A BL-szereplés is tét az idei Strandvízilabda Bajnokságban!

2015. június 25. 12:14

A nyáron már a 16. bajnoki sorozatot rendezik - ezúttal Kaposváron és Miskolctapolcán csatáznak majd a csapatok. Még várják a szervezők a jelentkezőket.

Már a tizenhatodik következik!

Repül az idő, pedig mintha most lett volna: 2000-ben, a sydneyi olimpia előtt rendezték az elsőt, amely azért is marad emlékezetes, mert Balatonaligán Kemény Dénes fiatal válogatottja afféle bemutatómeccsen kápráztatta el a nagyérdeműt.

Az esemény azóta túl van sok sikeren, a nyári programban rendre remek szórakozást nyújt a résztvevőknek, az ország különböző strandjain, vagy éppen a Balatonban lejátszott mérkőzések színvonalas csatákat, valóban közönségbarát programot jelentenek.

Idén kétfordulós lesz a strandvízilabda bajnokság, a szervezők nevében Wiesner Zsolt elárulta, olyan helyszíneket igyekeztek kiválasztani, amelyek garantálják ezúttal is a méltó körülményeket. Július 4-én így a kaposvári Virágfürdőben lesz a nyitány. A városban egyre népszerűbb a vízilabda, az ob I-es csapat nagy népszerűségnek örvend a városban. Ami pedig a strandpólót illeti: a tavalyi sorozatot a Szécsi Zoltán vezette kaposvári Pólóshock nyerte, avagy a címvédő otthonában lesznek az első fordulós meccsek. Mondani sem kell, a háromszoros olimpiai bajnok és társai ezúttal is ott lesznek a vízben, nem titkoltan újra aranyra hajtanak.

A második helyszín a Miskolctapolcai Strandfürdő lesz, ahol augusztus 8-án bonyolítják le a második fordulót. Másnap itt rendezik a Szuperdöntőt is, avagy ezen a hétvégén igazán felpörögnek majd az események.

„Miskolcon is rajonganak a vízilabdáért, biztosak vagyunk abban, telt ház előtt játszhatunk majd, ami az ötvenszer huszonötös medencénél úgy kétezer embert jelent”
– fogalmazott Wiesner Zsolt, aki a Ferencváros mellett a férfi felnőttválogatott, és az utánpótlás-válogatott mellett videóelemzőként is dolgozó Katona Norberttel közösen szervezi ezúttal is az eseményt. Ha azt vesszük, hogy az idei Komjádi Kupadöntőn milyen hangulatot varázsoltak a miskolci szurkolók az uszodába, jogosak a remények. És ne feledjük, a következő idénytől ob I-es férficsapata is lesz a városnak!

Az idei strandpóló bajnoki sorozatra 12 csapat nevezését tudják a szervezők elfogadni – jelentkezni a kitöltött nevezési lappal a strandvizilabda2015@gmail.com címen lehet.

Plusz információ a sportággal kapcsolatos: a tervek szerint jövőre egy négyes Bajnokok Ligája döntőt rendeznének a magyar, az olasz, a görög és a horvát bajnok részvételével. Szóval, az ottani részvétel is a tétje az idei sorozatnak, avagy a rangot tovább emelkedett ezzel.

16. Magyar Strandvízilabda Bajnokság
A program

1. forduló: 2015. július 4., Kaposvár, Virágfürdő
2. forduló: 2015. augusztus 8., Miskolctapolca, Strandfürdő
Szuperdöntő: 2015. augusztus 9., Miskolctapolca, Strandfürdő

- a.z. -



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok