Bíró Attila megnevezte válogatott segítőit

2015. szeptember 09. 17:53

A Szentes edzője, Tóth László a nemzeti csapat új edzője, míg az UVSE trénere, Áts Bertalan a kapusokkal foglalkozik majd, illetve szintén segíti észrevételeivel, munkájával a kapitányt.

Tóth László sikert sikerre halmoz a szentesi lányokkal - Fotó: Szentesi VK

Bíró Attila döntött. A női válogatott új szövetségi kapitánya a NŐVÉR, azaz a női vízilabdáért dolgozók ülésén Faragó Tamás utánpótlás-kapitány és az ob I-es edzők jelenlétében megnevezett stábjából két szakembert is. Ezek szerint Tóth László lesz a segítője, míg kapusedzőként (és edzőként) Áts Bertalan dolgozik majd még azon, hogy elérje célját a csapat.

„Az idő rövidsége miatt különösen fontos a klubokkal való kiváló együttműködés. Tekintettel arra, hogy a válogatott játékosok jelentős része a Szentesben és az UVSE-ben játszik, és ez a két csapat volt az elmúlt két évben a legjobb, adott volt a két szakember felkérése – fogalmazott Bíró Attila, aki a korábbi kiváló centerrel, Tóth Lászlóval játszott is még egy csapatban, illetve mindkettőjüknek később az edzője is volt. – Mindkettőjükkel jó viszonyt ápolok, jól ismerem őket, bízom bennük. Szakmailag és emberileg is alkalmasak a feladatra, felkészült szakemberek, akik sokat segíthetnek. Az összes klub a támogatásáról biztosított, avagy van remény arra, hogy eredményesek legyünk.”

Áts Bertalan az elmúlt szezonban bajnoki címig és kupaaranyig vezette az UVSE-t, most a válogatott stábjába is bekerült, többek között a kapusokkal foglalkozik majd

Bíró Attila személyes, hatszemközti találkozón vett részt a két nevezett edzővel, akik habozás nélkül igent mondtak a felkérésre. „Lelkesek, motiváltak, ők is bíznak a közös munkában” – mondta a kapitány.

Tóth László Szentesen bajnoki aranyéremig, majd ezüstig vezette a Szentest – nem vitás, valóban adta magát a hivatalos felkérés.

„Örömmel mondtam igent – árulta el a válogatott új edzője. – Régóta ismerem Attilát, a legalkalmasabb személy jelen pillanatban a válogatott irányítására, hiszen ismeri a mezőnyt, és fontos, kívülről érkezik, nem akar megfelelni senkinek és semminek, tiszta lappal indul nála mindenki. Imponáló, hogy mennyire motivált, ez nagyon tetszik, biztosan jó lesz vele együtt dolgozni. A feladat nehéz, ne szépítsük, piszok nehéz, de bőven van előre lépési lehetőség. A világbajnokság után sokan temették a csapatot, ami elhamarkodott ítélet, mert közel sincs akkor baj. Bízom bennem, ezt be tudjuk majd bizonyítani.”

Bíró Attila stábja tehát kezd összeállni – hamarosan újabb bejelentések várhatóak.

- a.z. -



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok