Vb 2015: Akiknek Kazanyban szurkolunk – a férfiválogatott

2015. július 23. 13:41

Ők tizenhárman. Rövid bemutatás a világbajnoki csapatról. Kezdhetjük dörzsölni a tenyerünket, jöhetnek az izgalmak. Ők a főszereplők.

Fotó: MVLSZ

NAGY VIKTOR

Fotók: Dobos Sándor

Az előző, 2013-as barcelonai világbajnokság kieséses szakaszában olyan teljesítményt nyújtott, ami után megkérdőjelezhetetlenné vált helye a válogatottban, jó időre. „Ma nem!” – azóta is többször elhangzott már az ottani klasszikusa, gyakran lehúzza a rolót, ami egy első számú kapustól persze elvárás.

A klubjában is, a Szolnoki Dózsa-Közgéppel bajnok és kupagyőztes lett idén, jó szezont zárt (ezt a Steinmetz János-emlékdíj is bizonyítja), egyedül a Bajnokok Ligája barcelonai hatos döntője nem jött össze úgy a szolnokiaknak, ahogyan szerették volna, a hatodik helyen zártak.

Ez lesz az ötödik világbajnoksága, először 2007-ben Melbourne-ben volt ott a csúcseseményen, akkor ezüstérmet szerzett a nemzeti csapattal.

A világbajnokság nyitónapján (három napra rá játszik először a férfiválogatott) ünnepli 31. születésnapját.

DECKER ATTILA

Ha Barcelonában nem véd olyan jól az ausztrálok ellen, nagy bajba került volna a magyar válogatott. Jól védett (8-8 lett a vége), ez alapozta meg a későbbi vb-menetelést. „Atyesz” a csapat egyik legszenvedélyesebb tagja a vízben, ha szerepet kap, biztosan megpezsdül a víz.

Nagy Viktor mögött viszonylag kevesebb szerephez jut, a klubjában is (az eredménysora ugyanaz, mint kollégájának), ugyanakkor rendre lehet rá számítani. A rutin is az ő javára billentette a mérleget Lévai Mártonnal szemben, ezért lesz ő ott Kazanyban.

Bergamóban, a világliga szuperdöntőjében fontos kijelentést tett: szerinte egy bekapott gól, egy vereség esetén a felelősség közös – nem lehet egyetlen poszt birtokosa, így például a kapus nyakába varrni azt. Szereti, ha a blokk a helyén van, de ezért ő maga is sokat tesz, hiszen sokat beszél a mezőnyjátékosokhoz.

Ez lesz második világbajnoksága, szívesen kihorgászna egy újabb aranyérmet.

GÓR-NAGY MIKLÓS

Ha Benedek Tibornak kellett volna tanácsot adni, az átlag pólódrukkerek és szerelmesek a bekkek posztján bizonyosan Gór-Nagy Miklóst említették volna, mint tuti utazót. Nagy meglepetés lett volna, ha kimarad a keretből, elvégre a barcelonai arany után is megmaradt kiegyensúlyozott teljesítménye, ráadásul új klubjában, az A-Híd-OSC-Újbudában a szokottnál is gólerősebben játszik.

Ő az egyedüli egyébként a bajnoki ezüstérmes csapatból a mostani vb-keretben, Bátori Bence végül az Universiadén szerepelt, Decker Ádám nem volt ott a nyári keretben, míg Salamon Ferencnek a bergamói világliga szuperdöntő után köszönte meg a munkát a kapitány.

Rutinos játékos, ott volt Rómában (5. hely), Sanghajban (4. hely) és persze Barcelonában is.

MADARAS NORBERT

A magyar vízilabdázás első háromszoros világbajnoka lehet (2003 és 2013 után). A férfimezőnyben már a maga két aranyérmével csúcstartó, csak azért nem ül egyedül ennek a mutatónak a képzeletbeli trónján, mert a hölgyeknél Stieber Mercédesz Rómában (1994-ben) és Montrealban (2005-ben) is bezsebelt egy elsőséget.

Bal keze még mindig „rendben van”, hetedik világbajnoksága lesz a kazanyi, és még nem jelentette ki kategorikusan, hogy Rio után esetleg nem próbálná meg beverekedni magát a csapatba a 2017-es budapesti tornára.

A rutin mellé már párosul a realitásérzék és némi tárgyilagosság, azt mondja, nem néz már előre, csak a következő világverseny, még inkább a következő mérkőzés érdekli.

A Szolnokkal megszerezte végre a magyar bajnoki aranyérmet, ez a cím hiányzott eddigi gyűjteményéből. A Reccótól szépen búcsúztatták, Szolnokon szépen fogadták, Kazanyban újabb fejezettel bővülhet kiemelkedő pályafutásának aranykönyve.

ERDÉLYI BALÁZS

A budapesti Európa-bajnokság előtt olyan teljesítményt nyújtott, hogy nem lehetett kihagyni az Eb-keretből, és ott is megbízható volt a játéka. Azóta is az, élvezi a kapitány bizalmát, ráadásul Egerben is meghatározó tagja a csapatnak.

2013-ban már járt Kazanyban, méghozzá az Universiadén, ahonnan aranyéremmel tért haza. Ismeri tehát a helyi körülményeket, még ha a vízilabdatornát nem is ott rendezik, ahol két éve a tornát. Jó ómen lehet a személye és az is, hogy az Universiade-csapat idén is aranyérmes lett: 2013-ban világbajnoki aranyérem következett pár héttel később.

Első világbajnoki fellépése lesz a 25 éves pólósnak, akinek a klubszezonja nem sikerült a legjobban (bajnoki bronzérem, Magyar Kupa-elődöntő, BL-5. hely), most válogatott szinten szépítene a szezonon.

VÁMOS MÁRTON

Egyből egy – eddig ez a mérlege, hiszen Barcelonában játszott először világbajnokságon, rögtön a csúcsra ért, ma is emlékezhetünk a pillanatra, amikor Madaras Norbert megpuszilja , az aranyéremmel a nyakukban.

Bal keze bivalyerős lövésekre képes, a Vodafone-kupán volt két szépségdíjas gólja, ami tökéletes bizonyíték erre. Szükség is lenne a villanásaira, ebben a csapatban ő az egyik, aki egyedül is képes lehet váratlan megoldásaival meglepni az ellenfelet.

A Szolnokkal bajnok és kupagyőztes lett idén, egyedül a BL hatos döntője volt csalódás a csapatnak.

Bár olykor nem látszik az arcán, de alig várja a tétmeccseket, a kazanyi világbajnokságot is, ahol talán élete tornáját játszhatja, ő lehet a csapat egyik motorja, stabil gólvágója, nyerőembere, ha elkapja a fonalat.

HOSNYÁNSZKY NORBERT

Rómában volt ott először, már ami a világbajnokságokat illeti (5. hely), aztán jött Sanghaj (4. hely) és Barcelona (aranyérem). Peking olimpiai bajnoka a nyugalom megtestesítője (legalábbis látszólag) a vízben, egészcsavarjaival pedig rendre elkápráztatja a nemzetközi közvéleményt is – volt erre példa a világliga-selejtezők során is.

Szolnokról Egerbe távozott a szezon előtt, ha csak az eredményeket nézzük, ez nem volt jó biznisz, ugyanakkor szeret Egerben játszani, és lehet ennél fontosabb egy olimpiai bajnoknak?

Amikor éppen a fiatalabbak vannak a vízben, előszeretettel vállalja el a lövéseket, levéve ezzel a terhet a többiek válláról, ilyenkor derül ki, hogy szükség van rá a csapatban.

ANGYAL DÁNIEL

Ott volt a tavalyi világliga- és Világkupa-döntőben, de az Európa-bajnokságon még nem, ott Gór-Nagy Miklós és Decker Ádám szerepelt védőként. Éppen utóbbi maradt ki ezúttal a nyári keretből, és ezután már csak az a kérdés maradt nyitva, hogy a bajnoki döntőben parádésan játszó Jansik Dávid vagy Angyal Dániel legyen Gór-Nagy Miklós „párja” Kazanyban.

Angyal ott volt Bergamóban, a világliga szuperdöntőjében, amely után nem sokkal, július 1-jén Benedek Tibor megköszönte Jansik Dávid munkáját, elengedte, azaz egyértelművé vált, hogy Kazanyba is ő utazik.

A Vasasból igazolt Egerbe a szezon előtt, ahol sokat fejlődött (és játszott!), és a válogatottban az utolsó időszakban mutatott teljesítménye is biztató. Nagy felelősséggel jár a posztja, ennek fiatalon kell megfelelnie, jó úton jár.

A kapitány maximálisan bízik benne, és ez önbizalommal kell, hogy eltöltse a 23 éves játékost.

SZIVÓS MÁRTON

Ami nem sikerült neki 2005-ben és 2007-ben, az összejött neki 2013-ban, Barcelonában. Talán senki nem érdemelte meg annyira azt az aranyérmet, mint ő.

A hatodik világbajnokságára készül a válogatott egyik legnépszerűbb tagja, akit eredendően nem válogatott be a kapitány a nyári világversenyekre irányuló szűk keretbe. Nem is volt ott Bergamóban, ugyanakkor ott kiderült, nélküle más a játékunk menete, dinamikája és szerkezete, a kapitány pedig azt követően úgy döntött, Salamon Ferenc helyére mégis behívja Szivóst.

Ugrott az El Camino (ezt teljesítette volna Tóth Mártonnal kerékpárral), a helyére a vb lépett. Az Európa-bajnokság előtt is érezhette egy pillanatra, hogy nélküle rendezik, de szívproblémái után mégis ott volt a Hajós-uszoda vizében, mindannyiunk nagy örömére.

Most érezheti, hogy szükség van rá, ez új lendületet adhat neki. Egerben felemás éve volt, de egy vb mégiscsak vb – sokan várjuk, milyen szerepe lesz Kazanyban.

VARGA DÁNIEL

A sportág egyik nagy művésze négy év után tért haza Magyarországra a Rijekából, testvérével, Dénessel együtt. A szolnoki csúcscsapattal meg is nyerték a bajnokságot, mint ahogyan a kupát is, ugyanakkor a BL-ben végig kellett nézniük, ahogyan előző csapatuk, a Primorje Rijeka bejut a döntőbe – más kérdés, hogy ott a Recco nyert aztán.

Olimpiai bajnokunk is a hatodik világbajnokságára készül, csapatunk kapitánya, aki rendre bizonyságot tesz intelligenciájáról a vízben és azon kívül is. Bergamóban neki sem ment úgy, ahogy szerette volna, de bízhatunk abban, hogy testvérével kialakult játékkapcsolatai megint úgy működnek majd, ahogyan Barcelonában.


VARGA DÉNES

Ahogy bátyja, így ő is magyar bajnok és kupagyőztes, valamint BL-6. lett a Szolnoki Dózsa-Közgéppel, új csapatával. Az, hogy hazacsábították őket Rijekából, emeli a magyar bajnokság színvonalát és megítélését, a hazai aranyérmek – a szakértők szerint – kötelező érvényűekké váltak ezzel egyenes arányban.

Az igazi nagy durranás nem sikerült a BL-ben neki sem, mint ahogyan a világliga szuperdöntőjében is csalódott lehetett Dumi, aki persze akkor és azóta is megvillantotta extraklasszisát: csuklója villant a Vodafone-kupán is.

Erre lenne szükség Kazanyban is, amely ötödik világbajnoksága lesz, Melbourne-nel nyitott, Barcelonával zárt eddig. Hogy lesz-e olyan műugró-torony, ahová felmászhat, még nem tudjuk, de mivel győztes meccs után tette ezt Bergamóban, kívánjuk, hogy legyen.

BEDŐ KRISZTIÁN

Állítólag még Német Toni is azt mondta, „azzal értenék egyet, ha ő menne” – és ezzel meg is hajolunk Toni sportszerűsége, realitásérzéke előtt. Krisztián valamivel előrébb jár, rutinban mindenképpen, hiszen ott volt Barcelonában is már, ahol aranyérmet szerzett.

Mesebeli történet volt ez akkor, hiszen alig több mint 20 évesen jutott a csúcsra. Nem sokkal a vb után Szombathelyre utazott és a junior vb-n is szerepelt, ott végül negyedik lett a Horkai-csapattal.

Sokat tett a kapitány szerint azért, hogy ott legyen Kazanyban, látszik is rajta, mennyire lelkes, mennyire várja a világbajnokságot. Hárai Balázs mellett, mögött fontos szerep vár rá – ahogyan ő is fogalmazott a japánok elleni július 22-i meccs után – először a vb negyedik meccsén.

HÁRAI BALÁZS

Helye megkérdőjelezhetetlen a csapatban, ez nem is kérdés. Rómában járt először világbajnokságon, így negyedik alkalommal teheti ezt meg.

Alighanem esélyes lenne a Guiness-rekordok könyvébe is bekerülnie a „Kinek esik le egy meccsen legtöbbször a sapkája?” kategóriában. Persze, őt így szeretjük, na meg csavarjai miatt, és azért, mert elképesztő munkát végez ott bent, középen.

Szerencsére a sérülések is elkerülték a legutóbbi időben, ezt nem is akarjuk elkiabálni.

A helyszíni szakmai stáb:


Benedek Tibor – szövetségi kapitány
Dabrowski Norbert – másodedző
Gergely István – kapusedző, csapatvezető
Katona Norbert – videóelemző
Illés Roland – masszőr
dr. Gábor Antal - orvos

A világbajnokság csoportmérkőzései:

Július 27., hétfő, 17.30 (magyar idő szerint 16.30):

Magyarország-Kazahsztán

Július 29., szerda, 12.10 (magyar idő szerint 11.10):

Magyarország-Dél-Afrikai Köztársaság

Július 31., péntek, 10.50 (magyar idő szerint 9.50):

Magyarország-Argentína

A világbajnokság csoportjai:

A-csoport: Horvátország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport: Görögország, Egyesült Államok, Olaszország, Oroszország
C-csoport: Dél-Afrika, Magyarország, Argentína, Kazahsztán
D-csoport: Szerbia, Japán, Montenegró, Ausztrália

A negyeddöntőt augusztus 4-én rendezik majd. Ha a magyar válogatott megnyeri a csoportját, akkor a negyeddöntőben az A csoport 2. és a B csoport 3. helyezettje mérkőzésének a győztesével játszik.

Eddigi világbajnoki mérlegünk:


3 aranyérem (1973, 2003, 2013)
6 ezüstérem (1975, 1978, 1982, 1998, 2005, 2007)
1 bronzérem (1991)
4. hely (2011)
5. hely (1994, 2001, 2009)
9. hely (1986)
 
-ds-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok