Vb 2015: „Ez óriási csalódás”

2015. augusztus 09. 13:54

A férfiválogatott nem a hatodik helyért ment Kazanyba, de végül azt szerezte meg, miután kikapott a helyosztón Montenegrótól.

Fotó: Dobos Sándor

Ahogyan a női válogatott utolsó mérkőzésének utolsó negyedében, úgy a férficsapatunk zárótalálkozója után közvetlenül is eleredt az eső Kazanyban. Sőt, amíg a lányok heves záport „kaptak”, addig a fiúk zivatart, mintha szimbolizálná a mieink csalódottságát – és a tényt, a fiúk hatodik helye talán fájóbb a lányok kilencedik helyénél.

Persze, ez nem igaz, mindkettő ugyanúgy fáj, más kérdés, hogy a férfiválogatott nem nagyon szokott ilyen pozícióban végezni, ehhez elég csak egy adat: ez a hatodik hely minden idők második legrosszabb vb-szereplése, csak 1986-ban, Madridban végeztünk lentebb, akkor a kilencedik helyen.

A srácok egykedvűen hagyták el a kazanyi arénát, Varga Dániel ahogyan már írtuk – nyilatkozatából a zárszó volt a legkifejezőbb: „elegem van már a pofonokból”.

Erdélyi Balázs sem ugrott ki a bőréből a találkozó után:

„Úgy érzem, nagyon sok buta, fegyelmezetlenségből fakadó hiba okozta a vesztünket, nagy károkat tettünk magunkban a meccs első felében. De a második részében is voltak buta kiállítások, amelyekkel aztán éltek is a montenegróiak. Nem volt jó a védekezésünk…”

Benedek Tibor szerint sem a csapat, sem ő maga nem értette meg a meccs jelentőségét. Az első világbajnokságán szereplő Erdélyi Balázs szerint ezzel nem feltétlen volt gond:

„Szerintem mindenki felpörgött a meccsre, látszódott is, hogy néha elpattantak az idegek. Nem volt ezzel probléma, inkább fegyelmezetlenség vezetett a vereséghez. Tényleg nagyon erős volt ez a világbajnoki mezőny, de semmiképp sem a hatodik helyért jöttünk. Mindenki nevében mondhatom, ez óriási csalódás” – mondta az Eger játékosa.

A csapat vasárnap ért haza Budapestre, a hazafelé vezető úton Nagy Viktor Facebook-oldalán jelezte, csak a munka vezetheti ki a válogatottat ebből a gödörből:

„Szörnyen sajnálom, hogy ilyen csúfos eredménnyel megyünk haza, de úgy gondolom, hogy ebben is van pozitív dolog, mégpedig az, hogy sokkal, de sokkal több kell a következő egy évben, igazából már 1 hónap múlva. Mert minden csapat, a görög, az olasz, az amerikai, az ausztrál, a montenegrói, a horvát, egyre erősebbek, a szerbekről nem is beszélve, akik az elmúlt két évben a döntőkben verhetetlennek bizonyulnak. Szeptembertől mindenki megy vissza klubjába és kezdődik a klubszezon, az ob 1. Már itt el kell kezdeni építeni magunkat az Eb-re!”.

Valóban így van, hamarosan kezdődik a klubszezon, legelébb az OSC Bajnokok Ligája-selejtezőivel, ott ebből a válogatott keretből Gór-Nagy Miklós lesz az egyedüli érintett. Ő a Ráúszás blognak így értékelt:

„Azért ez a sport fantasztikus dolog. Itt ma az a csapat nyert, amelyik motiválatlanabb volt. Mi nagyon akartuk ezt az ötödik helyet. Pontosan éreztük a súlyát, hogy milyen rettenetes lenne kikapni. Ennek megfelelően csak nekünk volt veszítenivalónk. Nekik pedig mindegy volt. Az ő kezük elsült, a miénk beragadt. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – úgy érzem, a csapat nem vallott szégyent. Rengeteget dolgoztunk, végig fegyelmezettek voltunk, egy pillanatra sem estünk szét. A felelősség az egyéneké. A jövőbeni sikerek kulcsa, hogy egyesével megtaláljuk az előrelépési lehetőséget, és ha ez megvan, akkor utána mennyit teszünk érte. A Harcosok klubja is eszembe jutott, el kell érni a teljes mélypontot az előrelépéshez. Szerintem azért ez már megvan.”

A válogatott szezon az ősz közepén kezdődik újra, hiszen a csapat elindul a világliga-selejtezőkben, decemberben jön a Volvo-kupa, hogy aztán januárban már gyorsan el is érkezzen az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság. (Az olimpiai kvótahelyzetről itt írtunk.)

Ott vissza lehet vágni, az olaszoknak, a montenegróiaknak…



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok