: Kövér Kis (21.)
 
-ds-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok