Montenegró tornát nyert a görögök verte szerbeknél

2015. július 18. 14:24

Igen rangos felkészülési tornát rendezett Szerbia, Nisben, amelyet végül a százszázalékos mérleget produkáló Montenegró nyert meg, de a görögök jelezték, nagyon kell rájuk is figyelni.

Fotó: MVLSZ/archív

A házigazda, friss Világliga-győztes szerbek mellett Görögország, a barcelonai 2013-as világbajnoki döntőben a mieink által legyőzött Montenegró, a Vodafone-kupán is látott Spanyolország, a fejlődő Kína és a még jobban fejlődő Németország, valamint a frissülő román és orosz válogatott vett részt a szerdán kezdődő tornán.

Az első játéknapon nem született meglepetés, és csütörtökön sem, igaz, akkor a görög-montenegrói rangadó jó meccset hozott, utóbbiak nyertek két góllal. Pénteken jött aztán Dejan Savics csapatának a feketeleves, miután a görögök büntetőkkel legyőzték őket.

Így csak a harmadik helyért játszhatott Szerbia, szombaton délelőtt a spanyolok ellen kellett javítaniuk, ez végül nagy nehezen sikerült, holott félidőben még Szirányi Balázsék vezettek 4-1-re.

A döntőt Montenegró nyerte, miután 12-10-re verte a görögöket. Jövő héten már a kazanyi világbajnokságra figyelünk.

Eredmények - felkészülési torna, Nis:

Július 15., szerda:

Görögország-Németország 14-6 (3-0, 3-1, 6-2, 2-3)
Gólszerzők:
Fountoulis 4, Afroudakis 3, Mylonakis 2, Dervisis, Kapousis, Kolomvos, Gunas, Vlachopoulos, illetve Schueler 2, Nossek, Real, Oeler, Van den Bosch

Montenegró-Kína 17-8 (3-2, 2-2, 6-0, 5-4)
Gólszerzők:
Ivovic 4, Darko Brguljan 3, Janovic 3, Paskovic 2, Murisic 2, Cuckovic, Radovic, Ukropina, illetve Dong 3, J. Cheng 2, N. Liang 2, Cheng

Románia-Spanyolország 6-10 (1-2, 1-3, 1-1, 3-4)
Gólszerzők:
Negrean 3, Oanta 2, Ghiban, Gheorghe, illetve Echenique 4, Gutierrez 2, Garcia 2, Szirányi, Español

Szerbia-Oroszország 12-9 (5-3, 2-2, 4-1, 1-3)
Gólszerzők: Filipovics 3, Prlainovics 3, Gocsics 2, S. Mitrovics 2, Mandics, Nikics, illetve Nagaev 2, Stepanyuk 2, Kholod 2, Lisunov 2, Timakov

Július 16., csütörtök:

Kína-Németország 10-12 (3-4, 2-2, 2-4, 3-2)
Gólszerzők:
Tan 3, N. Liang 3, Hu, Dong, Cheng, Lun Li, illetve Nossek 3, Miers 2, Bukowski, Van der Bosch, Real, Schueler, Oeler, Schlotterbeck, Eidner

Görögország-Montenegró 7-9 (2-4, 1-1, 1-1, 3-2)
Gólszerzők:
Pontikeas 2, Vlachopoulos 2, Dervisis, Fountoulis, Gounas, illetve Paskovic 2, Ivovic 2, Drasko Brguljan, Darko Brguljan, Radovic, Ukropina, Murisic

Szerbia-Spanyolország 11-9 (3-1, 1-2, 5-5, 2-1)
Gólszerzők:
Mandics 2, Nikics 2, Filipovics 2, Prlainovics 2, Csuk, Pijetlovics, Alekszics, illetve Echenique 3, Mallarach 3, Español 2, Szirányi

Oroszország-Románia 8-11 (2-3, 3-4, 2-2, 1-2)
Gólszerzők:
Kholod 2, Lisunov 2, Odintsov, Ashaev, Nagaev, Bychkou, illetve Gheorghe 4, Radu 3, Chioveanu 2, Goanta, Georgeschu

Németország-Montenegró 8-14 (2-4, 0-3, 3-4, 3-3)
Gólszerzők:
Eidner 2, Bukowski, Real, Jüngling, Nossek, Oeler, Schueler, illetve Ivovic 3, Paskovic 2, Radovic 2, Jokic 2, Drasko Brguljan, Daarko Brguljan, Janovic, Djurdjic, Murisic

Kína-Görögország 6-14 (3-3, 0-4, 1-4, 2-3)
Gólszerzők:
Dong 2, Lu 2, N. Liang 2, illetve Fountoulis 5, Genidounias 4, Kolomvos 2, Afroudakis, Mourikis, Vlachopoulos

Spanyolország-Oroszország 12-11 (5-2, 3-3, 2-3, 2-3)
Gólszerzők:
Szirányi 2, Flores 2, Mallarach 2, Garcia 2, Echenique, Minguell, Tahull, Fernandez, illetve Lisunov 3, Nagaev 2, Stepanyuk 2, Bychkou, Ashaev, Timakov, Kholod

Szerbia-Románia 9-6 (3-1, 3-0, 1-1, 2-4)
Gólszerzők:
S. Mitrovics 4, Mandics 2, Rasovics, Csuk, Ubovics, illetve Negrean 3, Radu, Gheorghe, Georgescu
 
Július 17., péntek:

Németország-Oroszország 8-5 (1-3, 3-1, 2-0, 2-1)
Gólszerzők:
Real 2, Bukowki, Jüngling, Nossek, Miers, Oeler, Schlotterbeck, Eidner, illetve Timakov 2, Ashaev, Nagaev, Bychkou

Kína-Románia 9-11 (2-3, 3-2, 2-4, 2-2)
Gólszerzők
: Dong 2, Gu 2, Hun, Lu, Li Li, Cheng, J. Cheng, illetve Radu 3, Negrean 2, Oanca, Popovici, Kjovanu, Gheorghescu, Goanca, Gibam

Spanyolország-Montenegró 8-10 (3-4, 4-1, 0-3, 1-2)
Gólszerzők:
Echenique 4, Español 2, Tahull, Mallarach, illetve Darko Brguljan 3, Janovic 2, Radovic, Ukropina, Ivovic, Murisic, Jokic

Szerbia-Görögország 9-12 (4-3, 1-0, 1-3, 2-2 - 5 méteresekkel: 1-4)
Gólszerzők:
Pijetlovics 3, Nikics, Alekszics, Filipovics, Prlainovics, S. Mitrovics, illetve Mylonakis 2, Fountoulis 2, Vlachopoulos 2, Genidounas, Afroudakis
 
Július 18., szombat:

A 7. helyért:

Oroszország-Kína 15-8 (2-1, 4-1, 5-3, 4-3)
Gólszerzők:
Stepanyuk 4, Asaev 2, Antipov 2, Lisunov 2, Odincov, Bickov, Nagaev, illetve Li 3, Tan 2, Hu 2, Cen

Az 5. helyért:

Németország-Románia 8-9 (0-3, 3-1, 0-2, 5-3)
Gólszerzők
: Schueler 2, Nosek 2, Jengling, Bukowski, Slotterbeck, Mers, illetve Gheorghe 2, Negrean 2, Kretu, Popovici, Gibam, Gheorghescu, Radu

A 3. helyért:

Szerbia-Spanyolország 10-9 (0-1, 1-3, 5-3, 4-2)
Gólszerzők
: Mandics 2, Nikics 2, Csuk 2, S. Mitrovics 2, Subotics, Filipovics, illetve Espanyol 3, Garcia 2, Mallarach, Echenique, Mora, Minguel

A döntőben:

Montenegró-Görögország 12-10
 
A nisi torna végeredménye:
 
1. Montenegró
2. Görögország
3. Szerbia
4. Spanyolország
5. Románia
6. Németország
7. Oroszország
8. Kína
 
-ds-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok