A Magyar Edzők Társaságának Mesteredzői Kollégiuma Edzői Életmű-díjat adományozott a ceglédi vízilabdasport meghatározó alakjának, Czigány Károlynak. Vele beszélgettünk az elismerés apropóján.

A Ceglédi VSE vízilabda-szakosztályának emblematikus alakja Czigány Károly, aki 1981-ben került a kisvárosba. A BVSC-t hagyta ott, majd az elmúlt évtizedekben nevelőedzőként számtalan ob I.-es játékossá váló tehetség pályáját egyengette.

Ezt a munkát ismerte el a Magyar Edzők Társaságának mesteredzői Kollégiuma az Életmű-díjjal, amelyet július közepén adnak majd át.

Meglepődött? – kérdeztük Czigány Károlyt, aki a klubmunka mellett korosztályos válogatottak tehetséggondozó táborait, edzéseit vezette sok éven keresztül.

Egy edző életében mindig jól eső érzés, ha elismerik, én meg lassan 45 éve benne vagyok a vízilabdasportban, éppen ezért óriási örömet jelent a díj. Részint meglepett, részint viszont egy icipici elégtételt is éreztem, amikor megtudtam, hogy felterjesztettek az Életmű-díjra. Az ember nem az elismerésért végzi a dolgát, engem is a sportág szeretetet tartott, tart a vízilabda mellett, de ki az, aki nem örül egy ilyen hírnek. Köszönöm azoknak, akik rám gondoltak.

Ettől függetlenül az igazi elismerés nyilván az, ha a játékosoktól érkezik pozitív visszajelzés, akár több év után is. Akad ilyenekből?

Hogyne. Huszonkét évesen kezdtem el edzősködni, a mai napig tartom a kapcsolatot sok volt játékossal, lépten-nyomon „beléjük botlom” az uszodában, van, hogy megkeresnek, rám írnak, rám köszönnek. Nem tudok olyan játékost mondani, akire keserű szájízzel gondolnék, maximum azokra vagyok dühös, akik eltékozolták a tehetségüket. És, ami a legfontosabb, legtöbbször azt kapom meg: „Igen, Karcsi bá, akkor nagyon kemény volt velünk, de magának volt igaza!” Ennél jobb visszajelzés nem létezik.

Tényleg kemény volt?

Igen, mondhatom, hogy az. De következetes is. Egyébként, arról voltam híres, hogy akire azt mondtam, ebből a srácból vagy lányból lesz valaki, abból általában lett is. Az biztos, hogy nem tűrtem a késést, a lazaságot, a felelőtlenséget, az önzőséget. Szigorú voltam, de igazságos, a játékra tanítottam a gyerekeket. Akadt, amikor egy-egy szülő nehezményezett valamit, de hosszú távon mindannyian megértették, valamit valamiért.

22 évesen edzőnek állni ideális?

Nem tudom, mindenesetre nagyon jó iskolám volt. Rengeteget köszönhetek Babarczi Roli bácsinak, aki 1970-ben rám bízta a BVSC serdülőcsapatát. Annyit mondott: „Csak csináld!” Mindig megbízott bennem, hiszen egy évvel később már az ifikkel foglalkoztam. Bár a ceglédi vízilabdaélet felépítése miatt ismernek sokan, nekem a BVSC is különös emlék, nagyon fontos szakasza az életemnek, hiszen 1960 és 1981 között ott vízilabdáztam, majd aztán edzősködtem. Rengeteg kiváló játékossal, korosztályos válogatottakkal vízilabdázhattam együtt, közülük aztán többen felnőtt-válogatottak lettek, szép volt, jó volt.

De mégis elhagyta a zuglóiakat. Ez nagy áldozat volt, nem igaz?

Igen. Nősülés előtt álltam 1981 végén, és kaptam Ceglédről egy olyan ajánlatot, amit nem utasíthattam vissza. Ugyanis lakáshoz is juthattam, ami akkoriban azért nem volt olyan egyszerű. Akkor nem gondolkodtam hosszú távon, nem terveztünk több évre előre, mégis, jó ötletnek tűnt a költözés, és végül az élet minket igazolt.

Budapesten és Cegléden élni, teljesen más világ. Nehéz volt hozzászokni?

Idővel sikerült, természetesen a mindennapok ritmusa más vidéken, mint Pesten. Ugyanakkor egy idő után megkönnyítette a helyzetemet az, hogy a pesti állandó eredménykényszer helyett Cegléden mások voltak az elvárások. Akkoriban a BVSC és a KSI nagy harcot vívott az utánpótlás-mezőnyben, ez óriási munkát igényelt. Cegléden csak annyit mondtak, teremtsem meg az alapokat, és építsem fel a szakosztályt a pesti klubok mintájára. Ehhez mást nagyon nem adtak, csak a lehetőséget, még a régi uszodában.

Ahhoz, hogy ez hosszú távon működjön, meg kellett hozni a végső döntést. Mi marasztalta ott?

Ötéves szerződéssel kezdtünk, ez idő alatt született két gyermekünk, Réka és Öcsi (ifjabb Czigány Károly – a szerk.), majd később 1992-ben Dóri, és belaktuk a várost, megszoktuk és letelepedtünk. A gyerekek lényegében az életüket az uszodában töltötték, mellettem. Öt-hat év után minden korosztályban jó, országos első osztályban szereplő utánpótlás-csapataink lettek, korosztályos válogatottakkal, kialakult egy vidéki műhely. Felépült a piramisrendszeren alapuló szakosztályi modell Cegléden is, amely az úszásoktatással kezdődött, és felnőtt korig tartott.

Mikor érezte, hogy ennek van értelme?

Mindig büszke voltam, ha kirepült Ceglédről egy tehetség, és megállt a lábán más egyesületekben. Vagy amikor egy-egy szülő mesélte, hogy amint kiderült, a gyermekük nevelőedzője Czigány Károly, már mondták is a befogadó klubnál: „akkor jöhet”. Sok-sok olyan pólós van a mai magyar mezőnyben, akiknek a pályafutása Ceglédről indult. A teljesség igénye nélkül Kósik Soma, Kistamás Zsolt, Bóbis Máté, Pataki Gergely, a fiam, aztán Pásztor Matyi, később a Jansik-testvérek, Miklós Réka és persze a lányom, Dóra.

A gyerekeivel lehet elfogult.

Persze, de nem kell, hogy megvédjem őket. Karcsi az utánpótlás-válogatottakkal szép sikereket ért el, köztük ifi Eb-, junior vb-ezüstöt szerzett, a felnőtt-bajnokságokban évek óta kiváló mutatói voltak, több mint 300 ob I.-es meccs van mögötte, már 16 évesen egyébként ott volt a BVSC keretében, és később Egerben is játszott Gerendás Gyurinál. Legutóbb Svájcban vízilabdázott, annak is megvolt az előnye, most visszatér a BVSC-be. Dóri lányom féléves kora óta ott van az uszodában, a fiúk között nőtt fel, és 16 éves kora óta Egerben játszik, közelít a 100-szoros válogatottsághoz. Réka lányom is vízilabdázott, korosztályos válogatott volt, 15 éves korában már az OSC-ben játszott, majd Kecskeméten is, de aztán abbahagyta. Szerencsés vagyok a gyermekeimet illetően is, és hát ne feledjük, van már egy fiú unokám is.

Amikor először hívtam, akkor azt mondta, beszéljünk kicsit később, mert éppen foglakozást tart az uszodában a legkisebbeknek. Két éve visszavonult az edzősködéstől, ezek szerint nem tud elszakadni az uszodától?

Nem nagyon. Csapatot már nem vállalok, a ceglédi vezetés azonban számít abban rám, hogy a tapasztalataimat átadjam a fiatalabb edzőknek. Én dolgoztam ki ceglédi vízilabda-szakosztály szakmai koncepcióját az óvodás kori úszásoktatástól a felnőtt korig. Jelenleg az úszásoktatásban, a sportági kiválasztásban, az alapok elsajátításában veszek még részt. A mostani körülmények, az új uszoda össze sem hasonlítható azokkal a körülményekkel, amelyekkel annak idején kellett szembenéznünk. Hóban, fagyban is nyitott uszodában úsztak és játszottak a gyerekek a régi medencében, mára sokat javult a létesítmény-helyzet. Van új uszodánk, talán nem szerénytelenség, hogy ehhez én is hozzájárulhattam az elmúlt évek, évtizedek munkájával. Egész életemben azt csinálhattam, amit szeretek, ebben óriási támaszom volt a feleségem, aki 1982 óta mellettem áll, és akinek egy rossz szava sem volt a munkám miatt, holott az számára is nagy áldozatokkal járt. De talán ő is úgy gondolja, minden megérte.

Az Életmű-díjat odaítélő Mesteredzői Kollégium tagjai: dr. Kemény Dénes (elnök), dr. Hegedüs Csaba, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Kiss László, Kovács Tamás, Mészáros Lajos, Mocsai Lajos, Pécsi Gábor, Zrínyi Miklós. A díjat július 17-én adják át.

-ds-