BL-selejtező: OSC-iksz a Hannoverrel

2015. szeptember 04. 17:10

Az OSC nagyon megizzadt a Hannoverrel szemben, meg kellett elégednie a döntetlennel a BL-selejtező első mérkőzésén, Tbilisziben.

Fotó: MVLSZ/archív

A Hannoverben három magyar pólós állt ki az OSC ellen, Sági Márton, Balatoni Máté és Tóth Bence. De ott volt a német válogatottban rendszeresen szereplő Erik Bukowski, Andreas Schlotterbeck, a szlovák Marek Tkac (vele találkozhattunk Tatabányán a nyáron a szlovák válogatottban), a montenegrói, ex-debreceni Predrag Jokic, honfitársai Aleksandar Radovic, Bojan Paunovic, a szintén légiós Marko Bolovic és Pere Esteany Esforzado.

Vincze Balázs jelezte is, nemzetközi csapat lesz az első ellenfél, akivel azért vigyázni kell. A mieinknél Bisztritsányi Dávid kezdett a kapuban, le is húzta a rolót az első negyedben, igaz, a másik oldalon is így tett a kapus, 0-0-val indult a selejtező.

A második negyedben már jobban ment, 4-1-re nyerte ezt a szakaszt a magyar bajnoki ezüstérmes, Decker Ádám, Bátori Bence, Juhász Zsolt és Gór-Nagy Miklós talált be.
A harmadik negyedben viszont megint gólképtelen volt az OSC, ellenben két hannoveri találat is született, 4-3-ra zárkóztak a „németek”.

Sőt, a negyedik negyed 2. percében Radovic egyenlített! Nem sokkal később Bundschuch Erik kipontozódott, azonnal ki is használta ezt Schlotterbeck, 5-4-re vezettek a németek.

Német Toni reagált a kialakult helyzetre, első OSC-s góljával egyenlített a magyar csapat, de Bukowski újra a Hannovernek szerzett vezetést. Erre is válaszolt Német Toni, majd Tóth Bence találatára egy másik Bence, Bátori, megint egyenlő lett, de már csak másfél perc maradt hátra (7-7).

57 másodperccel a vége előtt Vincze Balázs időt kért, de már nem maradt idő a győzelem megszerzésére, maradt a döntetlen.
 
Vincze Balázs értékelése a meccsről:

„Úgy érzem, hogy egy megnyert mérkőzést hoztunk aztán döntetlenre a végén, mivel a második negyed végén kialakult 4-1-es előnyünket nem tudtuk megtartani. Ráadásul aztán fordított a Hannover, fel kellett ebből állni. Szerencsére kétszer is sikerült egyenlíteni, ezt az erősségünknek tudom be. Így összességében meg tudtuk őrizni az esélyünket arra, hogy megszerezzük a csoportelsőséget. Lehetett érezni a mérkőzésen, hogy a német csapat erejét a légiósok határozzák meg, alig akad benne német vízilabdázó. Mi még nem állunk teljesen készen arra, hogy egy ilyen mérkőzés magabiztosan hozzunk, de örülök, hogy döntetlenre tudtuk alakítani a végét. Volt egyébként még egy gólvonalon táncoló labda, amellyel a végén a győzelem is meg lehetett volna, de aztán nem lett gól a vége.”


Eredmény – Bajnokok Ligája, előselejtező, 1. mérkőzés:

A-Híd-OSC-Újbuda-Hannover 7-7 (0-0, 4-1, 0-2, 3-4)
Gólszerzők:
Bátori 2, Német 2, Decker, Juhász, Gór-Nagy, illetve Schlotterbeck 2, Radovic 2, Bukowski 2, Tóth B.
 
A másik mérkőzésen:
 
Lokomotiv Tbilisi-Marseille 9-17 (4-5, 0-5, 3-2, 2-5)
Gólszerzők:
Draskovic 4, Kavtaradze, Aksentijevic, Chomakidze, Rurua, Kljajevic, illetve Crousillat 5, Constatntin-Bicari 4, Monneret 3, Olivon 2, Simon, Dino, Camarasa

Folytatás holnap, a Marseille ellen!
 
-ds-



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok