A magyar férfiválogatott legrutinosabb játékosa, Madaras Norbert úgy érzi, a felelősségteljes „pluszmunkája” jóval kevesebb a Világliga-6. hely után, avagy a magyar vízilabda-játékos eredménnyel kapcsolatos egója garancia arra, hogy ennél több kell, s ennél csak jobb jöhet.

Fotó: Mikola Gábor

Immáron a visszahívott Szivós Mártonnal folytatta világbajnoki felkészülését a magyar férfiválogatott a Margitszigeten. A Vodafone-kupa (július 9-11.) tegnapi sajtótájékoztatóján a torna plakátarcát, Madaras Norbertet médiamunkások hada faggatta, interjú interjút követett – a kétszeres olimpiai bajnok, mint mindig, ezúttal is becsülettel állta a sarat. Az utolsó helyszíni anyagfelvétel követően mi mindösszesen egyetlen témakört vetettünk fel neki: arra voltunk kíváncsiak, hogy a válogatottban felvállalt szerepkör, a legrutinosabb játékosként mindig hangsúlyozott felelősségteljes feladat a Vilgliga-6. hely után mire koncentrálódik, egyáltalán hatványozottan fontossá válik-e?

Tekintettel arra, hogy Norbi aztán a Nemzeti Sportnak adott oldalas interjú (a lap szombati számában olvasható majd) előtt egy perc beszélgetésre „kikérte” Benedek Tibor kapitányt, és ebből természetesen tizenegy lett, avagy láthatóan/érezhetően/egyértelműen kulcsszerepet tölt be az együttesben, még inkább figyelemfelkeltőek a szavai.

„Hogy több-e most a feladatom? Érdekes kérdés, mert a jó válasz talán az, hogy ezen a téren kevesebb. Egy szerencsétlen negyedik hely után ilyen szempontból biztosan több lenne – ne higgyük azt, hogy egy meccsen múlt, ne fogjuk a bírókra, ne legyünk ebből adódóan elégedettek magunkkal, ilyesmi. Egy hatodik hely után ezek szóba sem kerülhetnek, mindenki tudja, ez nagy pofon volt, mindenki pontosan átérzi ennek a felelősségét. Láttam a többiek arcát, mindenkiére rá volt írva a végeredmény. Azaz, ha furcsán is hangzik, de most kisebb a felelősségem, mindenki tudja a dolgát. Ha kikapunk egy felkészülési tornán, és azt látom, valaki nem veszi véresen komolyan, szólok. De ez egy hatodik hely, rettentő hullámzó teljesítménnyel elért hatodik hely, mindenki látja, tudja, itt valami nagyon nem működött. Egy magyar válogatott játékos nem ehhez szokott hozzá, senkinek sem kell külön felhívni a figyelmét arra, hogy ennél jóval több kell.”

A balkezes bajnokunk a pluszfeladatokkal kapcsolatban legfőképpen az új játékosok még jobb beintegrálódását említette, játéka, szellemisége mellett legfőképpen ebben tud segítségére lenne a kapitánynak. Persze gyorsan hozzátette: „Elsősorban dolgozni, dolgozni, dolgozni kell, úgy csapat-, mint egyéni szinten. Ha javul a játék minősége, akkor lehet igazán látni, mi az a plusz, amit hozzátehet egy idősebb játékos.”

A hetedik világbajnoki felkészülését végző Madaras Norbert nagy pofont említett – a kérdés adott: valóban olyan nagy pofon volt ez?

„A hullámzó játék volt igazán az. Megszoktál valamit az ausztrálok ellen, félidőben 3-3, aztán szép lassan átlendülünk, és behúzzuk valahogy. Itt azonban nem hogy átlendültünk volna, hanem egyenesen tanácstalanok lettünk. Ugyanez történt az amerikaiak elleni meccsen: 3-0 oda, egyenlítünk, sőt 6-4-re vezetünk, nem szokott ilyenkor baj történi. Most másként alakult, találtak egy gólt, majd még egyet, ami valahol nem volt benne a meccsbe, mégis megtörtént, mert figyelmetlenek voltunk, nem tudtuk, mit kellene csinálni. Ők fejlődtek annyit, hogy hátrányban sem esnek össze, teszik tovább a dolgukat, és ha az ellenfél elbizonytalanodik, mint tettük mi, azt képesek kihasználni. No, ilyen nem szokott velünk megtörténi, ezért minősítettem leginkább nagy pofonként a történteket.”

A felvetésre, miszerint mindez betudható-e annak, hogy csupán két hét felkészülése volt a társaságnak a Világliga Szuperdöntőre, határozottan válaszolt: „Egyfelől nyilván igen, mindazonáltal fontos, hogy ne kezdjünk el kéthetezni, ne fogjunk semmit erre, ne keressünk mentséget. Sokkal inkább dolgozzunk, tegyünk rá még egy lapáttal.”

Jelentjük, ez a munka elkezdődött.

– a.z. –