Universiade: döntetlen az ausztrálok ellen

2015. július 04. 12:32

Már 8-5-re is vezetett a férfi Universiade-csapat Kvangdzsuban a második csoportmeccsen, de végül a szívós ellenfél egyenlített. Nincs baj, folytatás hétfőn, a hollandok ellen.

Fotó: Kovács György

Reméltük, hogy a nap második magyar érdekeltségű mérkőzése sikeresebb lesz, hiszen az olasz lányok 12-6-ra verték a mi lányainkat, azaz becsúszott az első vereség az Universiadén, rögvest az első csoportmeccsen – javítani még lehet Tóth László csapatának, vasárnap az ausztrálok ellen.

S ha már ausztrálok: a fiúk az olaszok 10-8-as legyőzése után a felduzzasztott csoport második mérkőzését ellenük vívták. Ezúttal Barabás Botond kezdett a kapuban, a meccs első gólját pedig az első meccs egy hőse, Bátori Bence szerezte büntetőből. Csakhogy amíg az olaszoktól nem érkezett válasz a találkozó elején, az ausztrálok rendre reagáltak a magyar vezetésre. Így ment ez 3-2-ig, de aztán kettővel sikerült elhúzni Chilkó Márton akciógóljával (4-2). Egy emberelőnyös ausztrál találat még belefért az első negyedbe, egy góllal vezetett a magyar válogatott.

Ausztrália komolyan gondolta, hogy megszorongatja a magyar csapatot, 5-5-re egyenlített, ez volt a félidei állás.

Sok kiállítás jellemezte a mérkőzést, éppen egy fórgóllal vettük vissza a vezetést a harmadik negyed második percében Chilkó révén. Sőt, Halek Márton is emberelőnyből talált be, egy időkérés után a Vincze-csapat érezte, hogy fontos meccsszituációhoz érkeztek a felek (7-5).

Nem céloztak jól az ausztrálok, a magyar csapat védekezése viszont remek volt, így 2-0-s szakaszsikerrel fordulhatott a zárónegyedre. Hosszas gólcsend végén Bátori Bence talált be, ezzel hérom gól volt a mieink előnye, 4:40-nel a vége előtt.

És akkor jöttek az izgalmak, hiszen előbb Nicholas Brooks, majd 1:28-cal a vége előtt Gordon Marshall lőtt a kapuba, egy gólra zárkóztak az ausztrálok. 1 perccel a vége előtt Kovács Gábor lőtt el egy labdát, majd miután Marshall egyenlített, ismét ő vállalkozott, sikertelenül.

Nagy előnyt adott le a magyar válogatott a meccs végére, így be kellett érnie a döntetlennel. Folytatás hétfőn, a hollandok ellen.
 
Vincze Balázs így értékelte honlapunknak a meccset:

„Előzetesen nem igazán derült ki, hogy az ausztrálok mennyire erős csapattal érkeztek, hiszen a Korea elleni mérkőzésükből nem lehetett kiindulni. Az biztos, hogy az ausztrál vízilabda egyre erősebb, gyorsabb, jó fizikumú, és emellett megpróbálnak egyre jobban megtanulni vízilabdázni. Ma az elsőként felsorolt jellemzőiket tudták megmutatni ellenünk. Ha nehézkesen is, de azért a harmadik negyed végére, a negyedik negyed elejére sikerült elhúzni tőlük, 8-5-re vezettünk. A rutintalanságnak tudható be, hogy ezt az előnyt nem tudtuk megtartani, itt igazából egy kicsit intenzívebben kellett volna ráülni az eredményre. Kicsit ölhettük volna a játékot, emellett az is tény, hogy a negyedik negyedben a három emberelőnyünkből egyet sem lőttünk be, az pedig egy fontos meccsen döntőnek bizonyul.

Tegnap egyébként nagyon fárasztó napon estünk át, hiszen délelőtt egy két és félórás edzést tartottam a játékosoknak, az elején másfél óra kondival, majd jött a megnyitóünnepség élménye. Hétfőn a hollandok következnek, holnap ők az ausztrálokkal játszanak, míg nekünk szabadnapunk lesz, meg tudjuk nézni azt a mérkőzést. Tiszteljük az ellenfelet, megpróbálunk majd szép játékkal győzni a hollandok ellen.”

Eredmény – Universiade, férfitorna, 2. csoportmeccs:

Magyarország-Ausztrália 8-8 (4-3, 1-2, 2-0, 1-3)


Magyarország:
Barabás – Sántavy, Bátori 2, Jansik Sz. 1, Illés, Chilkó 2, Szentesi. Cserék: Sedlmayer 1, Zalánki, Kovács G. 1, Lőrincz, Halek 1. Szövetségi kapitány: Vincze Balázs

Ausztrália: Hrysanthos – Marshall 2, L. Edwards 1, Skinner, Mackay, Sindone, B. Edwards 2. Cserék: Pethick, Perrott 1, Lambie, Ford, Brooks 2, Cocokios. Szövetségi kapitány: Slobodan Macics

További eredmények: 

A csoportban:

Hollandia-Brazília 18-6 (5-2, 5-1, 2-1, 6-2)
Korea-Franciaország 9-14 (2-4, 2-3, 3-3, 2-4)

A másik csoportban:

Kína-Japán 11-13 (2-4, 2-2, 3-5, 4-2)
Törökország-Egyesült Államok 8-12 (3-3, 1-2, 2-5, 2-2)
Oroszország-Szerbia 9-8 (2-2, 3-3, 1-2, 3-1)


A későbbiekben:

Július 6., hétfő (20 óra - magyar idő szerint 13 óra):

Hollandia-Magyarország

Július 7., kedd (17 óra - magyar idő szerint 10 óra):

Franciaország-Magyarország

Július 8., szerda (17 óra - magyar idő szerint 10 óra):

Magyarország-Brazília

Július 10., péntek (20 óra - magyar idő szerint 13 óra):

Koreai Köztársaság-Magyarország
 
-dobos-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok