Vb 2015: „Sosem volt még ennyire együtt a mezőny”

2015. augusztus 05. 14:32

A brazilok legyőzésével zárta a világbajnokságot Kazanyban a női válogatott, a kilencedik helyen. A kapitányi értékelés, már egy bejelentést követően.

Fotó: Dobos Sándor

Nem sokkal a brazilok elleni győztes meccs (22-7) után Merész András szövetségi kapitány felajánlotta lemondását Kemény Dénesnek, a szövetség elnökének. Aztán értékelt, még röviden.

„Minden világesemény utolsó mérkőzése előtt megölelek mindenkit, valamilyen értelemben ez a szokásom, a szeretet és az együvé tartozás jelének tartom ezt a pacsizás helyett. Persze, most kicsit más volt minden, mert jól tudtam, hogy a meccs után mit mondok majd a szövetség elnökének.

Ezen a mai meccsen végig jól és fegyelmezetten játszottak a csajok, igazi sportemberhez méltóan. Egyébként sportemberi mivoltukkal sosem volt gond az utóbbi öt évben.


Már több mint egy hét eltelt a kínai és az orosz meccs óta, de még mindig oda tudunk visszakanyarodni, amikor általánosságban próbálunk értékelni. Néztünk ezekből már vissza jeleneteket, biztosan fogunk is még ezekre hivatkozni. Nyilván mélyebb elemzést igényel a mostani szereplésünk, beleértve a felkészülésünk mikéntjét, a keretszűkítéseket, egyebeket, de erre nagyobb látószögből kell majd tekinteni, később.


A női mezőny sosem volt még ennyire együtt, tíz csapat egy-két gólra van egymástól. Ami a riói kvalifikációt illeti: éppen a mezőny erőssége miatt semmit sem lehet kijelenteni és garantálni se pro, se kontra. Minden csapatnak, így a miénknek is nehéz lesz a dolga a folytatásban.”


A magyar válogatott legutóbb 2011-ben végzett a 9. helyen, az volt Merész András első világbajnoksága. 2013-ban bronzérmes lett Barcelonában, emellett 2012-ben Eindhovenben és 2014-ben Budapesten is bronzérmet szerzett a csapattal az Európa-bajnokságon, 2012-ben az olimpián negyedik lett.
 
Eredmény – világbajnokság, nők, a 9. helyért:

Magyarország–Brazília 22–7 (5–2, 6–2, 6–0, 5–3)
Kazany, vezette:
Wengenroth (svájci), Willis (dél-afrikai)

Magyarország:
Bolonyai – Czigány 5, Kisteleki D. 4, Szücs G. 1, Keszthelyi 5, Bujka 4, Garda 1. Csere: Antal 1, Takács O. 1, Illés, Tóth I., Menczinger, Gangl (kapus). Szövetségi kapitány: Merész András

Brazília: T. Oliveira – Zablith 2, Chiappini 2, A. Oliveira 1, Dias 1, Bahia, Mantellato 1. Csere: Abla, Duarte, Barroncas, Carvalho, Borges, Chamorro (kapus). Szövetségi kapitány: Patric Oaten

Emberelőnyből: 3/6, ill. 1/5
Ötméteresből: 1/1, ill. –

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok