Megnyertük az „eszkimók” csatáját

2015. június 26. 20:23

A meglehetősen hideg vízben győzelemmel kezdett a magyar női válogatott a hollandiai nemzetközi tornán: a mieink Keszthelyi Rita vezérletével Görögországot múlták felül 13–12-re.

Fotó: MTI

Győzelemmel nyitotta nyári mérkőzéssorozatát a magyar női válogatott!

Négy hét kemény felkészülés után a hollandiai Utrechtben vesz részt nemzetközi tornán – ennek a nyitónapján Görögország ellen mérkőzött. A két együttes kimondottan jól ismeri egymást, hiszen két hete négy kétkapus gyakorláson készült együtt Hajdúszoboszlón.

A kapunkban Gangl Edina kezdett – őt aztán Kasó Orsolya váltotta, mire „belefagyott” a vízbe. Nem, nem elírás – a vízilabdához (is) elképesztő hőfokú, 22 fokos vízben rendezték a partit…

„Eszkimók harc folyt a vízben… – fogalmazott fanyar humorral Merész András szövetségi kapitány. – Csak egy példa: az ellenfél kiváló játékosa, Aszimaki sírva kint maradt inkább a parton, mintsem beugorjon. A helyiek nem tudták felfűteni állítólag a medencét. Szünetben zuhanyoztak is egyesek, amúgy is a meleg helyet kerestük a megbeszélésre. Vigyáznunk kell, hogy az egészséget ne érje baj, erről is szól ez a torna. Persze, nem csak mi vagyunk így ezzel. Ami a mérkőzést illeti: természetesen örülök, hogy nyertünk, de továbbra is sokat kell gyakorolni. Az M-zóna többé-kevésbé jól működött, erre lehet építeni, de ezt is elemezni kell még. Jó egyéni teljesítményeket láttam, rosszat nem, ez is biztató.”

Csapatunk holnap este a Világligában bronzérmes Hollandia ellen játszik.


Eredmény – Női nemzetközi torna, Utrecht
Görögország–Magyarország 12–13 (3–2, 2–4, 3–3, 4–4)
A magyar gólszerzők:
Keszthelyi R. 4, Czigány D. 2, Szücs G. 2, Takács O. 2, Antal D., Kisteleki H., Illés A.

Hollandia–Kína 12-8 (2-4, 5-0, 2-2, 3-2)


További program
Július 27., szombat

Kína–Görögorszég, 18.30
Hollandia–Magyarország, 20.00

Július 28., vasárnap
Magyarország–Kína, 10.30
Hollandia–Görögország, 12.00


A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE A HOLLANDIAI TORNÁN

Kapusok
Bolonyai
Flóra (Hungerit-Szentes), Gangl Edina (UVSE-Centrál), Kasó Orsolya (Dunaújvárosi Főiskola)

Mezőnyjátékosok
Antal
Dóra, Illés Anna (mindkettő Berkeley), Bujka Barbara (Szentes), Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella (mind UVSE), Czigány Dóra (ZF-Eger), Garda Krisztina, Menczinger Kata (mindkettő Dunaújváros), Kisteleki Dóra, Máté Zsuzsanna, Takács Orsolya (mindhárom BVSC-Wáberer Hungária-Zugló)

– a.z. –




E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok