Nagy munka volt, de megérte: kész az új versenyszabályzat

2015. június 29. 13:31

Pázmányi Gábor, dr. Helembai Gábor, Balázs Vera és Jakab Zoltánnal közösen hatalmas fába vágta a fejszéjét, de nem tört bele, avagy az elnökség jóváhagyásával az egyik alappillért erősítette meg.

Versenyszabályzat.

A bűvös szó.

A szó, amely voltaképpen magában foglal mindent, már ami a hazai vízilabda-bajnokságok, kupák sorozatait illeti.

Jó ideje téma volt, hogy ideje lenni alaposan átnézni, ám voltaképpen „csak” toldozgatva-foldozgatva lett az elmúlt időben, a tengernyi feladat mellett a tüzetes átvizsgálása, hovatovább átírása váratott magára.

Egészen eddig.

Az egyik elnökségi ülésen Pázmányi Gábor, a Budapesti Vízilabda Szövetség elnöke újfent kifejtette álláspontját, miszerint a magyar póló hagyományai, eredményei oltárán a versenyszabályzatot is illene végre minőségivé tenni – dr. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke pedig kapva kapott az alkalmon, fel is tette a kérdést: a felvető hajlandó lenne-e kézbe venni az ügyet?

Pázmányi Gábor

Pázmányi Gábor némi gondolkodás után igent mondott, az elnökség hivatalosan megbízta a feladattal, a versenyszabályzat mellett a versenykiírások dokumentumait is rá bízták – ő pedig munkához látott. A jó ideje pólózó dr. Helembai Gábor ügyvéddel, Balázs Vera asszisztenssel alkotott egy csapatot – hozzájuk csatlakozott Jakab Zoltán a szövetségből, így voltaképpen négyen dolgoztak az új versenyszabályzat megalkotásán.

„Egy hónapos feladatra saccoltam, kettő lett belőle… Félreértés ne essék, nem a lassúságunk, sokkal inkább a meglehetősen kacifántos, pontatlan, néhol ismétlődő pontok miatt – fogalmazott Pázmányi Gábor, aki társaival nem kevés időt töltött az íróasztal előtt. Betűről betűre, szóról szóra olvastak el mindent – nem egyszer, nem kétszer. Tökéletes munkára törekedtek.

„Sokan dolgoztak korábban a versenyszabályzaton, amely, be kell látni, elavult, pontatlan volt már. Tudni kell, hogy az ob I, ob I/b, ob II és a női bajokság versenyrendszerének is az alapját képezik, azaz rendkívül fontos anyagról van szó. Évek óta csak átírogattuk, módosítgattuk, így nem egy helyen finoman fogalmazva kaotikussá vált. Előfordult, hogy néhol egymásnak ellenmondásos pontok is voltak benne, ami nem csoda, hiszen ember legyen a talpán, aki akár egyszer is végigment volna rajta. A sok nyelvtani pontatlanság, stilisztikai hiba is módfelett zavaró volt, ezért tartott ennyi ideig az új megalkotása. Fontos kiemelni, hogy mi szabályt nem írtunk át, erre nem is lett volna jogosultságunk, csupán – és ezt kéretik idézőjelben érteni – magyarosítottuk, emészthetővé tettük az egészet” – tette hozzá Pázmányi Gábor, aki elmondta: rendkívül büszke arra, hogy tevékeny részt vállalhatott ebben a nem túl látványos, ám annál fontosabb feladatban, joggal érezheti úgy, tett valamit a vízilabdáért.

Az anyagot dr. Boros Tamás elnökségi tag, jogász felügyelte, de kérésre ránézet dr. Halmos Péter elnökségi tag és Tóth Sándor ligaelnök is, mindannyian „leokézták”, a végső áment pedig a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége mondta ki. Az új bajnokságok kiírása már ezen versenyszabályzatra épülve íródnak ki.

„Dr. Helembai Gábor, Balázs Vera és jómagam nagyon jó érzésekkel végeztünk, Jakab Zoltánnal kiegészülve nyugodtan mondhatom, jó kis csapatot alkottunk. Köszönöm az elnökség és dr. Kemény Dénes belénk vetett bizalmát, talán szerénység nélkül mondhatom, megháláltuk mindezt” – zárta Pázmányi Gábor.
 
- a.z. -



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok