Universiade: elődöntős a férfiválogatottunk!

2015. július 11. 11:03

A férfiválogatottunk ott van a legjobb négy között Kvangdzsuban, és az amerikaiakkal találkozik a döntőbe jutásért.

Fotó: Marjai Péter

Remekül haladt szombatig céljai felé férficsapatunk az Universiadén, hiszen 5 győzelemmel és 1 döntetlennel tudta le a csoportkört, amely kétszer olyan hosszú volt, mint eredetileg tervezték. Emlékezhetünk, Szingapúr visszalépése miatt összevonták az A és a B csoportot, így hat meccs várt a mieinkre is.

A csoportelsőség azt jelentette, hogy a másik (nyolcas) csoport negyedik helyezettje, Japán várt a mieinkre szombaton délután (magyar idő szerint 10 órakor kezdődött a találkozó).
Vincze Balázs tudta, hogy ez a mérkőzés nehezebb lesz, mint például a Korea elleni, és az első negyedben ezt érzékelhették is a fiúk, hiszen akárhányszor szerezték is meg a vezetést, mindig volt válaszuk a japánoknak – kivéve a végén, így lehetett 4-3-as magyar előnyt feljegyezni nyolc perc után.

A második negyedben Jansik Szilárd góljával vezettünk először két góllal, 6-4-re, az volt a kérdés, sikerül-e a nagyszünetig még inkább stabilizálni az előnyt. Ischikawa gólja miatt nem úgy tűnt, aztán volt még idő a válaszra, de Kovács Gábor lövése nem talált utat a kapuba, maradt az egygólos előny a folytatásra.

A fordulás után viszont remekül folytatódott a meccs, Jansik és Chilkó Márton góljával már 8-5 volt az állás a magyar válogatott javára, szépen közeledett az elődöntő felé a csapat. Büntetővel szépített Japán, de Chilkó visszaállította a háromgólos differenciát – ez marad az utolsó negyedre is.
 
Jansik Szilárd mindig a legjobbkor talált be ezen a mérkőzésen, 9-7 után is így tett, ezzel 4 perccel a vége előtt megint három gól volt a mieink előnye. Aztán Bátori Bence eldöntötte a meccset, a magyar válogatott ott van a legjobb négy között, az Egyesült Államokon át vezet az út a döntőbe. A másik ágon olasz-szerb elődöntőt rendeznek vasárnap.
 
Vincze Balázs meccs utáni értékelése:

„Részsikert értünk el, haladunk a tervünk felé. Kicsit nyögvenyelős volt a japánok elleni mérkőzés, lehetett volna könnyebb is, de mindig az eredmény a legfontosabb. Ez pedig azt mutatja, hogy ott vagyunk az elődöntőben és az amerikaiak ellen játszunk a döntőbe kerülésért. Ahogyan az amerikai felnőtt-válogatott, úgy ez az Universiade-csapat is jó erőkből áll, szervezettek, de szeretnénk megmutatni a magyar és az amerikai vízilabda között meglévő különbséget a holnapi mérkőzésen. Nem lesz könnyű, remek játékosaik vannak, nekünk viszont tizenhárom remek játékosunk van.”
 
Női válogatottunk végül a hatodik helyen végzett, miután 9-4-re kikapott az Egyesült Államoktól.

Eredmény – Universiade, férfiak, negyeddöntő:

Magyarország-Japán 12-7 (4-3, 2-2, 3-1, 3-1)


Magyarország
: Bisztritsányi – Sántavy, Bátori 3, Sedlmayer 2, Illés 2, Kovács G., Chilkó 2. Csere: Jansik Sz. 3, Zalánki, Lőrincz, Szentesi Á., Halek 1. Szövetségi kapitány: Vincze Balázs

Japán: Fukushima – Araki, Takata, Hamada 1, Arai, Adachi 3, Ilda 2. Csere: Ichikawa 1, Nagano, Sugane, Takigawa, Ono. Szövetségi kapitány: Makihiro Motoyima

A további negyeddöntőkben:

Oroszország-Olaszország 6-6 – 5 méteresekkel 5-6 (2-1, 1-2, 1-3, 2-0)
Ausztrália-Szerbia 8-10 (3-2, 2-3, 1-2, 2-3)
Franciaország-Egyesült Államok 9-11 (2-4, 2-1, 2-3, 3-3)

Az elődöntőben:

Olaszország-Szerbia
Egyesült Államok-Magyarország
 
-d-



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok