Vb 2015: Kikaptunk Montenegrótól, 6. helyen zártunk

2015. augusztus 08. 13:38

A kazanyi világbajnokságot nem sikerült győzelemmel zárni: Benedek Tibor csapata 10-9-re kapott ki.

Fotók: Dobos Sándor

Benedek Tibor szövetségi kapitány az olaszok elleni negyeddöntős vereség után azt mondta, nem lehet más dolga és célja a csapatnak a csalódottság elnyomásán túl, mint az ötödik hely megszerzése. Ennek első lépéseként a mieink legyőzték az amerikaiakat, a második lépcsőfok az ausztrálokat megverő montenegróiak ellen jön el.

A két évvel ezelőtti, barcelonai világbajnokságon ez a két válogatott játszotta a döntőt, mindkét csapatban voltak kisebb-nagyobb változások azóta.

Egyik csapatnak sincs még olimpiai kvótája, nem is ez a tét ezen a meccsen sem, maximum az, hogy milyen lelkiállapotban vágnak neki a fiúk a következő hónapoknak.

A magyar válogatott összeállítása:

1 Nagy Viktor, 2 Gór-Nagy Miklós, 3 Madaras Norbert, 4 Erdélyi Balázs, 5 Vámos Márton, 6 Hosnyánszky Norbert, 7 Angyal Dániel, 8 Szivós Márton, 9 Varga Dániel, 10 Varga Dénes, 11 Bedő Krisztián, 12 Hárai Balázs, 13 Decker Attila. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

A montenegrói válogatott összeállítása:

1 Dejan Lazovic, 2 Drasko Brguljan, 3 Vjekoslav Paskovic, 4 Uros Cuckovic, 5 Darko Brguljan, 6 Aleksandar Radovic, 7 Mladan Janovic, 8 Aleksa Ukropina, 9 Aleksandar Ivovic, 10 Nikola Murisic, 11 Filip Klikovac, 12 Predrag Jokic, 13 Milos Scepanovic. Szövetségi kapitány: Vido Lompar

A mérkőzést az azeri Mark Koganov és az amerikai Joseph Peila vezeti.

Élő szöveges tudósításunk

1. NEGYED:

A kapunkban Nagy Viktor, náluk Lazovic kezd.

Varga Dénes hozza el a labdát. Madaras lövését blokkolják. Kivédekezzük a támadásukat.

Madaras lövését fölé üti a kapus, sarokdobás. Szivós Márton szabaddobása beakad - 1-0.

Ivovic közelről húzásból egyenlít - 1-1.

Varga Dániel lövését védi a kapus. Varga Dénes blokkol egyet, de marad náluk a labda.

Vámost kiállítják, a falból Darko Brguljan lövi be a fórt - 1-2. 

Szerelik Bedőt. Majd hátul Bedő figyelmetlen, labdaeldobás miatt kiállítják - időkérés.

Cuckovic a falból a fára húzza a fórt. Átellenben fór Hárairól, Hosnyánszky Norbert lő nagy gólt - 2-2.

Szereljük a centert. Erdélyi eladja a labdát. Hosnyánszkyt kiállítják, Jokic lövését védi Nagy Viktor.

59 másodperc van hátra, időt kérünk. Hárairól kiállítás, Varga Dénes lő kapufát, majd Vámos lövését üti fülé a kapus. Majd eladjuk a labdát - vége a negyednek.
 

2. NEGYED:

Vámost szerelik. Paskovic lövése beakad - 2-3.

Madaras mellé lő. Varga Dániel szereli a centert.

Vámos fejbe lövi a kapust. Ivovic ellép, nem követjük, kapja a labdát, és nem hibázza el a helyzetet - 2-4.

Fór Hárairól, Hosnyánszky Norbert ezt is "beveri" - 3-4.

Gór-Nagy szereli a centert, majd kontra Bedő ellen. Hosnyánszky Norbertet kiállítják, majd szövegelés miatt cserés végleges a kiállítás. Időt kér Montenegró.

Kivédekezzük  a hátrányt, Gór-Nagy szerel.

Bedő "szállít" egy fórt (Ivovic második hibája), Varga Dénes lövését védi a kapus.

Kontrafault náluk. Bedőről fór, majd ő kapja a labdát, de véd a kapus.

Varga Dániel labdát szerez, majd a megúszó Varga Déneshez passzol, akinek lövését kiüti a kapus. Sarokdobás.

Erdélyiről fór, 1.07, időkérés. Lejár a fór, majd Varga Dénes mellé lő.

Hárai jól védekezik, majd vége a negyednek.
 

3. NEGYED:

Ők hozzák el a labdát, de szereljük a centert. Átellenben Varga Dániel egyenlít - 4-4.

Gór-Nagy kiáll, Nagy Viktor véd egy lövést. Janovic lövését nem tudja hárítani - 4-5.

Szivóst szerelik, majd Paskovicot a mieink. Erdélyi bejátszása nem jó.

Angyalt kiállítják, Ivovic harmadik gólját lövi - 4-6.

Bedőt szerelik. Nagy Viktor védő Janovic lövését. Fór, Madaras lövését blokkolják, kiegészülnek.

Újabb fór, Bedő Krisztián beteszi Varga Dániel passzát - 5-6.

Varga Dánielt kiállítják, de Darko Brguljant együttes erővel szerelik a védőink.

Fór (Ivovic kipontozódik!), Szivós blokkba lő. 1.30, időt kérnek. Kontra. Varga Dániel kapufát lő.

Szivóst kiállítják, Janovic mellé lő. 2 másodperc, időt kérünk. Vége a negyednek.

4. NEGYED:

Náluk a labda. Drasko Brguljan lövését védi Nagy Viktor. Véd a kapusuk, sarokdobás. Varga Dánes pattint mellé.

Bedőt kiállítják, időkérés. Darko Brguljan húzását védi Nagy Viktor. Varga Dániel eladja a labdát. Ebből Janovic úszik meg, belövi - 5-7.

Varga Dénes veri meg védőjét, majd lő a kapuba - 6-7.

Varga Dénest kiállítják, Radovic belövi a fórt - 6-8.

Fór, Varga Dániel lövését kiüti a kapus, sarokdobás. Vámost lövése kapufa, Varga Dániel lövését védi Lazovic. Paskovic ebből lefordul, végigviszi, belövi - 6-9.

3.39 van hátra, időt kér Benedek Tibor. Hárairól fór, Erdélyi Balázs belövi - 7-9. Még 2.59.

Varga Dánielt kiállítják, Darko Brguljan belövi a falból - 7-10.

Varga Dénes kiszorított helyzetből kapufát lő. Odaát egy rossz csavart ejtés. 

Fór, Erdélyi Balázs belövi - 8-10. 1.01 van hátra.

Nagy Viktor védi Janovic lövését. Átellenben Varga Dániel lő gólt, 9-10.

Végigjátsszák a hátralévő időt, vége a meccsnek. A magyar válogatott a 6. helyen zárja a vb-t.

Eredmény – világbajnokság, férfiak, az 5. helyért
Magyarország–Montenegró 9–10 (2–2, 1–2, 2–2, 4–4)
Kazany, vezette: Koganov (azeri), Peila (amerikai)

Magyarország:
Nagy V. – Gór-Nagy, Madaras, Szivós 1, Varga Dániel 2, Varga Dénes 1, Hárai. Csere: Erdélyi 2, Vámos, Hosnyánszky 2, Angyal, Bedő 1. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Montenegró:
Lazovic – Drasko Brguljan, Paskovic 2, Radovic 1, Janovic 2, Ivovic 3, Klikovac. Csere: Cuckovic, Darko Brguljan 2, Ukropina, Murisic, Jokic. Szövetségi kapitány: Vido Lompar

Emberelőnyből: 5/11, ill. 5/12
Kipontozódott: Ivovic (23. p.), Cuckovic (29. p.)
Kiállítva végleg cserével: Hosnyánszky (12. p.)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok