Az OSC-vel idén még nagyobb céljai vannak az Universiade-válogatottal aranyérmet szerző dr. Vincze Balázsnak. Tavaly Máltán dolgozott, idén a kvangdzsui esemény miatt idehaza – megérte, ez is.

Azt mondja, szeretné, ha minden ízében OSC-sekké válnának, de hosszú távra tervezni manapság a nemzetközi és hazai sportélet egyik területén sem lehet. A nyári szünet végén, a klubmunka kezdetén beszélgettünk a Kondorosi úton a szakemberrel.

Sikerült kipihenni magad?
Sikerült, bár egy tíznapos festést fejeztünk be éppen ma odahaza, az elég embert próbáló feladat volt. A hosszú hétvége sem a pihenésről, inkább a takarításról és a rendezkedésről szólt. De nem panaszkodom, hiszen tavaly három hónapig Máltán dolgoztam, ami így elsőre jól hangzik, de minden napos edzések és mérkőzések tarkították azt az időszakot, s miután hazaérkeztem, kezdődött is a munka az OSC-nél. Most saját választásként a lakásfelújítás került még a nyári programba.

Teljesen ki tudsz kapcsolni a nyári szabadság alatt, vagy azért be-beugrik a vízilabda?
A nyár tele van vízilabdával, utánpótlás és felnőtt világversenyek zajlanak, amiket az ember figyelemmel kísér. Idén egy hajóútra mentünk, ez alatt nagyon korlátozottak voltak a kommunikációs lehetőségek, internet, telefon és televízió sem igazán volt, minimális volt az a külső inger egy héten keresztül, amit magamba szívtam. Mondjuk jól is esett. A koreai hazaérkezés után másnap már indultunk is ide. Kellett, hiszen előtte jó három és fél hét külföldi utazással és összességében egy másfél hónapos Universiade-felkészüléssel telt a nyár eleje. Az ember rá van nyáron hangolódva, hogy legyen pihenője, előbb-utóbb tehát el is jön, ha csak egy rövid időre is.

Szezon közben tudsz pihenni? Kell?
Annyira nem tudok. Nincs idő rá. Amíg az iskolákban tavaszi vagy őszi szünet van, és így a szülők is tudnak adott esetben egy kicsit pihenni, a vízilabdában erre nincs lehetőség, hiszen ezekben az időszakokban mondjuk, van két meccsünk. Amíg az ember játékosként része a sportágnak, adott esetben megbeszélheti az edzővel, hogy egy-két edzést kihagy ezekben az időszakokban, de edzőként ezt nem tehetem meg.

Volt mit kipihenni?
Volt. Új klubba kerültem, hasonlóan komoly játékoskerettel, mint azt megelőzően, és ebből az is adódik, hogy az ember szeretne eredményeket elérni. Elvárás is, hogy ilyen körülmények között dobogón szerepelj, ennek az OSC-vel eleget tudtunk tenni. Még akkor is, ha egy kis extra még jól jött volna a teljesítményünkhöz. Nem biztos, hogy az bajnoki címet eredményezett volna, de most még mindenképp hiányzott.

Ettől függetlenül talán a várakozásaidat is felülmúlta az első év.
Az talán nem volt benne a pakliban, hogy minden fronton az Eger előtt tudunk végezni. Ez végül megtörtént, jól jött. A kis hiányérzetet az jelenti bennem, hogy a Szolnokot egyszer sem tudtuk legyőzni, a nagyváradi felkészülési torna kivételével.

Gondolom az sem jött jól, hogy velük kerültetek össze a BL-selejtezőben.
Igen, de ha megverjük őket az első meccsen egy-két góllal, akkor talán másképp alakul a szezon. A győzelem hiánya fáj jobban, mint az, hogy szerencsétlen volt a sorsolás. Ettől függetlenül abszolút eredményesnek tekinthetem az első szezonunkat. Már csak azért is, mert nagy eredménynek tartom, hogy most mindössze három új játékos érkezett és mindenki maradt a csapatban.

Most már vonzó itt maradni és ide jönni, miközben azért a klub hirtelen átalakulását sokan ferde szemmel nézték. Szembesültetek ezekkel a kommentárokkal?
Az elején volt nehéz az egész, amikor a csapatot kellett kialakítani. Többen is az anyagi háttér biztonságára voltak kíváncsiak, kérdezgették egymást a játékosok, ki jön, biztos, hogy jön-e, meg kellett teremteni a bizalmat. Ráadásul szinte egy hét alatt kellett levezényelni a csapat kialakítását, és elültetni mindenkiben, igen, jövünk és megcsináljuk, együtt.

Az emberben még mindig ott van az „átmenetiség” érzése a klubbal kapcsolatban, most van OSC, de mi lesz 2-3 év múlva. Szerinted el lehet ezt a kétkedést simítani hosszú távon?
Erre nem tudok válaszolni, hiszen én edző vagyok, nem az a sportvezető, aki kialakította, felépítette és működteti a klubot. Én tudtam, hogy stabil anyagi lábakon állunk majd a szezonban, függetlenül attól, hogy ugyanaz a szponzorunk, aki előzőleg 12 évig Szegeden működtette az ottani klubot, és szezon közben távozott. Tudom, hogy a következő szezon is stabil lábakon áll. Az, hogy a jelenlegi hazai és nemzetközi gazdasági helyzetben ki tud 3 vagy 5 évnél tovább gondolkodni, terveket megfogalmazni, majd betartani, azt nem tudom. Ha arról beszélünk, hogy mondjuk, egy Újpesti Torna Egylet nem tagja jelenleg az ob I.-nek - az 1885-ben alapított klubra gondolok -, akkor nem lehet sehol semmilyen garanciákat adni. Ha megnézzük a Ferencvárost vagy a Vasast, láthatjuk, hogy az elmúlt 5-10 évben ők is jártak nagyon magasan és nagyon mélyen is.

Kicsit szentimentális háttere is volt a kérdésemnek. Ma már nem nagyon tudja azt mondani egy játékos, hogy én OSC-s vagyok.
A klubvezetés és én is szeretnénk mindent elkövetni azért, hogy OSC-sek lehessünk. Még akkor is, ha ez valószínű nem olyan, mintha valaki újpesti, fradista vagy épp szegedi. Az első lépés az volt, hogy egy minőségi játékoskeret érkezett a klubhoz. Ebből kellett aztán nekem csapatot formálni, eredményes csapatot. A vezetés feladata pedig az, hogy elérje, ne kongó lelátók előtt szerepeljünk. A legnagyobb öröm az, ha ezt a csapat éri el a mutatott játékával.

Jó sokan voltak az első évben a hazai meccseken, ez meglepett sokakat.
Ez nem jön magától. Munka kell hozzá. Mi a vízben végezzük ezt a munkát, akiknek meg az a feladata, hogy megteremtsék a megfelelő körítést, azok máshol végzik. Úgy tűnik, eddig jól működik.

Említetted az Újpestet, a hiányát. Ez kicsit fáj, igaz?
Nem kicsit fáj, nagyon fáj. Nincs az élvonalban annak a klubnak a csapata, amelyik a legtöbb bajnoki címet szerezte. Nekem azért fáj különösen, mert én 20 évig voltam újpesti, de igazából most is az vagyok, függetlenül attól, hogy nem ott éltem, sőt, még a futballban sem mindig velük szimpatizáltam. Kötődtem, kötődöm Újpesthez, leginkább a vízilabdájához.

Szegedi is vagy valamilyen szinten?
Szerintem igen. Szegeden lehetőséget kaptam arra, hogy jó játékosokkal dolgozzak. Eredményünk is volt, bár mindig volt egy kis keserűség bennünk, elsősorban a bajnoki elődöntők után. Volt, amikor volt rá reális esély, hogy döntőbe jussunk, volt, amikor nem. Összességében mindig nehezen élem meg a kudarcokat, még akkor is, ha az a kudarc lényegében nem is kudarc.

Jó helyen vagy most?
Minden szempontot figyelembe véve jó helyen vagyok. Egy olyan klubba érkeztem, ahol a sportigazgató az a személy, aki Kazanyban az Universiaden a segítőm volt, ahol a főszponzor az a személy, aki edzői karrieremben az áttörés lehetőségét megadta nekem. Nem utolsó sorban sokan vannak a meccseken.

Elég sok helyről hallani, hogy az emberi kapcsolatokat, a hétköznapi gesztusokat fontosnak tartod a munkád során.
Én azt szeretném elérni, hogy körülöttem olyan emberek legyenek, akikért én tűzbe megyek. Azt is szeretném, ha ők értem ugyanígy tűzbe mennének. Ha ez megvan, akkor egy nagyon komoly lépést tettünk annak irányába, hogy motiváltak legyünk. Hogy utána mit tudunk kezdeni az ellenféllel, az már egy másik kérdés. A motiváció az edzések egyik alapja. Eredményt úgy tudsz elérni, ha motivált vagy. Ahhoz, hogy nyerjél, edzés kell, ahol motiváltnak kell lenni. Munka nélkül nincs jó eredmény, egy-egy kivétel akad csak a sport egyetemes történelmében.

Hoztad valahonnan ezt a szemléletet, vagy karriered során elsajátítottad?
180 centis és 76 kilós voltam játékosként. Hogy munka nélkül nem lettem volna 358-szoros válogatott, az száz százalék. Az embernek vannak olyan tulajdonságai, amivel próbálja a hátrányait, a hiányosságait kompenzálni, de erre alapozni nem lehet. Bíztam a munkában, edzések után ott maradtam tovább edzeni, meccsekre jártam, vagy a tévében néztem a meccseket, külön edzettem. Enélkül nem lehettem volna az, aki. Edzőként sem gondolkodom másként.

A mostani fiatalokba könnyű beleverni ezt a mentalitást?
Sok minden megváltozott, az élet felgyorsult, de az nem változott, hogy az edzéseken kívül pluszt kell hozzátenni, az edzéseket nem lehet ellazsálni, mert az pillanatokon belül kiderül. Természetesen azokra vonatkozik ez, akik válogatottak akarnak lenni, és világversenyeken eredményes vízilabdázókká kívánnak válni. Nem dolgoztam még az utánpótlásban, de a saját fiamon keresztül volt rálátásom hosszabb-rövidebb ideig, jól vagy kevésbé jól működő utánpótlás-csapatok munkájára. Vannak, akik továbbviszik ezt a mentalitást, mert elhivatottak, de az biztos, hogy az a fajta kitörési vágy, mint ami régen volt egy magyar emberben, egy magyar sportemberben, az úgy érzem, ma már nincs meg, miközben egy szerbben még mindig ott van.

A felgyorsult világot követed? Facebook, miegymás?
Nem igazán. Változott a világ, de próbálom azt követni, amik érdekesek lehetnek számukra, akár edzéseken, akár azon kívül. Alapvetően játékospárti vagyok, emlékszem arra, mi az, ami nekem jól esett.

Össze van törve a telefonod, ahogy látom. Meccshelyzet?
Nem, rosszul tettem le két napja az egyik edzésen. Próbálok vigyázni a dolgaimra, mert gyerekkoromban sok mindent elvesztettem, fürdőnadrágot, úszószemüveget, mindent. Emiatt aztán nem is tudok mérges lenni arra, aki ugyanilyen. Viszont mérges tudok lenni, ha valaki nem ugyanolyan, mint én, abban, hogy hajt és próbál az eredményességért mindent megtenni, feltéve, ha olyan csapatban játszik, mint az OSC vagy épp az Universiade-válogatott.

Tényleg nem a buli kedvéért mentél ki Dél-Koreába, és a csapat sem. Nehéz volt megértetni ezt a játékosokkal?
Olyanokat választottam ki, akiket két éve már megismertem, olyanokat, akikkel az OSC-ben együtt dolgoztam, és olyan fiatalokat, akik még abban a fázisban vannak fiatalságuk révén, amikor még megvan az esély arra, hogy felnőtt-válogatottak legyenek. Ezek a játékosok, ha látják és érzik, hogy az edző és a stábja eredményt akar, így ez át is ragad rájuk. Nem kirándulni voltunk Koreában, még akkor sem, ha két és fél hetet ott töltöttünk. Sajnálja az ember, hogy nem pihent, hogy nem nézett szét, de az az érem ennél sokkal fényesebben csillog.

Szép történet ez az idei.
Abszolút. Mindig jól esik Magyarországot képviselni. Ha adnak egy ilyen feladatot, akkor meg kell próbálni a legtöbbet kihozni belőle.

Össze lehet hasonlítani a 2013-as aranyérmes csapatot és a mostanit?
Úgy érzem, abban a csapatban több olyan játékos volt, akiknél lehetett tudni, hogy képesek egyedül meccseket eldönteni. Ebben a csapatban nem tudtuk ezt előre, hogy fel tudnak-e nőni a játékosok erre a szintre. Viszont menet közben többekből olyan játékosok lettek, akik elhitték magukról, hogy ha beugranak a vízbe, meg tudják változtatni az egész mérkőzés alakulását, hogy más mederbe tudják terelni a találkozót.

Kaptál olyan visszajelzést a srácoktól, ami megragadt benned?
Nagyon jól esett, hogy a végén Mátéfalvy Csabával kaptunk ajándékot a fiúktól. Valamint nagyon megérintett az, hogy Szentesi Ádám az egyik interjúban kiemelt egy apró történetet a koreai mindennapokból.

Idén nyáron eddig egy érem született, a ti aranyérmetek. Kell aggódnunk?
Biztos vagyok benne, hogy mindegyik csapat mindent megtett azért ezen a nyáron, hogy jó eredményt érjen el. Viszont valószínű a többi országban is így működött minden. Pánikba esni nem kell, de valóban nem olyan egyértelmű már, hogy a nemzetközi vízilabdában két csapat, a magyar és a szerb küzd egymással.

Benedek Tibivel gyakran beszélsz?
Pont tegnap írtam neki, hogy az új játékosok kapcsán szeretnék beszélgetni vele. Jöttek és vannak olyan játékosaink, akik az olimpiai felkészülés alatt elérhetik a kerettagságot, majd adott esetben az olimpiai szereplést is. Érdekel, vannak-e olyan elemek a topvízilabdában, amelyek megfontolandók, amelyek újdonságok. Ő testközelből láthatta, mi miatt emelkednek például ki a szerbek a mezőnyből.

Milyen évre számítasz az OSC-vel? A cél, gondolom, az előrelépés.
Igen, de nem lesz könnyű, hiszen erősödött a Szolnok, az Eger pedig hasonlóan erős, mint amilyen tavaly volt. De nagyon megerősödtünk mi is! A nemzetközi kupában mindenképpen szeretnénk előrelépni.

Más OSC lesz az idei, mint a tavalyi volt?
Szeretném, hogyha nem más. Fontos, hogy idén is élvezzük a játékot. Abban a tekintetben lesz más, hogy Német Toni érkezésével kevesebb teher hárul majd Joseph Kayesre, és együtt talán a legerősebb párost fogják itthon alkotni. Ezzel automatikusan erősödne a hátsó vonalunk is. Bízom benne, hogy a kapusaink sarkallják egymást a jó teljesítményre. Nagy Ádám érkezése egy fiatalos lendületet adhat a csapatnak.

Vele kapcsolatban bátor leszel?
Igen, mindenképpen.

Tetszik a bajnokság lebonyolítása?
Felemás érzések vannak bennem. Igen, mert kevesebb mérkőzés lesz, és tavasszal egymást érik a rangadók. Nem szeretem a lebonyolítást amiatt, hogy valószínű nem jutunk el Szentesre, ahová mindig szívesen megyek, és ahol valamiért mindig nagy szeretettel fogadnak.

Minek köszönhető ez?
Nem tudom, valahogy kialakult. Tóth Lászlóval négy évig együtt játszottunk, például. Az egyik kedvenc városom Szentes, nagyon szeretek oda menni játszani.

A grúziai BL-selejtezős kiruccanással megbékéltél már?
Persze, nincs vele bajom. Mindig alkalmazkodni kell a körülményekhez, ahhoz, amit az élet tartogat nekünk. Koreában például alig beszéltek angolul, nem volt segítségünk, sok esetben magunkra voltunk utalva. Nem baj, csináltuk, elvégeztük, amit kellett. Grúziára is felkészülünk, utánajárunk, viszünk gyógyszert, pálinkát. Ha kivívjuk a továbbjutást, ami egyértelmű elvárás, már senkit sem fog érdekelni, hogy hol jutottunk be a következő körbe.

Dobos Sándor