Fiatalok: a juniorok egy góllal verték az U18-as csapatot

2015. július 11. 17:19

A 97-es válogatott a szombathelyi Savaria-kupára, míg a juniorválogatott a kazahsztáni világbajnokságra készül, ennek szellemében rendezték meg ezt az edzőmérkőzést a két csapat között a Vodafone-kupán.

Fotó: Madar Dávid

Mivel az almaty vb-n már a FINA kísérleti szabályai szerint játszanak, ezúttal 5+1 fős csapatok meccseltek a Hajós 50-esben. Jobban kezdtek a fiatalabbak, meggyőzőbbek voltak, ráadásul Vogel Soma remekelt a kapuban, 4-2-re nyertek a Kis István irányította kékek az első negyed végén.

Pohl Zoltán egyenlített a második negyedben, aztán Nagy Álmos Dániel harcolt ki emberelőnyt, és azt Hornyák Olivér használta ki, az 5. percben vezetett először a juniorválogatott. Aztán 5-5-tel fordultak a felek a nagyszünetben.

Fotó: Madar Dávid

Kolozsi Marcell és Kovács Gergő lőtt gólt a harmadik negyed első szakaszában, 8-6-nál jegyezhettük fel az első kétgólos különbséget. Aztán zárkóztak a „kicsik”, de Pohl Zoltán harmadik nagy góljával lehűtötte a kedélyeket.

10-8-ra vezettek a juniorok az utolsó negyed előtt. A zárónegyedben igyekezett, igyekezett az U18-as válogatott, 11-10-re épp Burián Gergő szépített. Ő Vadovics Viktorral és Teleki Andrással együtt ott volt a bakui Európa Játékokon, az U17-es csapatban is. Csaba Márton harmadik góljával egyenlített, ekkor még 4 perc volt hátra a meccsből.

„Hores, eggyel több” – jelezték a játékvezetők a kapitánynak az egyik akció előtt, hiába, meg kell szokni az új szabályokat. Kolozsi Marcell ötödik góljával ismét a juniorok vezettek, sőt, aztán Tóth Máté is betalált, újra kettővel mentek.

Fotó: Madar Dávid

13-12-nél már benne voltunk az utolsó percben. Kolozsi ellőtt egy labdát, jöhetett az U18-as csapat, de a centerbe adott labda nem ért célt.

Maradt a vége 13-12.

Eredmény – edzőmeccs a Vodafone-kupa keretein belül:

U20-as válogatott-U18-as válogatott 13-12 (2-4, 3-1, 5-3, 3-4)


U20-as válogatott:
Kardos G. – Pohl 3, Kiss B., Kovács G. 2, Kolozsi 5, Szedmák. Csere: György (kapus), Horváth Zs., Hornyák 1, Nagy Á. D., Tóth M. 2. Szövetségi kapitány: Horkai György

U18-as válogatott: Vogel S. – Burián 2, Vadovics V. 2, Sélley-Rauscher 1, Csaba 3, Teleki 2. Csere: Csiszár (kapus), Szalai, Szatmári 1, Lajkó 1, Szentesi. Edző: Kis István

-doboss-





E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok