Merész András: „Sokkal koncentráltabban kell játszanunk”

2013. július 21. 21:31

Kissé fura meccs volt a magyar–brazil: 20-6-ra nyertünk, miközben 5-20 volt a kiállítások aránya (4-1 az ötösöké). Merész András sem tudta, mire vélje a történteket, és inkább kritikusan értékelt.

Fotó: Kovács Anikó

Hogy tetszett a csapatod a vébényitányon?
Ennél jobbat vártam, főleg, ami a figyelmet illeti. Elkövettünk egy sor butaságot – mondtam is a kispadon, ez két nap múlva triplán fizet az olaszoknak. Elsősorban a védekezésbeli hiányosságok, vagy nem is tudom, minek nevezzem őket, voltak bosszantóak. Jó, néha elég furcsa dolgokra állítottak ki, de ha egyszer látjuk, hogy ugyanarra a szabálytalanságra kétszer kiküldenek, akkor abban van rendszer, és ezt nekünk fel kell ismerni. Az edzők ezt elmondják a játékosoknak a kispadon, de ők akár ezt maguktól is felismerhetik – ehhez képest kaptunk vagy nyolc-tíz kiállítást akkor, amikor lent volt a kéz, miközben a másik vergődött. Na most ezt a vergődést az olaszok ennél sokkal jobban adják elő.

Ez Naumov-függő volt, vagy erre számítsunk a továbbiakban?
Halványlila gőzöm sincsen. Megnéztem az első három mérkőzés statisztikáit, 8-3-as kiállítási arányok voltak, meg is örültem, hogy lehet vízilabdázni. Ehhez képest... Talán egy 20-6-os győzelem után el lehet mondani, hogy kicsit furcsállom a 21-9-es arányt (az emberelőnyöké 20-5 volt). Én azt mondtam a játékosaimnak, ha azt akarták volna, hogy az ellenfél nyerjen, akkor megérteném, de nem ez volt a helyzet. Bemutatkoztak a játékvezetők, meg bemutatkoztunk mi is – bár szóltam előre, hogy az első mérkőzésre azért is kell figyelni, mert ilyenkor kialakítunk magunkról egy képet, ami rögzül a játékvezetőkben, akik esténként jól elbeszélgetnek egymással egy sangria mellett. Aztán ebből a képből nagyon nehéz lesz kilépni – és rólunk most talán az alakulhatott ki, hogyha szorosan fogjuk az ellenfelet, akkor egyszersmind agyonverjük, micsoda brutális csapat ennyi kiállítással... Ez baromira nem így volt. Az első negyed kiállítási aránya 2-2 volt, ekkor azt mondtam, küzdjünk meg a lövőhelyzetekért, mert nem adnak semmit – ezután viszont elkezdtek szórni minket. Az eredmény szempontjából mindegy volt amúgy.

Egyéb, amin javítani kell?
Ami kicsit nem tetszik, hogy mégiscsak kaptunk hat gólt, egy brazil csapattól ennyit nem kellene, még ennyi hátrány ellenére sem. Hogy teljesen világos legyen: kaptuk az emberhátrányokat, még ha buta dolgokra is, de jól védekeztünk. Addig, amíg ki nem találtak valamit, amit megcsináltak egyszer, aztán még egyszer és még egyszer. Na ez az, amit egy magyar csapat nem engedhet meg magának, hogy ugyanabból a figurából három gólt kapjon. Ahhoz nem kell edző, a vízben észnél kell lenni.

A vége az, hogy teljesen nekiszomorodunk egy tizennégy gólos győzelem után...
A sportformánk nem az igazi, de ilyenkor még nem is kell. Nyilvánvaló, most a világ legyszerűbb játékát játszottuk, mert ilyenkor még senki nem akar semmit megmutatni. Pedig lehetne villantani, hogy milyen fantasztikus dolgokat gyakoroltunk egész nyáron – de ezt majd két nap múlva meglátjuk, tényleg olyan jól megy-e. Egy biztos: ha jobb helyezést akarunk elérni, sokkal koncentráltabban kell játszanunk.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok