Vb 2015: vezettünk 8-6-ra, de végül Kína nyert 9-8-ra

2015. július 26. 19:11

A női válogatott Kína ellen kezdte meg szereplését a kazanyi világbajnokságon: a mieink 1-4-ről álltak talpra, vezettek az utolsó negyedben, ám végül az ellenfél örülhetett. Folytatás kedden az oroszok ellen.

Fotó: MTI

Eljött a nap, „bele kell állni” ebbe a világbajnokságba, amely ugyan nem kvalifikál a riói olimpiára, de mégiscsak egy világbajnokság. Ezt mondta Merész András is, egy vb az vb, illik jól szerepelni. Ahhoz, hogy ez sikerüljön (mármint a jó szereplés, azaz a négy közé jutás), a csoportban nagyon fontos lenne minél előrébb végezni, adott esetben megnyerni azt.

Az első akadály Kína, jól ismerjük őket, a közelmúltba egyszer ők, egyszer mi örülhettünk. Most nekünk kell, reméljük, így is lesz.

A mérkőzés az m4-en követhető, 16 óra 30-kor kezdődik otthoni idő szerint, a játékvezetők az ausztrál Daniel Flahive (ő ott volt a Vodafone-kupán) és a horvát Nenad Peris lesznek, ő Bergamóban fújt legutóbb.

Élő közvetítésünk itt kezdődik.

A magyar válogatott összeállítása:

1 Bolonyai Flóra, 2 Czigány Dóra, 3 Antal Dóra, 4 Kisteleki Dóra, 5 Szücs Gabriella, 6 Takács Orsolya, 7 Illés Anna, 8 Keszthelyi Rita, 9 Tóth Ildikó, 10 Bujka Barbara, 11 Garda Krisztina, 12 Menczinger Kata 13 Gangl Edina. Szövetségi kapitány: Merész András

A kínai válogatott összeállítása:

1 Jun Yang, 2 Jianing Tian, 3 Dunhan Xiong, 5 Guannan Niu, 6 Yating Sun, 7 Dongkun Song, 8 Cong Zhang, 9 Zihan Zhao, 10 Weiwei Zhang, 11 Xinyan Wang, 12 Jing Zhang, 13 Lin Peng. Szövetségi kapitány: Rick Azevedo
 
A csoport másik mérkőzésén:

Oroszország-Franciaország 16-5 (5-1, 3-2, 4-1, 4-1)
Gólszerzők:
Prokofjeva 3, Karimova 3, Lisunova 2, Ivanova 2, Iorondaikina 2, Zubkova, Zubacheva, Simanovich, illetve Guillet 3, Millot, Tardy
Az A csoportban:

Kanada-Új-Zéland 15-6 (5-1, 2-3, 4-2, 4-0)
Kazahsztán-Spanyolország 7-14 (0-4, 2-5, 1-1, 4-4)

A B csoportban:

Ausztrália-Görögország 8-7 (2-1, 1-3, 2-1, 3-2)
Dél-Afrika-Hollandia 2-22 (1-6, 0-5, 0-3, 0-8)

A C csoportban:

Brazília-Egyesült Államok 2-13 (0-6, 0-3, 1-2, 1-2)
Japán-Olaszország 3-15 (0-5, 1-3, 2-2, 0-5)


1. NEGYED:

Bolonyai Flóra kezd a mieink kapujában. Kína hozza el a labdát. Gardát kiküldik, Wang belövi a fórt - 0-1.

Bujkát szerelik, majd Kistelekit állítják ki - Song vágja be az előnyt - 0-2.

Tóth Ildikónak nem jó a bejátszás, a védekezés viszont jó. Tóth Ildikót szerelik, majd hátul a mieink szerelik a kínai centert. Úszás közben kiállítás, fór, Keszthelyi lövését blokkolják, majd eladjuk a labdát.

Menczinger blokkol, majd egy rossz kínai lövés. Illést szerelik, majd Szücs szerel hátul. Tóth ellen kontra.

Illés ellen ötméterest fújnak - Zhao belövi, 0-3.

Takács Orsolya harcol ki büntetőt - Keszthelyi Rita belövi, 1-3.

Illés második kiállítása, kínai időkérés - 2.05 van hátra a negyedből. Sajnos szép a megjátszás, és pontos is - Wang lövi be - 1-4.

Eladjuk a labdát, megúsznak, Zhao a kapufára lő, majd a kipattanó után ötméteres Szücs ellen - Zhang a fára lő. Keszthelyi lövését védi a kapus. Keszthelyi aztán hátul szerel, majd időt kér Merész András. 36 másodperc van hátra.

Keszthelyi lő, a kapus a kapufára tolja a labdát. Másra nincs idő, vége a negyednek.

Fotó: MTI

2. NEGYED:

Keszthelyi elhozza a labdát, Kisteleki fölé ejt. Felúszás közben kontra, majd Szücs is fölé ejt.

Újabb kontra Kína ellen, de nem tudunk megúszni. Majd rossz a bejátszás Bujkának. Keszthelyit kiállítják, de Szücs labdát szerez.

Szücs lövését védi a kapus, de nálunk a labda. Kisteleki csuklóból a rövidbe lő - 2-4.

Sun mellécsavar. Garda lő, Yang véd, de újra visszakapjuk a labdát. Élünk vele: Tóth Ildikó veri meg a két védőt, majd közelről szépít - 3-4.

Menczinger második blokkja. Takács fölé lő. Czigányt állítják ki, kínai időkérés. 3.31 van hátra a negyedből. Már megvagyunk, amikor Sun lő - Bolonyai véd.

Takács Orsolya két lóba után öt méterről kilövi a hosszú felsőt - 4-4.

Bujka blokkol, majd Kisteleki bejátszása nem jó a centernek.

Kisteleki javít, hátul blokkol - ám Bujkára aztán kontrát fújnak felúszás közben.

Zhao lövését védi Bolonyai, időt kérünk. 56 másodperc van a negyedből. Újabb kontra Bujka ellen - két centerrel próbálkoztunk. Zhang kapufás gólt lő - 4-5.

Takácsnak az utolsó pillanatban fújnak egy ötöst - Antal Dóra belövi, 5-5. Vége is a negyednek.

3. NEGYED:

Kína hozza el a labdát, Gardát kiküldik, Niu kapufát lő. Átellenben Szücs Gabriella lő akciógólt, vezetünk - 6-5.

Jó a védekezés, majd Szücs lő kapufát. A kínaiak támadóideje lejár. Szücs passzát lelopja Wang.

Zhao lép el a védőjétől, majd átejti Bolonyait - 6-6.

Kontra után megúsznak, Szücsöt kiállítják - kínai időkérés. Zhao lövéaét már 6-6 ellen fölé üti Bolonyai. Majd jó a védekezés, nálunk a labda. Illés lövését blokkolják.
A centert hárman szerelik, Keszthelyi blokkol. Merész András időt kér, 2.56 van hátra a negyedből.
Kisteleki lövését kiüti a kapus - marad a labda nálunk. Kontra Bujka ellen. Zhang lövését Bolonyai védi, majd Kisteleki lövését Yang védi.

Szücs kipontozódik, Zhao lövését védi Bolonyai, majd Bujka blokkol.
 
Antal lövését védi a kapus, Mei kapufát lő. A dudaszó pillanatában Czigány Dóra lő távoli gólt - 7-6. Vége a negyednek.

4. NEGYED:

Elhozzuk a labdát, Menczinger fát lő. Garda is kipontozódik, kiegészülünk, Zhao lövését blokkolja Czigány. Keszthelyi kapufát lő, majd jó a védekezés.

Kisteleki ejtése rossz, majd letelik a támadóidejük. Tóth kiállítást szerez, időkérés. Nem sokat teketóriázunk: Antal Dóra egyből belövi középről - 8-6.

Takács labdát szerez. Átellenben letelik az időnk, a sarokba dobjuk a labdát. Song lövését kiüti Bolonyai. Son aztán átlövi a zónát - 8-7.

Kontra Takács ellen, majd Zhao ejtése pontos sajnos - 8-8.

2.44 van hátra. Antal lövését blokkolják. Tóth Ilidkót kiállítják, majd Keszthelyi leszedi a paszt! 1.44.
-
Tóthról kiállítás, Kisteleki mellé lő. Zhao messziről ejti át Bolonyait - 8-9. 

39 másodperc van hátra. Keszthelyi elől elviszik a labdát, 11 másodperc van hátra, időt kérnek. Végigjátsszák, vége, vereséggel kezdjük a világbajnokságot.

Eredmény – világbajnokság, nők, D csoport, 1. forduló

Magyarország-Kína 8-9 (1-4, 4-1, 2-1, 1-3)
Kazany, vezette: Flahive, Peris

Magyarország: Bolonyai – Antal 2 (1), Kisteleki D. 1, Garda, Szücs 1, Keszthelyi 1 (1), Bujka. Csere: Czigány 1, Takács, Takács 1, Illés, Tóth I. 1, Menczinger. Szövetségi kapitány: Merész András

Kína: Yang – Niu, Sun, Song 2, C. Zhang, Zhao 4 (1), Wang 2. Csere: Tian, Mei, Xiong, W. Zhang, Wang, J. Zhang 1. Szövetségi kapitány: Rick Azevedo

Gól/emberelőny: 1/3, illetve 3/9
Ötméteresek: 2/2, illetve 1/2
Kipontozódott: Szücs (23.), Garda (26.)
 
Amler Zoltán, Dobos Sándor (Kazany)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok